(Kassa, 1925. május 30. – Budapest, 2018. április 17.)
Tanszék: Gyógyszertani Intézet 1962-1963 (mb.), 1963-1992.
Viselt egyetemi méltóságok: tudományos rektorhelyettes 1964-1970.
Édesapja árukihordó volt, a család még 1925-ben Kispestre költözött. 1943-ban kitüntetéssel érettségizett, de származása miatt ekkor nem kerülhetett be a budapesti Orvoskarra. 1944-ben szüleivel együtt Auschwitzba hurcolták, ahonnan szülei nem tértek vissza. Bátyja munkaszolgálatban halt meg, ő maga végül Dachauban érte meg a felszabadulást 1945. április 28-án. Hazatérve 1946 elején, keresztfélévesként iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karára. Hallgató korában, 1949-ben került demonstrátorként a Gyógyszertani Intézetbe. 1951. július 6-án avatták orvosdoktorrá. Ekkor gyakornoki, majd tanársegédi besorolást kapott. 1955-ben kandidátusi fokozatot szerzett. 1958-ban docenssé nevezték ki, majd 1962-ben, amikor Issekutz Béla nyugállományba vonult, megbízták az intézet vezetésével. Ugyanebben az évben szerezte meg az orvostudományok doktora fokozatot. 1963. július 6-án kapott egyetemi tanári és igazgatói kinevezést. 1964-ben tudományos rektorhelyettessé választották, mely feladatkört két cikluson keresztül látott el. Az ETT Gyógyszerkutatási Bizottságának 1958-tól titkára, majd 1962-1992 között elnöke volt. 1970. február 4-én az MTA levelező, 1979. május 11-én rendes tagja lett. Az Akadémia Orvosi Osztályának munkájában már 1959-től részt vett, mint tanácskozási jogú tag (1959-1964), majd osztálytitkár-helyettes (1969-1970), végül 1970-1973 között osztályelnök-helyettes. 1980-ban klinikai farmakológus szakorvosi vizsgát tett. 1992-ben visszavonult az intézet vezetésétől, tudományos tanácsadóként működött tovább 2004-ig. 1995-ben nyugállományba vonult. 2004-ben professor emeritus címet nyert.
1945-ben lépett be a Magyar Kommunista Pártba, párttagsága ettől kezdve folyamatos volt. Tagja volt az egyetemi VB-nek (1957-től), a Pártbizottságnak (1962-1975), illetve a VIII., kerületi Pártbizottságnak (1966-1975).
„Nevéhez fűződik a „ki nem alvó feltételes reflex” elmélete és számtalan endogén anyag kutatása, továbbá egy új fájdalomcsillapító-gyulladásgátló vegyületcsalád leírása, amelyből 1976-ban a Rymazolium (Probon) forgalomba is került. Legnagyobb nemzetközi sikere az 1960-as évek elején született, amikor kifejlesztette a B-típusú monoamino-oxidáz (MAO) enzim első szelektív terápiásan is alkalmazható gátlószerét, a Chinoinban előállított deprenylt (Selegiline). A gyógyszert szerte a világon használják a Parkinson-kór, az Alzheimer-kór, valamint a depresszió kezelésére. A gyógyszer biokémiáját Magyar Kálmánnal, a farmakológiáját Vizi E. Szilveszterrel és több munkatársával együtt dolgozta ki. Az 1990-es években kezdte el a MAO-B-gátló hatással nem rendelkező benzofurán- származékok (pl. BPAP) kifejlesztését, melyek hatásának analizálása során igazolódott, hogy ezek a vegyületek és maga a deprenyl is az addig alkalmazott dózisoknál lényegesen kisebb adagokban is befolyásolják a központi idegrendszer aktivitását. Ezt a többféle transzmitterrendszeren kimutatható hatást enhancer hatásnak nevezte el.”
