(Budapest, 1926. március 25. – Budapest, 2007. június 7.)
Tanszék: I. sz. Belgyógyászati Klinika 1963-1965 megbízottként, 1981-1993.
Viselt egyetemi méltóságok: ÁOK dékánhelyettese 1979. szeptember 1. – 1985. augusztus 31.; oktatási rektorhelyettes 1985. szeptember 1. – 1988. augusztus 31.
1945-ig Jászberényben élt, ahol édesapja gyakorló orvosként működött. 1943-ban tett jeles érettségije ellenére nem vették fel az egyetemre, ezért autószerelőnek tanult, miközben egy autóbuszüzemben dolgozott. Az ország német megszállása után munkaszolgálatra hívták be, majd deportálták. Innen visszatérve 1945-ben kezdte meg orvosi tanulmányait Budapesten. V. éves korától a Kórélettani Intézetben dolgozott, kezdetben mint externista, majd mint akadémiai ösztöndíjas. Orvosi diplomáját 1951. augusztus 28-án kapta meg. Ettől kezdve egész pályafutása során az egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinikáján dolgozott, kezdetben központi gyakornok, majd gyakornokként, később tanársegéd, 1960-tól adjunktus. 1955-ben belgyógyász szakorvosi képesítést szerzett, majd 1957-ben osztályvezető lett. 1956 előtt kérte felvételét az MDP-be, de édesapja földtulajdona (9 hold szőlő) miatt kérelmét elutasították. 1961-ben igazgatóhelyettessé nevezték ki, majd Rusznyák István 1963-as nyugdíjba vonulása után megbízták a klinika vezetésével, amit Magyar Imre professzor kinevezéséig, 1965 őszéig látott el. 1963. november 14-én kandidátusi minősítést szerzett. 1968-ban egyetemi docensi kinevezést kapott. Az 1970-es évektől mellékállásban részt vett a Gerontológiai Intézet, illetve a Gerontológiai Kutató Csoport munkájában, amelynek klinikai osztályát vezette. 1975. május 29-én megkapta az orvostudományok doktora fokozatot. Ugyanebben az évben nevezték ki egyetemi tanárnak. 1979-ben endokrinológus szakvizsgát tett. A klinika igazgatását 1981-ben vette át, megbízatása 1993. június 30-án ért véget. 1996. július 1-jén vonult nyugdíjba. 1999-ben professor emeritus címet kapott.
Tudományos érdeklődése az endokrinológia területére irányult, azon belül is a csontanyagcsere endokrin szabályozása és a kevéssé virilizáló androgének biológiai és klinikai jelentősége felé. Leglényegesebb kutatási eredményei az osteoporosisok, különösen a postmenopausás osteoporosis endokrinológiájára vonatkoztak.
Megalakulása óta vezetőségi tagja volt a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaságnak, 1972 óta titkára volt az Országos Belgyógyászati Intézet Endokrinológiai Bizottságának és vezetőségi tagja volt a Korányi Sándor Társaságnak.
Kitüntetései: Honvédelmi Érdemérem (1976, 1981), Kiváló orvos (1986), Semmelweis-emlékérem (1988), Korányi-emlékérem (1991), Apáczai-Csere János díj (1993), Polgár Ferenc „Pro Osteologia” életműdíj (1994), Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett (1996), Egészségügyi miniszter díszoklevele (2001).
Főbb munkái: Vizsgálatok endokrin vonatkozású osteoporosisban. Kandidátusi értekezés. Bp., 1963.; Osteoporosisok (Bender Györggyel). Bp. 1967.; A kalciumanyagcsere hormonális szabályozása osteoporosisban. Doktori értekezés. Bp., 1974.; Anyagcsere-csontbetegségek a felnőttkorban. Bp. 1986.; Osteoporosis (Szathmári Miklóssal). Bp. 1994.
Nyughelye: szórásos temetés szűk családi körben (Lakatos Péter professzor szíves közlése nyomán).
