Kovács József, erdőtelki (Tengelic, 1832. február 11. – Erdőtelek, 1897. augusztus 6.)
Tanszék: gyakorlati sebészet 1869 (mb.), 1870-1897 (1880-tól I. sz. Sebészeti Klinika).
Viselt egyet emi méltóság: rektor 1874/75.
Édesapja gazdatiszt volt a Dunaföldvár melletti Baracspusztán. Elemi iskolát Dunaföldváron végzett, majd Kalocsán folytatta tanulmányait, amit 1848-ban megszakított, amikor csatlakozott a honvédséghez. Betegsége miatt azonban még a fegyverletétel előtt hazatért a szolgálatból. A háború után Pestre ment, és a piaristáknál fejezte be középfokú tanulmányait, majd az orvoskarra iratkozott. Tanárainak köszönhetően 1852-1856 között több híresség betegágyánál alkalmazták, így pl. Vörösmarty Mihályt is ápolta, egészen annak haláláig. 1856-tól Bécsben folytatta orvosi tanulmányait, orvosi oklevelét is ott szerezte 1858-ban. Ezután hazatért Budapestre sebészetet tanulni. Balassa János mellett volt műtőnövendék, majd asszisztens. 1862 novemberében ugyanitt a sebészeti műtéttan magántanára lett. Korának egyik legkiválóbb sebészeként tartották számon, tudásával, kitűnő manualitásával először az 1866-os porosz-osztrák háborúban tűnt ki. A Ludovika Akadémia kertjében felállított barakkokban kezelte a háborús sérülteket. A hólyagkőműtétekről írt közleményei külföldi szaklapokban is megjelentek. Szemben állt a Lister-féle antiszepszis elmélet túlzásaival. Mestere, Balassa János halála után 1869-től az akkor már a Rókus-kórház főorvosaként dolgozó Kovácsra bízták a sebészeti tanszék vezetését. 1870. március 17-én kapta meg nyilvános rendes tanári kinevezését. 1874/75-ben az egyetem rektora volt. Egyetemi vezetőként határozottan fellépett a homeopátia egyetemi oktatása ellen. Az orvoskar nagy fejlesztésének megindulásakor a klinikai telep első épületeként az ő sebészeti klinikája készült el, amiben határozott fellépése és a fejlesztésért felelős bizottsági tagsága is szerepet játszott. Kíméletlenségig menő szigorúsága ellen hallgatói 1896 végén tüntetéssel tiltakoztak, ami zavargásba torkollt. Az ügy kapcsán a karon belül is komoly nézeteltérések támadtak, ami végül betegsége súlyosbodásához vezetett.
Egyik alapítója volt a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulatnak. Tagja volt az Országos Közegészségügyi Tanácsnak, elnöke a Budapesti Orvosi Körnek, illetve 12 éven át a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók állandó központi választmányának. Megalakulásakor, 1890-ben az Igazságügyi Orvosi Tanács első elnöke lett. Tiszteletbeli tagja volt a Jászkun-kerületi Orvosegyletnek. A Királyi Magyar Természettudományi Társulat, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület és több tudós társaság is tiszteleti vagy rendes taggá választotta.
A porosz-osztrák háború sebesültjei körül tett szolgálataiért megkapta a Ferenc József-rend és a szász királyi Albrecht-rend lovagkeresztjét. 1876-ban elnyerte a Lipót-rend kiskeresztjét, majd 1891-ben miniszteri tanácsosi címet kapott. 1894-ben a katonaorvosok sebészi kiképzésével kapcsolatos munkásságáért a Ferenc József-rend csillagos comthur-keresztjével tüntették ki. 1896-ban magyar nemességet kapott. Halálát cukorbetegségéből származó szövődmény okozta. A Heves megyei, Erdőtelken lévő birtokán hunyt el.
Főbb munkái: Gégecsőnyitás hártyás torokgyíknál. In: Orvosi Hetilap, 1863.; A húgykövekről. Bp., 1883.; Sebészeti kóroda épülete. In: Egyetemi intézetek I. Bp., 1883.; Gyakorlati sebészet I. Bp., 1890.
Nyughelye: Fiumei úti temető 29/0/1/13.
Galéria