Az alábbi szakmai társaságoknak volt tagja: Magyar Élettani Társaság (1952-től), Német Farmakológus Társaság (1959-től), IBRO (International Brian Research 1961-től), Magyar Farmakológiai Társaság (alapító főtitkár 1962-1967, elnök 1967-1983, díszelnök 1987-től), Grúz Tudományos Társaság (tiszteletbeli tag 1967-től), CIANS (Collegium Internationale Activitatis Nervosae Superioris 1968-tól), Olasz Farmakológiai Társaság (1968), Leopoldina Német Természettudományi Akadémia (1974-től), Nemzetközi Farmakológiai Egyesület – IUPHAR (Nemzetközi Tanácsadó Testület tagja 1972-1975, Végrehajtó Bizottság tagja 1982-1984, első elnökhelyettes 1984-1987), Csehszlovák és Bolgár Farmakológiai Társaságok (1985-től), Osztrák Parkinson Társaság (1986-tól), londoni Királyi Orvostudományi Társaság (tiszteletbeli tag 1990-től), Lengyel Művészeti és Tudományos Akadémia (külső tag 1995-től).
Számos szakfolyóirat szerkesztőbizottságának munkájában vett részt: Acta Physiologica Hungarica (1967-től), Orvostudomány (1968-1982), Kísérletes Orvostudomány (1970-1982), Pharmacological Research Communications (1970-1992), Pharmacology, Biochemistry and Behavior (1973-1989), Horizons in Biochemistry and Biophysics (1975-1979), Archives Internationales de Pharmacodynamie et de Thérapie (1977-1995), Journal of International Medicinal Research (1978-1992), Trends in Pharmacological Sciences (1979-1985), Medical Biology (1979-1989), Polish Journal of Pharmacology (1994-től, később Pharmacological Report), Investigation Medica International, Drug Development Research, Journal of Ecotoxicology, Orvos és technika, Progress of Neuropharmacology, International Journal of Neuropharmacology.
Díszdoktorává választotta a Magdeburgi Orvosi Akadémia (1984) és a Bolognai Egyetem (1989). Kitüntetései: Érdemes orvos (1959), Akadémiai díj (1961, 1964), Felszabadulási emlékérem (1970), MOTESZ-díj I. fokozat (1970), Semmelweis-emlékérem (1981), Issekutz-emlékérem (1982), Állami díj I. fok. (1985), Népjóléti miniszter díszoklevele (1995), Award for Distinguished Service in European Pharmacology (1999), Arany János Közalapítvány Nagydíja (2000), Award for Outstanding Contributions to Anti-Aging Medicine (2001), Széchenyi-díj (2003), Magyar Gyógyszerkutatásért Díj (2008), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2010).
Főbb munkái: Kórtan (Kelemen Károllyal) Egyetemi tankönyv. Bp., 1958., 1966., 1969.; Az aktív reflexek elmélete. A magasabbrendű alkalmazkodás „magasabbrendű idegtevékenység” és elemi adaptáció néhány fundamentális mechanizmusának elemzése. MTA TMB, Bp., 1961.; Gyógyszertan. Egyetemi tankönyv. Bp., 1965-1995 között 9 kiadás.; The Theory of Active Reflexes. An Analysis of Some Fundamental Mechanisms of Higher Nervous Activity. Bp. – New York. 1969.; The Brain and Its Self. A Neurochemical Concept of the Innate and Acquired Drives. Berlin, Heidelberg, New York 2005.; Az agy és tudata. A veleszületett és szerzett hajtóerők működésének neurokémiai értelmezése. Bp. 2006.; Az emberiség jövője. A társadalomteremtő agykérgi mechanizmusok elemzésére épített jövőkép. Bp., 2010.
Nyughelye: Budapest, Fiumei úti temető (temetés 2018. május 25-én).
(Idézet forrása: Vizi E. Szilveszter megemlékezése. https://mta.hu/mta_hirei/elhunyt-knoll-jozsef-farmakologus-az-mta-rendes-tagja-108631 hozzáférés: 2020. ápr. 6.)
Galéria
