(Buda 1807 – Mödling, Ausztria 1888)
Orvosi tanulmányait Pesten végezte, ahol 1832-ben avatták orvosdoktorrá. 1837-1849 között a Jászkun kerület főorvosa volt. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején annyira udvarhű magatartást tanúsított, hogy hazaárulásért kötél általi halálra és vagyonelkobzásra ítélték. Ezért Bécsbe menekült, ahol egy katonai kórház főorvosaként dolgozott. A szabadságharc leverése után visszatért hazájába, ahol jutalmul 1849-ben az állattan helyettes tanárának nevezték ki a pesti egyetemen. 1851-től az újonnan indult előkészítő sebészeti tudományok tanszéket vezette rendkívüli tanárként. Még ebben az évben Bécsbe rendelték, ahol a belügyminisztérium egészségügyi osztályán működött. 1859-ben történt visszatéréséig Margó Tivadar helyettesítette a tanszéken. 1861-ben rendes tanári kinevezést kapott, 1863-tól pedig helyettesként a növénytani tanszéken adott elő. Jelentősen fejlesztette mind a füvészkertet, mind az állattani múzeumot. 1868-ban ő kezdeményezte az Orvoskar alapításának centenáriumi ünnepségeit. 1871-ben nyugállományba vonult, és Mödlingben (más forrás szerint Baden bei Wienben) telepedett le. Ekkor tanszéke is megszűnt, ami egyben az addig különálló sebészképzés felszámolásának egyik lépése volt. Egyebek mellett a török szultáni Medzsidje-rend tiszti fokozatával tüntették ki. Fő munkája a hazai egészségügyre vonatkozó rendeletek és különböző dokumentumok gyűjteménye (Codex sanitario-medicinalis Hungariae I-III. Buda, 1852-1861.), ami ma értékes történeti forrásunknak számít.