Több száz hallgató készül fel az első egyetemi hetekre a gólyatáborban

A hagyományoknak megfelelően a tatai ifjúsági táborban rendezték meg a Semmelweis Egyetem gólyatáborát az Instruktor Öntevékeny Csoport (IÖCS) szervezésében, melyen mintegy 500 frissen felvett hallgató vesz részt.

A szerdai megnyitón Dr. Szél Ágoston rektor gratulált a felvételt nyert hallgatóknak, és felhívta a figyelmüket, hogy a Semmelweis Egyetem nemcsak az ország egyik legjobb egyeteme, de a nemzetközi rangsorokban is előkelő helyet foglal el. Mint mondta, a legtöbb szakon idegen nyelvű képzés is zajlik, a hallgatók egyharmada külföldi, akik mintegy 80 országból érkeznek. Emlékeztetett rá, hogy az egyetem 2 év múlva 250 éves lesz, a jubileumnak a mostani elsőévesek is részesei lesznek majd. A rektor azt tanácsolta a gólyáknak, használják ki a tanévkezdésig még hátra lévő napokat, mert szeptembertől olyan időszak kezdődik az életükben, amikor a saját sikereik és eredményeik érdekében nagyon sokat kell tanulniuk. Többek közt a továbbképzésekre, szakvizsgára, PhD-programra utalva hozzátette, hogy a képzés nem fejeződik be az egyetem elvégzésével. „Legyenek büszkék arra, hogy a Semmelweis Egyetem hallgatói, készüljenek fel a szép hivatásra, amit választottak, ahol az emberi szeretet és törődés leginkább alkalmazható” – szólt köszöntőjében Dr. Szél Ágoston.

A tábornak minden évben van egy témája, ami köré a csapatok „imidzsei” is épülnek – számolt be Eke Csaba és Kiss Boldizsár, a tábor főszervezői. A 2017-es gólyatábor a „Felfedezések tábora”, a program középpontjában a tudatos csapatépítés és az egyetem első évére való felkészítés áll – tette hozzá. A szervezők igyekeztek minél többféle programmal készülni, például sportolási lehetőségek, akadályversenyek, közös strandolás is szerepel a kínálatban, illetve az első napra az egyetem vezetése és tanárai is ellátogattak a táborba. Ezen kívül a Hallgatói Önkormányzat és más diákszervezetek tagjai, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika demonstrátorai, a Magyar Vöröskereszt munkatársai is megjelennek különböző szakmai programokon a napok során. Esténként a tábor területén belül szabad bulizást biztosítanak, ugyanakkor a tábor ekkor is zártkörű, vagyis külsős résztvevők nem mehetnek be.

Az egyetem hat kara közül öt (ÁOK, EKK, ETK, FOK, GYTK) elsőévesei mind képviseltetik magukat a tatai táborban, az augusztusban csatlakozott Pető András Kar (PAK) gólyái idén még külön táboroznak, de már folyik az egyeztetés a jövő évi közös gólyatáborról – mondta el Parrag Hanga, az IÖCS elnöke.

A PAK gólyatábora hétfőn kezdődött, az elsőéves hallgatók ezúttal Bódvarákón ismerkedhettek meg egymással, mentoraikkal és oktatóikkal. Az eseményt az Eötvös Loránd Tudományegyetem biológia, földrajz, földtudomány és környezettan alapszakos gólyáival közösen rendezték meg. A hallgatók a vasárnapig tartó táborban részt vehetnek vetélkedőkön, kirándulásokon az Aggteleki Nemzeti Parkban és a krasznahorkai várhoz, városnézésen Kassán és Rozsnyón, barlangászáson a Szilicei-jégbarlangban, esténként pedig zenekarok és DJ-k lépnek fel a táborban.

Keresztes Eszter, Vona Zsófia
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem; Bolyos Anna

printNyomtatás ▲ Fel ◀ Vissza

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.