A meddőséggel küzdő nők és férfiak számaránya világszerte növekszik, a WHO legfrissebb kutatása alapján, ahogy Magyarországon is, minden 6. férfi és nő érintett, azonban kutatások szerint a magyar fiatalok termékenységgel kapcsolatos ismeretei meglehetősen hiányosak. A gyermekvállalás átlagos életkora a nőknél nagymértékben növekedett, mára meghaladja a 30 évet. Az idősebb életkor mindkét nemben meghosszabbítja a várandósság kialakulásához szükséges eltelt időt, illetve akaratlanul is gyermektelenséghez vezethet. Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a meddőség mára népbetegséggé vált.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság Humánreprodukciós Igazgatóság fővédnöksége alatt az “Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány, a Felelősen Magadért Egyesület, a Dr. Kőrösi Tamás Alapítvány és a KétIgen Alapítvány 2024. április 22–28. között megszervezi a Termékenységtudatosság Hetét országosan több helyszínen azzal a céllal, hogy erősítse a termékenységtudatosságot, a témával kapcsolatosan a fiatal felnőtteket érzékenyítse és tájékoztassa, valamint párbeszédet indítson.
A programsorozat keretében Termékenységtudatosság Roadshowt szervezünk Magyarország egyetemi városaiba (Győr, Budapest, Miskolc, Szeged, Debrecen, Pécs) 2024.04.22-26. között a 18-25 éves fiatal felnőtt korosztályt célozva, melynek keretében minden helyszínre egy kerekasztal beszélgetést hozunk az érdeklődők számára a termékenységi témákban jártas szakértők és a célcsoportban népszerű influenszerek bevonásával.
Április 27-én a hét záróeseményeként egy nagyszabású lakosságnak szánt konferenciát szervezünk, Termékenységtudatosság nap néven, Budapesten a Danubius Hotel Heliában, ahol számos szakértő fog előadni termékenység és meddőség témában. Ide főként már a meddőséggel érintett párokat várjuk, de minden érdeklődő számára nyitott, aki többet akar megtudni a termékenységéről.
Úgy gondoljuk, hogy a Semmelweis Alumni közössége számára értékes és érdekes programsorozat lehet a Termékenységtudatosság hete. Az eseményt szeretnénk minél több platformon minél több emberhez eljuttatni, hiszen célunk, hogy a meddőség tabusítását csökkentsük, és hiteles tájékoztatást nyújtsunk az érintetteknek és minden érdeklődőnek.
Magam is volt Semmelweisen diákként, Alumni tagként és jelenleg is aktív Semmelweis oktatóként úgy gondolom, az esemény tökéletesen illeszkedik az Alumni missziójához. Amennyiben Igazgató Úr is egyetért az esemény céljaival, köszönettel vennénk, ha az Alumni tagok számára az esemény meghirdetésében az Alumni Igazgatóság segítségét kérhetnénk.
 
Az eseménysorozat honlapja: Termékenységtudatosság hete
 
Az eseménysorozat facebook eseményei: Felelősen magadért | Facebook
 
A Roadshow programjai regisztrációhoz kötöttek, de ingyenesek, a záróesemény jelképes belépőjeggyel látogatható.