(Brebir/Bosna Gradiska, Bosznia, 1893. szeptember 19. – Budapest, 1962. november 11.)
Tanszék: III. sz. Sebészeti Klinika 1947-1949, I. sz. Sebészeti Klinika 1949-1962.
Orvoscsaládból származik, édesapja járási orvosként működött. Eredeti neve Schossberger Hermann (a végzett orvostanhallgatók jegyzékében Schossberger Ármin Endre Gyula) volt, amit 1919-ben változtatott meg. Orvosi oklevelet Budapesten kapott 1915. december 7-én. Orvosnövendék korában 1913/14. tanév folyamán a Krompecher Ödön vezette II. sz. Kórbonctani Intézetben gyakornokoskodott. 1914-től Herczel Manó mellett, a Rókus kórház I. sz. sebészeti osztályán lett előbb segéd-, majd alorvos, ahol sebészi képzettségének alapjait kapta, főként a hasi sebészetben. Mestere 1918-ban bekövetkezett haláláig dolgozott itt, majd külföldi tanulmányútra indult. 1919/20-ban az Anton Eiselberg vezetése alatt működő bécsi sebészeti klinikán dolgozott önkéntes asszisztensként. Innen a müncheni sebészeti klinikára ment, ahol Ferdinand Sauerbruch mellett tölthetett fél évet a tüdő-, illetve a mellkasi sebészet tanulmányozásával. 1921/22-ben Lipcsében, Erwin Payr mellett volt tudományos asszisztens. Innen hívta haza Vidákovits Kamilló professzor a szegedi sebészeti klinikára, ahol 1924. szeptember 26-án műtősebészi oklevelet szerzett. 1924-1927 között a budapesti Tüdőgondozó sebészeti osztályán rendelő főorvosként dolgozott, miközben 1927-ben a Székesfővárosi Erzsébet Szeretetotthonban helyettesítette a sebész főorvost. 1927-ben az Uzsoki utcai kórház sebészeti osztályára kapott alorvosi, majd adjunktusi, 1929-ben pedig kórházi főorvosi kinevezést. Ezzel együtt megbízták a kórház baleseti sebészeti osztályának vezetésével, ahová 1933-ban kinevezést is kapott. 1940-ben általános sebészeti osztály néven egyesítették a két sebészeti osztályt, melynek vezetését ő vitte tovább. 1939-ben súlyos sérülést szenvedett, ami miatt több mint egy évig betegeskedett. Ezzel kapcsolatban 1942-ben öt műtéten esett át. 1943-ban a Szociáldemokrata Párt tagja lett. 1944-ben, az ország német megszállása után elveszítette állását, 1945 februárjáig illegalitásban volt. 1945 márciusában megbízták az OTI Baleseti Kórházának (később Koltói Anna Kórház) igazgatásával, egyben a kórház I. sz. sebészeti osztályának vezetésével. 1945. augusztus 1-jén az igazgató főorvosi megbízást kinevezésre változtatták. 1947-ben az általa vezetett osztályból alakították ki a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának III. sz. Sebészeti Klinikáját, ezért nyilvános rendes egyetemi tanári címet kapott. Innen 1949-ben Borisz V. Petrovszkij, szovjet vendégprofesszor érkezésekor áthelyezték az I. sz. Sebészeti Klinika élére. 1951 végén kérvényezte a Tudományos Minősítő Bizottságtól az orvostudományok doktora fokozatot, de csak a kandidátusit ítélték meg. 1956-os magatartásáért az egészségügyi miniszter 1957. július 27-én szóbeli feddésben részesítette. 1956 után párttagságát nem újította meg.
Munkásságában jelentős a csonttörések kezelése és általában a traumatológia, továbbá a vastagbélrák műtéti megoldásai. A baleseti sebészet egyik hazai úttörőjének számít.
Kitüntetései: Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozat (1949), Kiváló orvos (1952), Munka Érdemrend (1953), Lipcsei Egyetem tiszteletbeli doktora (1959), Német Sebésztársaság levelező tagja (1960).
Főbb munkái: A sebészi gümőkór terápiája. Bp., 1925.; Hasi sérülések. Bp., 1933.; A vastagbélsebészet problémáiról. Bp., 1949.; Az osteosynthesisről. Bp., 1951.; Részletes sebészet (et al.). Bp., 1951.; A végbélrák korszerű gyógyítása. Bp., 1959.
Nyughelye: Budapest, Farkasréti temető 1/0/1/121.