(Balassagyarmat, 1921. április 18. – Madrid, 1980. szeptember 1.)
Tanszék: Gyógyszerészeti Intézet 1970-1980.
Viselt egyetemi méltóság: Gyógyszerésztudományi Kar dékánhelyettese 1979-1981.
Édesapja, Grósz Mór kiskereskedő, majd kereskedelmi ügynök volt. Feleségével együtt a holocaustnak estek áldozatul. Gyarmati László 1939-ben érettségizett Balassagyarmaton, de a zsidókat korlátozó rendelkezések miatt nem léphetett egyetemre. Segédmunkásként dolgozott a Mechanikai Szövőgyárban (1939.III.1. – 1941.IX.30.) és az Agentia Üvegcsiszoló Üzemben (1942.VI.30. – VIII.30.). 1942-ben munkaszolgálatra hívták be, melyet Magyarországon és a keleti fronton teljesített, majd 1944 decemberében Ausztriába deportálták. Hazatérése után beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem gyógyszerészi szakára, ahol 1950. július 7-én kapott oklevelet. 1947-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, de párttagságát 1956 után nem újította meg. Ez idő alatt tevékeny pártmunkát végzett, egyetemi évei alatt MEFESZ-titkár és párttitkár, a Kőbányai Gyógyszerárugyárban és a Néphadseregben pártvezetőségi tag volt. 1949. július 2-án az Orvostudományi Kar tanulmányi osztályvezetője lett, miközben részt vett a gyógyszerészképzés reformjának előkészítésében: matematika oktatása, farmakológiai oktatás kiszélesítése, farmakológiai gyakorlatok bevezetése, élettani oktatás, gyógyszertári ügyvitel és gazdálkodás oktatása stb. Megszervezte a gyógyszerészi kémia oktatásának leválasztását a tudományegyetemről, és az intézet elhelyezését a Hőgyes Endre utcai épületben. 1950. augusztus 30-án a Gyógyszeripari Kutató Intézet kutató gyógyszerésze lett, ahol kidolgozta a mákszalmában, valamint a morfingyártás melléktermékeiben a mellékalkaloidok (pl. thebain és kodein) meghatározását és izolálását. 1952. április 25-én gyógyszerész főhadnagyként belépett a Magyar Néphadsereg állományába, szolgálata során alezredesi rendfokozatig jutott. Az első évben az Egészségügyi Tiszti Iskolán kémiát, egészségügyi anyagellátást és gyógyszertechnológiát oktatott. 1953-ban az Egészségügyi Szolgálat Kutatóintézetébe osztották be, ahol toxikológiai analízissel, a gyógyszerek felszívódásával, metabolizmusukkal és egészségügyi vegyivédelemmel foglalkozott. Ugyanitt toxikológiai-klinikai laboratóriumot hozott létre. 1953-1957 között vegyészmérnöki tanulmányokat folytatott a Budapesti Műszaki Egyetem gyógyszervegyészeti szakán. 1963-ban gyógyszerészdoktori diplomát, 1967-ben mag-kémikus szakmérnöki oklevelet szerzett. 1970-ben lett a kémiai tudományok kandidátusa. 1970. november 1-jén az egészségügyi miniszter kinevezte a SOTE Gyógyszerészeti Intézetének igazgatójává, mely tisztséget haláláig betöltötte. Ugyanekkor (nov. 12.) lépett be az MSZMP-be és a szakszervezetbe. Nevéhez fűződik az ún. aminoketonok analitikai meghatározása, ill. e vegyületcsoport gyógyszerkönyvi eljárásának bevezetése. Számos egyéb új biofarmakológiai gyógyszer-technológiai módszert dolgozott ki. A halál váratlanul, egy madridi szolgálati útján érte.
Tagja volt a Gyógyszerészet és az Acta Pharmaceutica Hungarica szerkesztőségeinek, az Egészségügyi Minisztérium Gyógyszerészeti és Gyógyszerkönyvi Bizottságának, az MTA-TMB Szerves Kémiai Szakbizottságának, a Magyar Gyógyszerészeti Társaság elnökségének és elnökhelyettese volt a SOTE Világnézeti Bizottságának. Szolgálati Érdemérmet négy alkalommal kapott (1962, 1964, 1967, 1971).
Főbb munkái: A gyakorlati toxikológia alapjai. Bp., 1963.; Egészségügyi alakulatok tankönyve. 1964.; Mérgező harci anyagok hatása az emberre (Dávid Gáborral). Bp., 1967; Élelmiszerek és mezőgazdasági termékek radioaktivitásának kialakulása és a szennyezettség vizsgálati módszerei (et al.). Bp., 1968.; Klinikai toxikológia (et al.). Bp., 1969). Aeroszolok gyógyszertechnológiája (et al.). Bp., 1979.; A gyógyszertechnológia és a biofarmacia kémiai ellenőrző módszerei (et al.). Bp., 1982.
Nyughelye: Budapest, Farkasréti temető, urnakiadás.