(Pozsony, 1773. május 11. – Buda, 1840. február 12.)
Tanszék: élettan és felsőbb bonctan 1808-1819.
Viselt egyetemi méltóság: dékán 1809/10-1810/11, 1815/16-1816/17, rektor 1817/18, kari igazgató 1825/26-1839/40.
Pozsonyi asztalosmester fiaként látta meg a napvilágot, eredetileg Linoschegg néven. A gimnáziumot a helybeli jezsuitáknál végezte, érettségi bizonyítványát már Lenhossék névre állították ki. Az akkoriban még csak egyetemi előkészítőnek tekintett bölcsészetet is szülővárosában végezte. Orvosi tanulmányait Bécsben kezdte, majd Pesten fejezte be, ahol 1799. augusztus 16-án orvosdoktorrá avatták. Magyarul rosszul beszélt, annál jobban latinul és anyanyelvén, németül. Felavatása után Esztergom vármegye főorvosává választották. 1808. szeptember 2-án magyar nemességet nyert. 1808. november 29-én kinevezést kapott a pesti egyetemhez, mint az élettan és felsőbb bonctan (szövettan) tanára. Az élettant saját kézirata alapján tanította. 1819-től ugyanezt a tárgyat a bécsi egyetemen oktatta tovább. Az 1819/20. tanévben Hőgyes és Győry[1] adatai szerint helyettesként az általános kórtant is előadta. Esztergom, Somogy és Pest megyék is táblabírává választották. Előkelő körökben forgott, többek között gr. Széchenyi István háziorvosa és barátja is volt. 1823-ban megkapta a svéd Wasa-rendet. Több külföldi tudós társaság (szentpétervári, berlini, göttingeni, nápolyi stb.) rendes és tiszteletbeli tagjává választotta. 1825-től országos főorvos (protomedicus Hungariae), nevéhez fűződik a himlő elleni kötelező védőoltás bevezetése 1829-ben. Ugyanakkor a kir. helytartóság tanácsosa, az orvosi és sebészi tanulmányok igazgatója és az orvosi kar elnöke lett. Kari igazgatói feladatait egészen haláláig látta el. Részt vett az 1831. évi kolerajárvány leküzdésében. A betegségek kialakulásában és kezelésében nagy jelentőséget tulajdonított a lelki folyamatoknak. Az életjelenségeket a szervezet alaki és kémiai tulajdonságaira vezette vissza. Jelentős munkái főleg élettani és pszichológiai tárgyúak. Négy tanévben viselte a dékáni, egyszer a rektori méltóságot. Több nemzedékes orvos-tanár dinasztia alapító tagja, dédunokája Szent-Györgyi Albert volt.
Főbb munkái: Untersuchungen über Leidenschaften und Gemüthsaffekten als Ursachen und Heilmittel der Krankheiten. Pest, 1804.; Introductio in methologiam physiologiae corporis humani. Pest, 1808. (Bécs, 1810.); Physiologia medicinalis I–V., Pest, 1816 és 1818.; Darstellung des menschlichen Gemüths in seinen Beziehungen zum geistigen und leiblichen Leben. Für Aerzte und Nichtärzte höherer Bildung. I–II., Wien, 1824–25.; Taxa medicamentorum pro regno Hungariae. Budae, 1829.; Animadversiones circa curandam choleram orientalem et alias epidemicos morbos in regno Hungariae… Budae, 1831. (Magyarul és németül, Pest, 1831. olaszul Padova, 1831. és németül és olaszul Innsbruck, 1831.); Die Wuthkrankheit, nach bisherigen Beobachtungen und neuren Erfahrungen pathologisch und therapeutisch dargestellt. Pest und Leipzig, 1836.
Nyughelye: Budapest, Farkasréti temető, felszámolva.
[1] Győry szerint egészen 1821-ig tanította.
Galéria
