(Sárszentlőrinc, 1814. május 5. – Pest, 1868. december 9.)
Viselt egyetemi méltóság: kari igazgató 1848/49.
Tolna megyei evangélikus lelkész családban született, középiskoláit Sopronban és Pozsonyban végezte. 1832-ben iratkozott be a pesti orvosi karra. Három év elvégzése után, számos pályatársához hasonlóan a színvonalasabb, ám lényegesen drágább bécsi egyetemen folytatta tanulmányait. Ekkor alakult ki az ún. második bécsi iskola néven ismert új irányzat, többek között Rokitansky, Skoda, Hebra, Kolletschka munkássága nyomán, akiknek előadásait Balassa szorgalmasan látogatta. Orvosi oklevelét 1838-ban szerezte meg, majd ösztöndíjjal Wattmann professzor műtőnövendéke lett a bécsi I. sz. sebészeti klinikán. Itt szerzett sebészi képesítést 1841-ben. A következő évben kinevezték a II. sz. sebészeti klinika tanársegédi állásába. Hamarosan meghívást kapott a pesti sebészeti klinikára, miután annak tanárát, Stáhly Ignácot országos főorvossá nevezték ki. A tanszék megújítása és átszervezése érdekében még 1842-ben hosszabb tanulmányútra indult. Ideje nagy részét Párizsban töltötte a francia sebészeti iskola tanulmányozásával. Munkásságában a konzervatív gyógyeljárások híve volt, a sebészeti beavatkozást csak a végső megoldásnak tekintette. A csonkítás helyett a helyreállító megoldásokat preferálta, a plasztikai sebészetben kiemelkedő eredményeket ért el. 1847-ben, mindössze három hónappal a massachussets-i bemutató után, Magyarországon elsőként próbálta ki az éteres altatást, önként jelentkező orvostanhallgatókon. Ezután igen gyorsan sor került a műtéti alkalmazásra, ami már Schoepf-Merei Ágost nevéhez fűződik. Szintén elsőként használta fel 1861-ben a tanártársa, Jan Nepomuk Czermak által kifejlesztett gégetükröt műtéteknél. Az 1840-es évek közepétől kezdett formálódni Balassa baráti köréből az ún. pesti orvosi iskola, ahol olyan nevekkel találkozni mint Korányi Frigyes, Kovács Sebestény Endre, Lumniczer Sándor, Markusovszky Lajos, Wagner János. Hozzájuk csatlakozott később Semmelweis, Hirschler Ignác és Bókai János. 1848-ban szerepet vállaltak az ország közegészségügye és az orvosképzés átalakításában. A Batthyány-kormány Balassát nevezte ki a pesti orvosi kar igazgatójává és a vallás-és közoktatási minisztérium egyetemi ügyeket intéző osztályának vezetőjévé. A szabadságharc kitörésekor a pesti orvoskaron honvédkórházat és honvédorvosi tanfolyamot szervezett. Tevékenységéért a szabadságharc leverése után a haditörvényszék háromhavi börtönbüntetésre ítélte, de két hónap után kegyelemmel szabadult. 1857-ben barátaival megindította az Orvosi Hetilapot. A kör kidolgozta a hazai egészségügy és orvosképzés megújításának programját. 1858-ban az MTA tiszteleti tagjává választotta. A kiegyezés után Balassát megválasztották a kormány tanácsadó testületeként is működő Országos Közegészségügyi Tanács elnökévé. Nagy tervei valóra váltása azonban barátaira, elsősorban Markusovszkyra maradt, mivel 1868. december 9-én, 56 éves korában meghalt egy akkor még kezelhetetlen vakbélgyulladás következtében. Emlékére alapította a Magyar Sebésztársaság 1906-ban a Balassa János emlékérmet.
Főbb munkái: Gyakorlati sebészet. Pest, 1844.; A hassérvekről. Pest, 1853.; Új műtét módozata az orrképzés körül. Pest, 1863.; Képző műtétek. Pest, 1867.; Balassa János összegyűjtött kisebb művei. Összeállította: Janny Gyula, Bp., 1875.
Nyughelye: Fiumei úti temető FM/JOBB/1/194-195 (Fiumei út-Salgótarjáni út sarok).
