A tűzoltók 20. Országos Lépcsőfutó Bajnokságának idén is a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömbje (NET) adott otthont. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös szervezésű versenyére ebben az évben több mint 160 nevezés érkezett. A Semmelweis Egyetem színeiben futó Dr. Hankó Balázs stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes és Mészáros István mb. műszaki főigazgató párosban bronzérmet, míg Kovács Borbála, a Biztonságtechnikai Igazgatóság tűz- és munkavédelmi előadója női egyéniben ezüstérmet nyert. A versenyzőknek teljes tűzoltó védőfelszerelésben kellett felszaladniuk a NET 22. emeletére. A leggyorsabb fővárosi tűzoltó idén is egy wellness hétvégén pihenhet a Biztonságtechnikai Igazgatóság felajánlásaként.

A Országos Lépcsőfutó Bajnokságot először 2000-ben rendezték meg azzal a céllal, hogy a speciális tűzoltói beavatkozások során fellépő fizikai igénybevételt versenyszerű keretek közötti felmérjék, és egyúttal bemutassák a nagyközönségnek. Az indulók teljes védőfelszerelésben, légzőkészülékben, acélpalackkal a hátukon futottak eleinte a NET épületének 23., az utóbbi években pedig a 22. emeletéig. A versenyzők nemek és korcsoportok szerinti osztásban, egyéniben és párosban vágnak neki a több száz lépcsőnek a nagyjából 30 kilogramm súlyú felszereléssel. Az országos bajnokság abszolút rekordja 2002-ben született, amikor Dr. Kanyó Ferenc tűzoltó ezredes 2 perc 24 másodperc alatt szaladt fel akkor még a 23. emeletre.

Dr. Hankó Balázs stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes és Mészáros István, a Műszaki Főigazgatóság megbízott főigazgatója párosban indult a 20. Országos Lépcsőfutó Bajnokságon. A megmérettetésre egy hónapig készültek intenzíven. Az első két hétben mindennap 20 kg-os súlymellényben futottak fel a lépcsőn NET 23. emeletére, majd a felkészülés utolsó két hetében a tűzoltóktól kapott teljes, csaknem 30 kg súlyú menetfelszerelésben vágtak neki naponta az embert próbáló feladatnak. Összehangolt munkájuk és elhivatottságuk meghozta a gyümölcsét, hiszen a 30-39 év közötti férfi párosok mezőnyében 3:58 perces eredménnyel megszerezték a bronzérmet.

A páros versenyszám áll a legközelebb egy valós beavatkozás során fennálló körülményekhez. Itt a legfontosabb szabály az, hogy a páros tagjai a versenytáv során mindvégig egy lépcsőkarnyi távolságon belül haladjanak egymáshoz képest. Ehhez az kell, hogy ismerjék egymás teljesítőképességét, mindvégig figyeljenek egymásra és összehangoltan, közös ütemben haladjanak. Nincs ez máshogy a való életben a tűzoltó beavatkozás és az egyetem működtetése terén sem. “A 3. helyezést elért párosunk célja a közös munka folytatása, egyetemünk fejlődésében még nagyszerűbb eredmények elérése érdekében” – mondta a verseny után Dr. Hankó Balázs stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes és Mészáros István, a Műszaki Főigazgatóság megbízott főigazgatója.

A Semmelweis Egyetemet idén a 35 év alatti nők egyéni kategóriájában Kovács Borbála, a Biztonságtechnikai Igazgatóság tűz-és munkavédelmi előadója képviselte, aki 5:28 perces eredményével ezüstérmet nyert.

A Biztonságtechnikai Igazgatóság szorosan együttműködik az Országos Katasztrófavédelemmel, ezért munkájuk elismeréseképpen a tavalyihoz hasonlóan idén is jutalmat, egy wellness hétvégét ajánlottak fel a leggyorsabb fővárosi tűzoltónak. A Biztonságtechnikai Igazgatóság felajánlásaként ezúttal Molnár Máté pihenheti ki a fáradalmait, aki 2:42 perc alatt teljesítette a távot.

A 20. Országos Lépcsőfutó Bajnokságon külön kategóriában indultak az Országos Mentőszolgálat munkatársai, akik saját felszerelésükkel a hátukon futottak a NET lépcsőin, majd a legfelső emeleten újraélesztési gyakorlatot is végeztek. A mentősök között egyéniben az első helyet Borbély Richárd Tamás szerezte meg 2:57-es eredménnyel, párosban pedig Dr. Sági Csilla és Somogyvári Gergely végzett az élen 4:06 perccel. 

Tőgyi Krisztina

Fotók: Adrián Zoltán- Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.