(Belényes /Bihar/, 1887. szeptember 5. – Kitzbühel /Ausztria/, 1945. szeptember 6.)
Tanszék: Elme- és Idegkórtani Klinika 1936-1944.
Orvosi tanulmányait a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen folytatta, diplomát 1910-ben szerzett. 1909-ben az Egyetem című diáklap szerkesztője volt. Avatása után az egyetem Kórbonctani Intézetében (1910-1911), majd az Ideg- és Elmekórtani Intézetben (1911-1912) gyakornokoskodott, később 1914-ig ugyanitt tanársegédként dolgozott. A világháborúban 1914-1917 között zászlóaljorvosként szolgált, főként az olasz fronton, végül 1917-1918-ban az I. és a VI. hadsereg San Daniele del Friuliban települt kórháza központi idegosztályának vezetője volt. 1917-ben a kolozsvári egyetemen magántanári habilitációt szerzett az ideggyógyászat tárgykörében. Erdély elszakítása után Debrecenbe költözött és a Tisza István Tudományegyetemen az Elme- és Ideggyógyászati Klinika igazgatója volt 1921-1936 között. Az 1935/36. tanévben az egyetem rektori méltóságát viselte. 1936-ban a budapesti kir. m. Pázmány Péter Tudományegyetemen az Elme- és Idegkórtani Klinika igazgató tanára lett, mely poszton 1944-ig szolgálta egyetemünket. Munkássága az elmekórtan, az ideggyógyászat, az orvosi lélektan, a törvényszéki elmeorvos-szakértői véleményezés területeire terjedt ki. Foglalkozott a paralysis progressiva lázterápiájával, a központi idegrendszer gyulladásaival, az ependyma-daganatokkal, az alvásközponttal, a narcolepsia problémájával, a Korszakov-tünetegyüttessel, a Parkinson-kór öröklődésével, az eugenika, vagyis fajnemesítés kérdéseivel. Hazánkban elsőként alkalmazott inzulin-sokk kezelést skizofréniás betegeken. A koponyakopogtatás új módszerét dolgozta ki. Egy Rencz Antallal együtt kifejlesztett speciális készülékkel háromdimenziós röntgenfelvételt készített az agyvelőről, ezzel összefüggő eredeti ötlete volt az ún. pneumoenkefalográfia egyesítése a cerebrális angiográfiával és röntgenfilmfelvételen való rögzítésével. Számos hazai és külhoni szakmai egyesületnek volt tagja, vezetője. Így a Magyar Psychológiai Társaság elnöke (1934–1944), majd örökös tiszteletbeli elnöke volt. A Magyar Individual-Psychológiai Társaság tiszteletbeli elnöke. A Magyar Elmeorvosok Egyesületének másodelnöke, majd elnöke. A Magyar Családvédelmi Szövetség Fajegészségügyi és Fajnemesítési Szakosztályának társelnöke. A Brazil Idegorvosok Egyesülete (1939), a Svéd Idegorvosok Egyesülete (1942), a Német Idegorvosok Egyesülete, ill. a bécsi Pszichiátriai és Neurológiai Egyesület tiszteletbeli tagja volt.
Egyes életrajzai szerint az akkori nevén görög-római (ma kötöttfogású) birkózás többszörös magyar bajnoka volt, mások ezt cáfolják. A sportághoz mindenesetre köze volt, bizonyíték erre a kaposvári I. világháborús emlékmű, melynek férfialakját róla mintázták. Szeretett felesége, Zilahy Irén színésznő elvesztése, aki 1944. április 3-án egy bombatámadás áldozatává vált, mély depresszióba sodorta. Kollégája, a korábban Karinthyt is operáló Herbert Olivecrona segítségével szeretett volna eljutni Svédországba, de útközben elakadt. Az ausztriai Kitzbühelben önkezével vetett véget életének.
Főbb munkái: Az influenzás elmezavarokról. Porsche Ferenc Oszkárral. Kolozsvár, 1919.; A paralysis progressiva gyógykezeléséről. 1924.; Die Bedeutung der progressiven Paralyse. Monográfia. Berlin, 1925.; A cselekvő eugenikának és a psychiátriának öröklésbiológiai és orvosi vonatkozásai. In: Monatschrift Ungarischer Mediziner 1931:10. pp. 1-72.; Az ún. „sérüléses idegesség”-ről, annak határterületéről és balesetbiztosítási vonatkozásairól a véleményező ideggyógyász szempontjából. Melléklet a Gyógyászat 1935. 46. számához. Bp., 1935.; Ideggyógyászati munkálatok. Bp., 1936.; Ideg- és elmekórtani jegyzetek. Bp., 1943.
Nyughelye: nem ismert.