Több évtizede tartó sikeres oktatói és kutatói munkájának elismeréseként, illetve a magyar klinikai onkológia területén nyújtott kimagasló teljesítményéért Eckhardt-díjat vehetett át dr. Tímár József általános és oktatási rektorhelyettes. A kitüntetést a Magyar Onkológusok Gyógyszerterápiás Társaságának korábbi elnöke, dr. Gyergyay Fruzsina, illetve titkára, dr. Cseh József adták át a társaság nyolcadik kongresszusán, melynek témája a személyre szabott terápia és a bizonyítékon alapuló orvoslás dilemmája volt.

RS27490_20120110-IMG_5814-scrA szimpóziumon „Az áttétek genetikája: azonosság és/vagy eltérés” címmel tartott tudományos előadást dr. Tímár József, akinek érdemeiről ezt követően dr. Gyergyay Fruzsina beszélt. Mint elhangzott, dr. Tímár József rektorhelyettes, a II. Sz. Patológiai Intézet igazgatója kimagasló kutatói, oktatói és tudományszervezői tevékenységéért több szakmai elismerésben és kitüntetésben is részesült. Egyebek mellett Markusovszky-díjat, Krompecher, Romhányi György és Baló József Emlékérmet, illetve G. Weber-díjat is átvehetett. Szakmai pályafutása során eleinte a patológia és a molekulárbiológia, majd az onkológia irányába fordult, a rákkutatásban pedig – több munkacsoport tagjaként – jelenleg is részt vesz a II. Sz. Patológiai Intézetben.

fotoDr. Gyergyai Fruzsina honlapunknak hangsúlyozta: dr. Tímár József a legújabb tudományos eredményeit közel tudja hozni hallgatóságához, ezek értelmét és hasznát pedig a mindennapos betegellátásban józanul tudja értékelni. „Az alapkutatás és gyógyítás közötti híd felépítését szeretnénk megköszönni az Eckhard-díj átadásával” – fogalmazott.

Dr. Eckhardt Sándor Széchenyi-díjas orvos, onkológus, farmakológus, a díj névadója kiemelte: dr. Tímár József 1999 és 2008 között volt az Országos Onkológiai Intézet Tumor Progresszió Osztályának vezető főorvosa, a díj odaítéléséhez ebben az időszakban elért eredményei is hozzájárultak.  

RS31430_KA-20150519-IMG_4288-ekhart-sandor-dij-scrA tizenöt éves Magyar Onkológusok Gyógyszerterápiás Tudományos Társasága 2012-ben dr. Eckhardt Sándor akadémikust örökös tiszteletbeli elnöknek választotta. A róla elnevezett elismerést 2013 óta ítélik oda azoknak, akik kimagasló teljesítményt értek el a magyar klinikai onkológia területén.

 

Mozer Mária

Portré fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.