Arányi Lajos György, hunyadvári (Komárom, 1812. május 29. – Nagymaros, 1887. július 28.)
Tanszék: kórbonctan 1844-1849, 1850-1873, anatómia 1858-1859 (h.).
Erdélyi szász családból származik, eredeti neve Lostainer (1849-ig). Édesapja, Lostainer Antal Komáromban sópénztárnokként szolgált. Hároméves korában egy gazdag nagybátyja, Stróbly Márton fogadta örökbe és nevelte fel, taníttatásáról is ő gondoskodott. Középiskoláit Budán és Pesten végezte, majd ugyanitt bölcsészetet és jogot hallgatott. Miután az 1831-es nagy kolerajárvány idején részt vett a betegek ápolásában, édesanyja biztatására orvosi tanulmányokba kezdett. 1837-ben Pesten avatták orvosdoktorrá. A tanulmányi szünetekben gyalog járta be az országot és a Habsburg-birodalmat, néprajzi, nyelvészeti megfigyeléseket végezve és népi gyógymódokat gyűjtve. Avatása után Bene Ferenc segédje lett a belgyógyászati klinikán, majd két év elteltével Padovába és Bécsbe (Rokitansky tanszékére) indult a kórbonctan, törvényszéki orvostan és az életmentés tanulmányozására. Visszatérve 1843. december 30-án rendkívüli tanári kinevezést kapott a kórbonctan díjtalan előadására. Székfoglalóját 1844. április 11-én tartotta. Az 1848/49-es szabadságharc idején önkéntesként csatlakozott a honvédsereghez, ahol előbb zászlóalj-, majd második tábori törzsorvosként működött. Ezért a szabadságharc leverése után 7 hónapra, 1850. március 29-ig felfüggesztették állásából. Ezalatt a tárgy oktatása is szünetelt. 1858-tól másfél évig az anatómia professzorát, Csausz Mártont helyettesítette, miközben a kórbonctant is előadta. 1858. december 15-én az MTA levelező tagjává választotta, majd 1861. július elején kinevezték a kórbonctan rendes tanárává. 1869-ben, tanári működésének 25. évfordulóján magyar nemességet kapott hunyadvári előnévvel. Tanszékén nyugdíjba vonulásáig, 1873-ig működött, de a budai tanítóképzőben még ezután is tartott előadásokat az életmentésről. Foglalkozott az ödémával, a narkózissal és a szívműködés problémáival. Hivatása mellett a régészet is érdekelte, ahol kitűnően kamatoztathatta kivételes rajzkészségét. Tőle származik a budai várban található történeti emlékhelyek és műemlék épületek emléktáblával való megjelölésének ötlete, valamint a vajdahunyadi vár helyreállításának megindítása. Ez utóbbit rajzsorozatokon is megörökítette. Élete alkonyán megrendült egészsége miatt Nagymarosra vonult vissza, itt érte a halál 1887. július 2-án.
Főbb munkái: Memoranda der pathologischen Anatomie. Pest, 1855.; A kórbonctan elemei. Buda, 1864.; Orvosgyakorlási tanulmányok a mell-ür zsigereinek táj- és leíró boncztana köréből. Buda, 1865.; Az 1452-ben épűlt és 1854-ben leégett, azóta pedig folyvást pusztuló Vajda-Hunyad várának rövid szöveggel magyarázott négy látata (képe) 4 táblán. 2. kiadás, Pest, 1867.
Nyughelye: Fiumei úti temető 34-2/0/1/52.
