(Budapest, 1905 – Pécs, 1973)
Orvosi tanulmányait Budapesten végezte 1922 – 1930 között. 1924-től egy éven át a Kémiai Intézet, majd 1925-1930 között az Élettani Intézet munkatársa, utóbbinak mint tanársegéd. 1930-tól az I. sz. Belklinikán folytatta működését. 1933/34-ben ösztöndíjjal egy évet töltött Németországban (Berlin: Gyógyszertani Intézet, Bergmann – klinika, Frankfurt: Vollhardt – klinika, Lipcse: Moravitz – klinika). 1945-ben szerzett magántanári habilitációt a szív- és vesebetegségek tárgykörből, ekkortól adjunktus. Közben, 1944 karácsonyától Rusznyák professzor 1946. februári kinevezéséig megbízottként önállóan vezette a klinikát. 1950. november 1-jén kapott megbízást az 1936-ban megszüntetett III. sz. Belgyógyászati Klinika újjászervezésére. Ezzel egyidőben az Elnöki Tanács rendkívüli tanári címmel tüntette ki. Egyetemi tanári kinevezése a klinika élére 1951. szeptember 15-én kelt. Párhuzamosan 1952 – 1959 között ellátta a Koltói Klinikák épületigazgatói feladatait is. 1959 áprilisától haláláig a II. sz. Belklinika igazgatójaként dolgozott. 1950-től az Akadémia I. sz. Klinikai Bizottságának tagja, majd elnöke 1967-ig. 1952-ben szerezte meg az orvostudományok doktora fokozatot, 1954-től az MTA levelező, 1965 óta rendes tagja. Megalakulása óta tagja az Egészségügyi Tudományos Tanácsnak, 1968-tól elnökségi tag. 1963-1967 között tagja volt a Tudományos Minősítő Bizottságnak. Az Egészségügyi Minisztérium vezető belgyógyásza, 1969. január 1. óta az Országos Belgyógyászati Intézet igazgatója volt. Kitüntetései közül megemlítendő az Orvosegyesület Senger díja (1938) és Tauszk díja (1948), a Népköztársasági Érdemérem arany fokozata (1950), a Népköztársasági Érdemrend V. fokozata (1951), a Kossuth-díj III. fokozata (1957), a Munka Érdemrend (1961) és a Haza Szolgálatáért érdemérem arany fokozata (1968). Tudományos munkássága elsősorban a vese, a keringési szervek és az anyagcsere megbetegedéseire vonatkozott.
/kép lelőhelye: SOTE-levéltár 49. fond/