(Gyöngyös, 1793. április 12. – Pest, 1865. július 9.)
Dékán: 1841/42 – 1842/43
Édesapja szabómester volt Gyöngyösön. Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában kezdte, és Egerben fejezte be 1811-ben. Ezután a pesti Orvoskarra iratkozott, ahol 1818. december 21-én avatták orvostudorrá. 1820. január 8-án szemészmesteri képesítést szerzett, majd több évig tanársegédkedett. 1821-ben országos szemorvosi kinevezést kapott. 1823-ban Bakabányán lett tisztiorvos, de már 1824. január 10-én az Orvoskar jegyzőjévé választotta, és visszaköltözött Pestre. Még ugyanezen év áprilisában Selmec- és Bélabánya főorvosa lett, majd október 5-én kinevezték a pesti egyetemen a sebészek számára rendelt elméleti orvostudományi tanszékre, amit november 9-én foglalt el. 24 évig működött tanszékén. A Magyar Tudományos Akadémia 1830. november 17-én fogadta tagjai sorába. 1831-ben Schedel (Toldy) Ferenccel megalapították az Orvosi Tár c. szaklapot, melyet Flór Ferenccel együtt szerkesztett 1848-ig, majd 1861-től 1868-ig. 1840-ben e lap hasábjain ő vetette fel először a később hagyománnyá vált Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlésének ötletét, melynek első négy ülésén alelnök volt. A gyűlések kiadványait is ő szerkesztette. 1841-ben, az első vándorgyűlésen megalakította a Természettudományi Társulatot, melynek alapításához 1000 forinttal járult hozzá. Flór Ferenccel együtt adta ki az első magyar orvosi címtárat. 1848-ban az Országos Honvédelmi Bizottmány országos főorvossá nevezte ki. 1849 elején követte a kormányt Debrecenbe, és továbbra is ellátta feladatát. Ezért a császáriak később megfosztották állásától és elvesztette nyugdíjigényét is. A világosi fegyverletétel után szülőföldjére tért vissza és összehasonlító nyelvészettel foglalkozott, finnül és törökül tanult. Kutatásaival a finnugor nyelvrokonságot igyekezett bizonyítani. Kezdeményezője és egyik legfőbb kivitelezője volt a magyar orvosi szaknyelv megteremtésének, számos ma használt szakkifejezésünk is tőle származik (pl. láz, genny, tályog, izom, ideg, étvágy stb.). 1844-ben kiadott természettudományi szógyűjteményét V. Ferdinánd királynak ajánlotta, aki viszonzásképpen gyémántgyűrűvel jutalmazta meg. Foglalkozott tankönyvek fordításával, illetve orvosi szakszótár szerkesztésével. 1830-ban ő fordította le Hahnemann Organonját, az akkortájt igen divatos homeopátia alapművét. Gyermeke nem lévén nyolc csángó fiút fogadott örökbe, akiknek taníttatásáról is gondoskodott. Elméleti munkáit általában a Szép Juhászné-völgyben fekvő kertjében írta, ahol legszívesebben időzött.
(Főbb munkái: Dissertatio inauguralis medica sistens enkephalitidem. Pesthini, 1818.; Az egészséges emberi test boncztudományának alapvonalai. Hempel után németből ford. és boncztudományi szótárral ellátva I-II. Pest, 1828.; Éptan. Tanítványai számára. Pest, 1830.; Magyar-deák és deák-magyar orvosi szókönyv. Pest, 1833. /Schedel Ferenccel együtt./; Tapasztalati természettudomány Tscharner után ford. I-II. Pest, 1836-37.; Magyarországi orvosrend névsora. I. év. Pest, 1840. /Flór Ferenccel együtt./; Természettudományi szóhalmaz. Buda, 1844.; Phonologiai eszméi. Buda, 1854. Kéziratban maradt főként nyelvészeti munkáit az Akadémiára hagyta.)
