Három nemzetközi példán keresztül ismerhettek meg a tudás és technológiai transzferrel kapcsolatos jó gyakorlatokat és sikertörténeteket az Innovációs Igazgatóság és a Farmakológia és Farmakoterápiás Intézet által szervezett szimpózium résztvevői. A rendezvény célja az interaktív információgyűjtés volt, mind a HU-MOLMEDEX projekt keretében kialakítandó molekuláris medicina kiválósági központ létrehozásához, mind a Semmelweis Egyetem technológia transzfer stratégiájának kidolgozásához.

RS54280_KA-20161013-IMG_0660-scrA rendezvényt dr. Bagdy György tudományos rektorhelyettes nyitotta meg, aki hangsúlyozta: mindhárom előadó olyan intézményből érkezett, melyekkel a Semmelweis Egyetem szoros kapcsolatot ápol. A leuveni egyetemmel közösen vesz részt a Semmelweis a Közép-Európai Leuveni Stratégiai Szövetségben (CELSA), a két intézmény között együttműködési szándéknyilatkozat is született arról, hogy kooperálnak nemzetközi kutatási és oktatási projektekben.

A Karolinska Intézettel szintén folyamatban vannak együttműködések, az egyetem legrangosabb nemzetközi tudományos kitüntetését, a Semmelweis Budapest Awardot pedig tavaly a stockholmi intézet professzora, dr. Thomas Hökfelt kapta. 

A szimpózium harmadik előadója a European Molecular Biology Laboratory-ból érkezett (EMBL), mellyel az egyetem HU-MOLMEDEX projektben alakított ki partnerséget.

RS54276_KA-20161013-IMG_0669-scrDr. Ferdinandy Péter, a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet igazgatója, a MOLMEDEX pályázat egyetem részéről megbízott szakmai vezetője a megnyitón hangsúlyozta: Magyarországon nagyon jó a publikációs hatékonyság, viszont a szellemi tulajdon védelme még nem eléggé fejlett, aminek az egyik oka, hogy maguk a kutatók sincsenek tisztában az innovációs folyamatban a szabadalmak fontosságával. Az igazgató hozzátette, a meglévő szabadalmak ipari hasznosíthatósága szintén gyenge a nemzetközi publikációs aktivitáshoz képest, mivel kevés a kutatásfejlesztéssel foglalkozó kis- és középvállalkozás az egyetem vonzáskörzetében.  A professzor úgy véli, a technológiai innováció és transzfer jó gyakorlata az egyetem hosszú távú finanszírozása, a PhD hallgatók munkahelyteremtése, valamint a tudásalapú gazdaságélénkítés szempontjából is meghatározó szerepet tölt be. Dr. Ferdinandy Péter beszámolt róla, a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet tervei között szerepel egy ilyen irányú választható kurzus elindítása.

A Semmelweis Szalonban rendezett szimpóziumon a leuveni egyetem, illetve a Biowin egészségklaszter részéről Prof. Jean-Luc Balligand, a Karolinska Intézetből Prof. Carl Johan Sundberg, míg az EMBL-től dr. Gábor M. Lamm tartott előadást.

RS54256_KA-20161013-IMG_0733-scrBalogh András innovációs igazgató a rendezvényt követően elmondta: a külföldi partnerek előadásai megerősítették azt a stratégiai irányt, mely felé az egyetem megy. Ennek lényege, hogy növelni kell az egyetem tőkevonzó képességét, és ennek a pályázatok mellett fontos eszköze, hogy jól gazdálkodjunk a szabadalmakkal, és azokat üzleti hasznosításba tudjuk vinni – mutatott rá. Az üzleti vonal erősítésére megoldást jelenthet, ha a teljes folyamatot egy technológia transzfer menedzser követi végig, de akár külön is lehet választani a szabadalmi menedzsmenttel és az üzleti hasznosítással foglalkozó területet. Az ismertetett külföldi gyakorlatok esetében mindkettőre volt példa. Az igazgató elmondta: további nemzetközi példák áttekintését követően legkésőbb jövő év elejére elkészül az egyetemi technológia transzfert fejlesztő koncepció.

Az igazgató is kiemelten fontosnak tartja a szabadalmakkal kapcsolatos információk terjesztését, melyhez több terve is van az igazgatóságnak. Első lépésként november 8-án információs programot tartanak elsősorban a Doktori Iskola hallgatóinak a szabadalmi menedzsmenttel kapcsolatos legkülönbözőbb kérdésekről. Emellett egy befektető is megosztja majd a résztvevőkkel, hogy milyen alapon válogatnak a szabadalmazott ötletek közül.

Dobozi Pálma
Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Galéria

7kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.