(Kapuvár, 1821-Budapest, 1892)
Édesapja az Esterházy-család jószágigazgatója volt, anyai ágon Schöpf-Merei Ágost unokaöccse. Az orvosi tanfolyam első négy évét Pesten végezte, az ötödiket Bécsben. 1844-ben Pesten orvos- és sebészdoktorrá avatták, majd két év múlva Bécsben szülészmesteri oklevelet szerzett. Közben 1843-1845 között Balassa János mellett működött tiszteletbeli segédként, majd 1847-ig Bécsben Franz Schuh sebészprofesszor mellett műtőnövendék. Bécsből hosszabb nyugat-európai tanulmányútra indult Párizs, London és Zürich érintésével. Az 1848-as pesti forradalom kitörésétől július végéig tábori sebészetet adott elő a pesti Orvoskaron, majd augusztustól a honvédseregben zászlóalj-főorvos lett. Ott volt Schwechatnál, majd Görgei VII., vagy más néven feldunai hadtestében járta végig a téli és tavaszi hadjáratot. Görgei javaslatára 1849 februárjában törzsorvosi kinevezést kapott. Rátermettségét mutatja, hogy saját hadteste orvosai számára kiadott kassai utasítását a többi alakulat is mintának tekintette egészségügyi szolgálatuk megszervezéséhez. A hadügyminiszterré kinevezett Görgei, nem akarván megválni fiatal törzsorvosától, magával vitte a minisztériumba, és 1849 júniusában kinevezte az egészségügyi osztály főnökévé. A szabadságharc leverése után büntetésből besorozták a császári hadseregbe, és betegápolói szolgálatra rendelték. Később a börtönből szabaduló Balassa mellé tért vissza segédként. 1860-ban az államvasutaknál kapott jövedelmező orvosi állást. Ennek megtartásával 1861-től a Szent Rókus kórház második sebészeti osztályát vezette díjazás nélkül. Az enyhülő politikai viszonyok jeleként 1866-ban megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét. 1868-ban a képesítő cselekmények teljes elengedésével nyert magántanári címet a pesti egyetemen. 1872-ben rendkívüli tanárrá, majd 1880-ban az újonnan felállított II. sz. Sebészeti tanszék rendes tanárává nevezték ki. Az Országos Közegészségügyi Tanácsnak kezdettől (1868) tagja, majd alelnöke, 1878-1881 között pedig elnöke. 1878-ban királyi, 1884-ben miniszteri tanácsosi címet kapott, 1885-től a főrendiház tagja. Kora meghatározó személyiségei közé tartozott. A plasztikai sebészet hazai megalapozója, az elsők között méltatta Semmelweis felfedezését és kezdeményezte a Lister-féle antiszeptikus sebkezelés bevezetését. Hosszan viselt szenvedés után tüdővész vitte el 1892. január 30-án.