Összesen 3302 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait a 2019/2020-as tanévben az idén 250 éves Semmelweis Egyetem hat karán. A Művészetek Palotájában tartott ünnepélyes tanévnyitón a tradícióknak megfelelően a hallgatók az egyik legfontosabb egyetemi tisztségjelvényre, a jogarra tettek esküt. A jubileum tiszteletére az M 3-as metró Klinikák állomása a Semmelweis Egyetem – Klinikák nevet viseli majd.

A Semmelweis Egyetem védjegy és márkanév, amely a legmagasabb minőségű oktatási és tudományos teljesítmény és gyógyító szolgálat jelképévé vált – fogalmazott a jubileumi tanévnyitón mondott beszédében Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. „Ezt azok a nemzetközi rangsorok is bizonyítják, amelyek alapján a hazai egyetemek közül rendre az első helyen szerepel a Semmelweis Tudományegyetem” – mutatott rá, hozzátéve, hogy ezzel párhuzamosan az egyetemi klinikákat is nagymértékű bizalom övezi. Dr. Palkovics László úgy vélte, mindez egy kiváló alap a további fejlődés gyorsítására. A semmelweisi örökségre és alapokra építve a kormány támogatásával egy komplex és átfogó stratégiai fejlesztés – a Semmelweis XXI. Fejlesztési Projekt – keretében fogjuk a tudományegyetemet a 21. századi elvárásoknak megfelelő szintre emelni – jelentette ki. Hozzátette: az idén januárban elkezdett projekt, valamint a felsőoktatási fejlesztési program további elemeinek megvalósítása elengedhetetlen annak a célnak az eléréséhez, hogy a világ TOP 100 egyeteme közé kerüljön a Semmelweis. Az átfogó fejlesztés lehetővé teszi az oktatás, kutatás és innováció, betegellátás hármas egység mindegyik elemének megerősítését – mutatott rá.

„Az intézmények egymás közötti kooperációja, továbbá a kutatási hálózatokkal és a vállalatokkal történő hazai és nemzetközi szintű szoros együttműködés kulcsfontosságú ahhoz, hogy egyrészt növeljük az oktatás színvonalát és versenyképességét, másrészt megsokszorozzuk az egészségügyi és gyógyszeripari fejlesztéseket és innovációt” – jelentette ki a miniszter. Elmondta: Magyarország gazdasági versenyképességének növelése érdekében a 2018-2022 közötti időszakban a felsőoktatási ökoszisztéma résztvevőivel közösen kívánják továbbfejleszteni a felsőoktatást. A cél, hogy nemzetközi szinten láthatóvá váljanak a tudományegyetemek, és erősödjön ezen intézmények európai együttműködése. A célok eléréséhez tovább kell egyszerűsíteni a működést, meg kell találnunk a legmegfelelőbb fenntartói modelleket – mutatott rá.

„A magyar és az európai orvos- és egészségtudományi oktatás, kutatás és gyógyítás tekintetében történelmi jelentőségűek ezek a pillanatok” – mondta Dr. Merkely Béla rektor a jubileumi tanévet megnyitó beszédében. Emlékeztetett arra, hogy a 2019/20-as akadémiai évvel nemcsak az egyetem alapításának 250 éves évfordulója előtt tisztelgünk, hanem a szervezett orvosképzés hazai elindulására is emlékezünk. A rektor rámutatott: 250 év alatt épült és vált azzá az egyetem, amilyennek ma ismerjük: hazai és nemzetközi szinten is kiemelkedő felsőoktatási intézménnyé, az orvos- és egészségtudományi oktatás, innováció és gyógyító ellátás büszke zászlóshajójává, ahol a magyarországi orvostudományi hallgatók 36 százaléka, az egészségtudományi hallgatók 35 százaléka, a külföldi hallgatók 34 százaléka, összesen közel 11 000 hallgató jár.

A rektor szólt elsődleges célkitűzéséről, hogy a következő tíz évben a nemzetközi rangsorokban a legjobb száz, szakterületén Európa legjobb öt gyógyító felsőoktatási intézménye közé kerüljön az egyetem, amely – mint emlékeztetett – a Semmelweis XXI. Fejlesztési Programnak köszönhetően is hatalmas fejlesztések előtt áll. Kitért arra, hogy a gyakorlati oktatást előtérbe helyező új kurrikulum a jubileumi tanévben lép életbe, így már az új elsőéves hallgatók is részesei lesznek. 

„Budapest várja és szívesen látja a tudást építő fiatalokat” – emelte ki beszédében Tarlós István, Budapest főpolgármestere. A nagy elődök munkássága azt példázza, hogy a hagyomány, a tudás, a szakmai alázat és az ezeken alapuló szakadatlan fejlődés alapozzák meg az orvosképzés irányvonalait – vélekedett.

Bejelentette: a Semmelweis Egyetem alapításának 250. évfordulója alkalmából a főváros és az egyetem úgy döntött, megújítják a 2011-ben kötött együttműködési megállapodásukat. Az új szerződés Budapest színvonalának előremenetelét és a Semmelweis Egyetem működésének segítését egyaránt szolgálja. Az egyetem sokoldalú és magas színvonalú szakmai ismereteivel, oktatási módszertanával a jövőben is segítséget nyújt a Fővárosi Önkormányzat terveinek, programjainak kidolgozásához, az önkormányzat pedig a lakossági szolgáltatások terén szerzett tapasztalataival, információival és kiterjedt kapcsolatrendszerével segíti a Semmelweis Egyetemet – részletezte Tarlós István. Mint fogalmazott, a megújított megállapodással a gyakorlati együttműködésen, a partnerségen túl Budapest Önkormányzata a Semmelweis Egyetem iránti elismerését is kifejezésre kívánja juttatni. A jubileum tiszteletére az M 3-as metró Klinikák állomása a Semmelweis Egyetem – Klinikák nevet viseli majd.

Dr. Tarlós István és Dr. Merkely Béla a tanévnyitó ünnepélyes keretei között írták alá az együttműködési megállapodást. 

A beszédeket a hallgatók fogadalomtétele követte három nyelven, magyarul, angolul és németül.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Semmelweis Egyetem alapításának 250. évfordulója alkalmából ezüst és színesfém emlékérméket bocsátott ki az ünnepségen. Dr. Patai Mihály, az MNB alelnöke elmondta: a Semmelweis Egyetem megnevezésű 10 000 Ft névértékű ezüst emlékérmét és annak 2000 Ft-os színesfém változatát Szabó Virág szobrászművész tervezte. Az emlékérmék korlátozott példányszámban jelennek meg: maximálisan 5-5000 darab készíthető belőlük.

A jubileumi tanévnyitón az egyetem 250 éves tradíciója előtt tisztelegve, az eredeti, muzeális jelentőségű egyetemi tisztségjelvényeket kerültek a színpadra. A hallgatók az elődintézménynek számító Nagyszombati Egyetem orvoskara számára 1772-ben készíttetett eredeti jogarra tettek esküt, a rektor pedig az eredeti orvoskari láncot viselte, amelyet I. Ferenc 1819-ben ajándékozott a Pestre költözött egyetem számára.

A 2019/20-as tanévben összesen 3302 elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait a hat karon, köztük 875-en az angol és a német nyelvű programban tanulnak majd.

Fotó: Adrián Zoltán – Semmelweis Egyetem