A Semmelweis Egyetem Alumni Igazgatósága idén ősszel is megrendezte a hagyományos Jótékonysági Borkóstolóját, melyen egyetemünk polgárai és végzett hallgatói a 2022-es év Semmelweis borversenyének győztes borait kóstolhatták Piskor Fanni borszakértő társaságában. Az esemény házigazdái dr. Merkely Béla rektor és dr. Hegedüs Tamás, az Alumni igazgatója voltak.

Kósa László, a jótékonysági est főszervezője elmondta, hogy ez volt az eddigi legsikeresebb borkóstoló, szinte teljesen megtöltötték a résztvevők a Semmelweis Szalont.
Hozzátette: „Látható, hogy egyre többen érdeklődnek az esemény iránt, szeretnének a közösséghez tartozni, valamint fontosnak találják az Alma Mater támogatását, melyhez sok itt végzett hallgató még mindig ezer szállal kötődik.”
 
Az Alumni Igazgatóság köszönetét fejezte ki a Semmelweis Egyetem Alapítvány nevében is, hiszen összességében közel fél millió forint támogatáshoz jutott a kiemelten közhasznú alapítvány, mely összeget az egyetemi hallgatói terek fejlesztésére fogja fordítani.
 

Galéria

9kép
A győztes borokat korábban kihirdettük, azokat ide kattintva tekinthetik meg.
Az esemény fotóit Barta Bálint készítette.