(Szepesváralja, 1842. május 2. – Budapest, 1902. május 18.)
Felvidéki gazdatiszt családjából származott, iskoláit Lőcsén és Kassán végezte. Orvosi tanulmányait Pesten folytatta, miközben megélhetéséről saját maga gondoskodott. Oklevelét 1865-ben szerezte. A Schordann-féle utazási ösztöndíj révén hamarosan kétéves külföldi tanulmányutat tehetett. Bécs, Párizs, London, Berlin, Koppenhága és Belgium érintése után 1869-ben tért haza és lett tanársegéd a női klinikán. Az 1871/72. tanévben magántanári habilitációt szerzett A szülés rendellenességei tárgykörben. 1872-től a szülészet helyettes tanára, 1876. augusztus 4-től kinevezett nyilvános rendkívüli, majd 1879-től nyilvános rendes tanára. A szülészeti klinika vezetését Diescher János nyugalomba vonulása után, 1874-ben kapta meg. Klinikáján bevezette a betegekkel kapcsolatos észlelt adatok pontos rögzítését, a betegfejlapokat, kórlapokat, amit tanszéki utódai is folytattak. Így a Baross utcai női klinikán Kézmárszky beiktatásának évéig, 1874-ig visszamenően bekötött állapotban megtalálható a teljes betegdokumentáció. A szülészeti kemoterápia úttörőjének is tekintik, mivel gyermekágyi lázas nőknél intravénás szublimát befecskendezést alkalmazott. Számos, ma is használatos eszköz és eljárás kidolgozása fűződik a nevéhez. Ugyanígy a bábaképző intézet megalapítása, melynek révén a szülésznőképzés szervezetileg különvált az egyetemi orvosképzéstől. Egyik előkészítője volt az ún. bábatörvénynek. A bábaképzés számára külön tankönyvet írt, melyet magyar és német nyelven is kiadtak. Az orvostanhallgatóknak szánt szülészeti jegyzetei csak jóval később, Lőcsén jelentek meg. Tankönyve csak halála után látott napvilágot a pécsi bábaképző igazgatója, Doktor Sándor gondozásában. Tanársága idején jelentősen javultak a klinika működési körülményei. Először 1879 őszén költözhettek új, külön otthonba az addigra már igen szűkössé vált Múzeum körúti ún. Kunewalder-házból, amit több tanszékkel is meg kellett osszanak. Az egyetem ekkor a Baross utca – Mária utca sarkán álló egyemeletes, ún. báró Bánffy-házat bérelte ki, majd később meg is vásárolta a szülészeti klinika számára. 19 évi működés után ennek helyén építették fel a ma is álló szép klinikai épületet. A kor bevett „gyakorlata” szerint még a tervezés stádiumában miniszteri támogatással Kézmárszky külföldi tanulmányútra ment a kiválasztott építésszel, Kiss István műegyetemi magántanárral. Az új, mintaszerű klinikaépület 1898-ra készült el. Kézmárszky katedráját mindennél előbbre valónak tekintette, ezért számos tisztséget elhárított magától. Egyedül az Országos Közegészségügyi Tanács és az Igazságügyi Orvosi Tanács munkájában vállalt szerepet, azok megalakulásától kezdve. Ezenkívül a Nőorvosok Szakosztályának elnöki tisztét vállalta csak el 1896-tól haláláig. Élete utolsó szakaszában az uralkodó udvari tanácsosi címmel ismerte le munkásságát. Hashártyagyulladás ragadta el 60 éves korában, 1902. május 18-án.
(Munkái: A szülészet tankönyve a bábák számára. Budapest. 1976.; Szülészeti jegyzetek. Lőcse, 1894.; A szülészet könyve. Sajtó alá rendezte Doktor Sándor. Budapest, 1904.) Irodalom: Papp Zoltán: Kézmárszky Tivadar. in: Híres magyar orvosok IV. Bp., 2003.)