(Pest, 1849. április 10. – Budapest, 1937. március 2.)
Tanszék: I. sz. Sebészeti Klinika 1897-1919, sebészeti műtéttan 1901-1904.
Iparos családból származott, édesapja kocsikészítő volt. Középiskoláit a pesti piaristáknál, orvosi tanulmányait Pesten, a negyedik évet pedig Bécsben (VII. félév) és Berlinben (VIII. félév) végezte. 1874 júniusában Scheuthauer Gusztáv mellett lett tanársegéd az I. sz. Kórbonctani Intézetben. 1875. július 17-én Pesten orvos-, december 14-én sebészdoktori oklevelet szerzett, majd 1877. február 16-án ugyanitt szülészmesteri képesítést szerzett. 1876/77-ben műtőnövendék lett Kovács József professzor sebészeti klinikáján. Műtőorvosi oklevelét 1877. június 6-án kapta meg, majd ugyanitt tanársegédi megbízatást nyert. 1878-ban csapatorvosként (Mollináry 38. gyalogezred) vett részt Bosznia okkupációjában. Ott volt a Mokronogo melletti ütközeteknél, majd Szarajevóban a tábori kórház egyik sebészeti osztályát vezette. Visszatérve önkéntesként ismét az I. sz. Sebészeti Klinikán dolgozott, majd 1882-ben külföldi tanulmányútra indult német, francia és angol sebészeti és ortopédiai intézetekbe. Ugyanezen évben Budapesten a testegyenészet (ortopédia) tárgykörében magántanári képesítést szerzett. 1883 májusában a budapesti I. gyermekmenhely műtőorvosa, 1885-től az Országos Közoktatási Tanács tagja. 1889 áprilisától az Irgalmasrend budai kórházának műtője, 1891-től ugyanitt a sebészeti osztály kinevezett műtőorvosa. 1891. május 4-től rendkívüli, 1897. szeptember 15-től nyilvános rendes tanár a budapesti Orvoskar I. sz. Sebészeti Klinikáján, egészen 1919-es nyugdíjba vonulásáig. 1901-től néhány évig az első előadó volt a sebészeti műtéttan rendkívüli tanszékén. Az I. világháború kirobbanásakor tanártársával, Kuzmik Pállal együtt csapatszolgálatot vállalt.
Az ortopédia hazai megalapozója, külföldön is elismert szaktekintély volt. Nevéhez fűződik az Országos Rákbizottság megalakítása (1902), mely először készített rákstatisztikát, az önkéntes ápolónői intézmény megszervezése (a Vöröskereszten belül) és az első magyarországi epekőműtét. Kidolgozta a gümős csont- és ízületi betegségek konzervatív kezelését, a dongaláb nem véres repozíciójának, a csípőízületi zsugorodások regresszálásának, valamint az idült ficamok véres repozíciójának módszerét. Több ortopédiai készüléket szerkesztett, csonttörések kezelésére járókötéseket készített. Az I. világháború alatt kórházat, utókezelőt és művégtaggyárat szervezett. Több éven át volt elnöke a Budapesti Orvosegyesületnek, a budapesti, majd az Országos Orvosszövetségnek. Közleményei nagy számban jelentek meg hazai és német nyelvű orvosi szaklapokban.
Főbb munkái: A massage, gyakorló orvosok számára. Bp., 1884.; Az emberi test elferdüléseiről. Bp., 1887.; Die Massage für praktische Aerzte und Mediziner. Stuttgart, 1890.; A gyermekek egynehány elgörbüléséről. Bp., 1890.; Orvosi jelentés az ifjuság testi neveléséről. Bp., 1890.; A gyermek testi ápolásáról (többekkel együtt). Bp., 1891.; Sebészeti módszerek és klinikai kimutatás. A Budapesti Magyar Kir. Tudomány-egyetem I-ső számú Sebészeti Klinikájának 1900/901, 1901/902 és 1902/903. évi beteganyagáról (szerk.). Bp. 1903.
Nyughelye: Fiumei úti temető 27/0/1/48.
