Gebhardt Xavér Ferenc (Paks, 1791. január 23. – Pest, 1869. október 27.)
Tanszék: gyógyszertan 1819/20 (h.), általános kór- és gyógytan 1820/21 (h.), belső bajok kór-és gyógytana (sebészek számára) 1821-1824 (h.), 1824-1860, elméleti orvostan 1866/67.
Viselt egyetemi méltóság: dékán 1840/41, 1855/56 – 1859/60 (I. félév).
Édesapja, Gebhardt József kereskedőként dolgozott. Középiskoláit Óvárott (ma Mosonmagyaróvár) és Budán, bölcsészeti tanulmányait Szegeden, az orvosit Pesten végezte, ahol 1814. május 1-jén avatták orvosdoktorrá. Ezután öt hónapra Bécsbe utazott, hogy Hildenbrand, Kern és Boër előadásait hallgassa. Hazatérve, 1815. november 1-jén Bene Ferenc vette maga mellé asszisztensnek. 1816. július 3-án szülészmesteri képesítést is szerzett. 1816-ban az Orvoskar tagjai közé emelte, majd két év múlva a jegyzői tisztre választották. Az 1819/20. tanévben helyettesként adta elő a gyógyszertant, majd 1820/21-ben az általános kór- és gyógytant. 1821-1824 között helyettesként ő tartotta a sebészek számára rendelt belgyógyászati gyakorlatokat. Ekkor ugyanezen tárgy rendes tanárává nevezték ki. Ő volt az első, aki székfoglaló beszédét magyarul tartotta meg, 1824. január 10-én. Még ebben az évben felállította a védhimlőintézetet, mely 1850-től központi ojtóintézet néven működött. Feladatai mellett ellátta a pesti vakok intézetének orvosi teendőit, illetve foglalkozott a magyar orvosi szaknyelv megteremtésével is, belgyógyászati tankönyvét már magyarul írta. Munkássága során főként a himlő és más fertőző betegségek kór- és gyógytanával, a járványok megelőzésével foglalkozott. Kortársai a „vaccinatio buzgó és hatalmas apostolának” nevezték.
1830. november 17-én akadémiai tagságot nyert évi 500 forintos fizetéssel. 1835-ben a bajor frauendorfi kertművelő társaság tiszteletbeli tagjává, az Osztrák Tudományos Akadémia pedig levelező tagjává választotta. 1840-ben gazdag szakirodalmi és oktatói tevékenységéért magyar nemességet kapott. 1857-ben királyi tanácsosi címmel, majd a Ferenc József-renddel tüntették ki. Tolna megye táblabírói tisztét is betöltötte. Két alkalommal viselte a dékáni hivatalt (1840/41, 1855/56-1859/60), másodjára öt tanéven keresztül.
Főbb munkái: Versus domino Carolo Gindlj, pro onomastico die oblati. Budae. (magyar szöveggel.); Útmutatás az orvosi gyakorlásra, vagy bévezetés a beteg ágya mellett való orvosi tanításra. Pest, 1827.; A különös orvosi nyavalya és gyógytudomány alapvonatjai. A különös orvosi pathologia és therapia. I-II. Pest, 1828–38.
Nyughelye: Fiumei úti temető FM/BAL/1/81 (védetté nyilvánítva).
