Idén második alkalommal tartották meg a Semmelweis Tehetségkonferenciát a Korányi Frigyes Szakkollégium hallgatóinak szervezésében Szarvason, a Semmelweis Egyetem megbízásából. A tehetségkonferenciára az ország mind a négy orvos- és gyógyszerésztudományi képzést nyújtó egyeteméről érkeztek hallgatók, hogy bemutassák a tudományos diákköri képzőhelyükön folyó kutatást és a laborjukban elérhető kísérleti módszereket, megteremtve a lehetőséget a jövőbeli kooperációk kialakulására.

A konferenciát Bátai Bence, a Tehetségkonferencia főszervezője, a Korányi Frigyes Szakkollégium tagja nyitotta meg. Kitért rá, hogy a konferencia szervezésénél a szakmai munkát bemutató előadások mellett, nagy hangsúlyt fektettek az általános kutatói szemléletet és karrierépítést témául választó kerekasztal beszélgetések kérdéseinek összeállítására, valamint a szekciókon kívüli, kapcsolatépítést szolgáló beszélgetések elősegítésére. Megköszönte továbbá a segítséget szervezőtársainak, Dékány Leának, Kiss Laurának és Kotmayer Lilinek, akik szintén az idén 35 éves Korányi Frigyes Szakkollégium hallgatói, valamint az anyagi támogatást a Richter Gedeon Nyrt.-nek, mely az eredeti létszámon felül további tíz hallgató költségeinek finanszírozását vállalta.

Galéria

4kép

A rendezvény első napján az Operatív medicina és képalkotó eljárások, valamint a Biometodika és biológiai modellezés szekció szerepelt a programban. Az Operatív medicina és képalkotó eljárások szekció vezetője dr. Sótonyi Péter egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Érsebészeti Tanszékének vezetője volt, aki vitaindító előadásában az alapkutatás és klinikai kutatás közötti különbségekre, valamint a technológiai cégekkel összefonódó innovációs tevékenység fontosságára hívta fel a figyelmet. Az előadások és a beszélgetés moderálásában dr. Bozsányi Szabolcs, a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika PhD hallgatója működött közre. Dr. Mócsai Attila, a Semmelweis Egyetem Élettani Intézetének egyetemi tanára a Biometodika és biológiai modellezés szekciót megelőző előadásában a saját kutatása során alkalmazott vizsgálati módszerekről beszélt. Előadásának központi témái a génmódosítás és alkalmazási lehetőségei voltak, kihangsúlyozva a knock-out modellek szerepét az alapkutatási projektekben. A szekció moderálásában dr. Kellermayer Dalma, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika PhD-hallgatója, valamint dr. Pálla Tamás, a Gyógyszerészi Kémiai Intézet PhD-hallgatója volt segítségére. Az előadásokat követően a hallgatók bemutathatták saját szakmai munkájukat, majd a kerekasztal beszélgetésen megismerhették egymás véleményét kutatói szemléletről, karrierépítésről és kutatásszervezésről szóló kérdések kapcsán. Az este folyamán a vacsora mellett kötetlen beszélgetésre nyílt lehetőség.

Másnap dr. Patócs Attila, a Semmelweis Egyetem Laboratóriumi Medicina Intézet egyetemi tanárának vitaindító előadásával kezdődött a Transzlációs medicina és ritka megbetegedések diagnosztikája szekció, melyben a metodikák alapos ismeretének fontosságáról volt szó. Saját példáját alapul véve tanácsolta továbbá a hallgatóknak, hogy merjenek nagyot álmodni, és jelentkezni a világ vezető kutatócsoportjaiba tapasztalatszerzésre. A szekció és a beszélgetés moderálását dr. Nagy Ákos, az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet PhD-hallgatója végezte, aki kérdéseivel rávilágított az egyes kutatások és témák kulcspontjaira. A tehetségkonferencia végeztével a hallgatók új ismeretségekkel és ötletekkel, lehetséges kooperációk gondolatának birtokában térhettek haza.

A tavalyi, Dabason megrendezett I. Semmelweis Tehetségkonferencia után, idén Szarvason, a Liget Wellness és Konferencia Hotelben nyílt lehetőségük az ország orvos- és gyógyszerésztudományi egyetemeiről érkező hallgatóknak az ismerkedésre és szakmai előadások megtartására. A Semmelweis Egyetem Az orvos-, egészségtudományi és gyógyszerészképzés tudományos műhelyeinek fejlesztése (EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00009) című projektjének keretében három egymás utáni évben megvalósuló Tehetségkonferencia célja a kiemelkedő tudományos munkát végző orvos-, fogorvos- és gyógyszerészhallgatók számára egy közös találkozási platform biztosítása, ami lehetőséget teremt a hasonló érdeklődési körű diákok munkájának megismerésére és hozzájárulhat a szakmai együttműködések kialakulásához.

A Semmelweis Tehetségkonferencia jövőre is megrendezésre kerül, a szervezők szeretettel várják a korábban részt vett, valamint új hallgatók jelentkezését is. A részletes információk és a jelentkezési időszak indulása ősszel várható.

Forrás/Fotó: Bátai Bence – Korányi Frigyes Szakkollégium


A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.