(Nagyszeben, 1888 – Budapest, 1983)
Orvosi oklevelét a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen szerezte 1910-ben. Már másodéves korától fizetéses gyakornok volt az anatómiai intézetben, ami lehetővé tette, hogy tanulmányai költségét maga fedezze. Felavatása után, 1911-ben Radnóton vállalt körorvosi állást, majd 1914-ben Vízaknára került városi tisztiorvosnak. 1920-ban Szegedre költözött, ahol a munkásbiztosító pénztár tüdőbetegrendelőjében kapott állást. Ekkor már csak a tuberkulózissal foglalkozott. Munkája mellett a Kolozsvárról Szegedre menekült egyetem belklinikai laboratóriumában is dolgozott. Külföldi tanulmányútjait saját költségén bonyolította. 1924-ben megfordult Albert Léon Charles Calmette párizsi laboratóriumában, majd egy év múlva Hamburgba, Berlinbe, Halleba, Münchenbe és Koppenhágába látogatott. 1927-ben a szegedi egyetemen magántanári habilitációt nyert a tuberkulózis tárgykörében. 1933-ban felfedezte a paprikahasítók tüdőbetegségét, és kidolgozta az ellene való védekezést, amit más foglalkozási ártalmaknál is alkalmazni lehetett. 1935-ben címzetes rendkívüli tanár lett. Korszerű tüdőbeteggondozót létesített, éjjeli szanatóriumot és nappali pihenőt. 1937-ben Budapestre hívták a Szent János Kórház II. tüdőosztályának élére. Rövidesen igazgatóhelyettesi megbízást is kapott, majd 1942-ben kezdeményezésére megalakult az egyetem tüdőgyógyászati tanszéke, melyet 1961-ig, nyugdíjba vonulásáig vezetett. A tanszékre való meghívásával egyidejűleg kapta meg nyilvános rendes tanári kinevezését. 1958-ban, 1961-ben és 1978-ban megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát, 1983-ban a Szocialista Magyarországért kitüntetéseket.