Issekutz Béla, erzsébetvárosi (Kőhalom, 1886. január 31. – Budapest, 1979. július 31.)
Dékán: 1943/44 – 1944/45 I. félév
Örmény származású családja 1758-ban Mária Teréziától kapott nemességet, melyet Ferenc József is elismert, és az erzsébetvárosi előnevet adományozta nekik, mivel a család az erdélyi Erzsébetvárosban volt honos. Édesapja törvényszéki bíró volt. Középiskoláit a kolozsvári piarista gimnáziumban végezte. Orvosi oklevelét is Kolozsvárott szerezte 1908. december 12-én, de már 1906-tól az ottani Gyógyszertani Intézetben gyakornokoskodott, majd később tanársegéd lett. Itt kezdett már 1907-től gyógyszerhatástani vizsgálatokkal foglalkozni Jakabházy Zsigmond irányítása mellett. Diákévei során három ösztöndíjat is elnyert (Kabdebó Simon, Cameller, Goldberg). 1914-ben Heidelbergben járt tanulmányúton, majd ugyanebben az évben a kísérletes gyógyszertan és az újabb gyógyszerek tárgykörben magántanári habilitációt szerzett. 1919-ben nyilvános rendkívüli tanár. 1921-ben a Szegedre menekült egyetem Gyógyszertani Intézetének nyilvános rendes tanára és igazgatója. 1925-1927 között, majd 1936/37-ben a szegedi Orvostudományi Kar dékánja, az 1927/28. tanév második felében az egyetem rektora volt. Itt fontos szerepet játszott Szent-Györgyi Albert hazahívásában. 1928-ban Berlinben és Hamburgban tett tanulmányutat. 1937-ben a budapesti Orvoskarra hívták előbb a gyógyszerismeret, majd 1939-től 1962-ig gyógyszertan tanszékvezető tanára, illetve a Gyógyszerismereti Intézet igazgatója lett. A modern értelemben vett experimentális farmakológia tudományos művelésének magyarországi megalapozója volt. Főként az alkaloidák, hormonok, görcsoldó- és izgatószerek farmakológiai vizsgálatával, a gyógyszerek értékmeghatározásával, a narkózissal, a mérgekkel szemben való immunitással és hozzászokással, az inzulin hatásmechanizmusával és a rák kemoterápiájával foglalkozott. Az inzulinról bebizonyította, hogy növeli a mákban a glikogén építését. Több új gyógyszer bevezetése fűződik a nevéhez. 1939. május 12-én az MTA levelező, majd 1945. május 30-án rendes tagjává választotta. Jakabházy Zsigmonddal 1913-ban írt farmakognóziai tankönyve, majd 1951-ben írt farmakológiai-toxikológiai jegyzete évtizedeken keresztül alapvető egyetemi tankönyvnek számított a gyógyszerészképzésben. Először 1939-ben megjelent gyógyszerrendelési szakkönyvét 1969-ben leányával, Issekutz Líviával átdolgozta, s a később még három kiadást (1972, 1975, 1979) megért munka napjainkban is az orvostan- és gyógyszerészhallgatók, gyakorló orvosok és gyógyszerészek első számú gyógyszerészeti kézikönyve, „az Issekutz”. A budapesti Orvoskar dékánja volt 1943 szeptemberétől 1945 márciusáig, amikor az ostrom utáni új helyzetre tekintettel a teljes egyetemi tanács, és minden tisztségviselő testületileg lemondott. 1955-től 1962-ig, nyugállományba vonulásáig a Budapesti Orvostudományi Egyetem tudományos rektorhelyettese volt. Kitüntetései közül meg kell említeni a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatát (1951), a Kossuth-díj II. fokozatát (1952), a Munka Érdemrendet (1956, 1962, 1966 arany fokozat), és a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét (1976). 1962-ben Semmelweis-, 1963-ban Jancsó Miklós-emlékérmet kapott. 1921-től volt tagja a Német Farmakológiai Társaságnak, 1933-1944 között a bécsi biológiai társaságnak, 1940 és 1962 között elnökként vezette az Egészségügyi Tudományos Tanács Gyógyszerkutatási és Törzskönyvezési Bizottságát. 1962-től a Magyar Farmakológiai Társaság első elnöke, majd tiszteletbeli tagja volt. 1971-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetem tiszteletbeli doktorává választotta. 1948-1962 között szerkesztette az MTA Orvosi Tudományok Osztályának Közleményeit, 1948-tól főszerkesztője volt az Acta Physiologica-nak, 1958-tól a Therapia Hungarica-nak.
(Főbb munkái: Néhány anyag lélekzésre való hatásának összehasonlító vizsgálata. Kolozsvár, 1911.; A gyógyszerismeret tankönyve /Jakabházy Zsigmonddal/. Kolozsvár, 1913.; Gyógyszerrendelés. Bp., 1931.; Oberflächenaktivität und spasmolitische Wirkung. In: Arch. exp. Path. Pharmacol., 1934.; Über die Synergismus der Bronchialkrampflösenden. In: Arch. exp. Path. Pharmacol., 1943.; Az anyagcserét szabályozó idegrendszer pharmakológiája /ifj. Issekutz Bélával/. In: Orvosi Hetilap, 1949.; Az általános gyógyszertan és a gyógyszerkutatás vizsgáló módszerei. Bp., 1957.; Gyógyszertan és gyógyítás I-III. Bp., 1959-1960.; Bevezetés a kísérletes gyógyszerhatástanba és vizsgáló módszereibe. Bp., 1964.; Id. Jancsó Miklós és ifj. Jancsó Miklós, a két orvostudós. Bp., 1968.; The chemotherapy of cancer. Bp., 1969.; Gyógyszerrendelés /Issekutz Líviával/. Bp., 1969.; Die Geschichte der Arzneimittelforschung. Bp., 1970.)
