Az egyetem semmiképp sem kárát, hanem sokkal inkább hasznát látja a kancellári rendszer bevezetésének – mondta Dr. Szél Ágoston rektor egy Dr. Szász Károly kancellárral közösen tartott egészségügyi szakújságíróknak szóló sajtó-háttérbeszélgetésen. A rektor utalt arra, hogy mikor egy éve először felmerült az új poszt bevezetése, egyetemi oldalról számos kérdés és kétely fogalmazódott meg. Mára azonban egyértelmű, hogy az új rendszer egyfajta gazdasági és működési megerősítést jelent az egyetemnek, amennyiben a rektor és a kancellár személyes kapcsolata kifogástalan, és ezt a jogszabályok is kifejezik.

RS25066_KA-20141121-IMG_7216-kancellar-rektor-sajtobeszelgetes-scrA Semmelweis Egyetem kancellárja november 15-ével lépett hivatalban, és mint a rektor fogalmazott, már mostanra nagyon intenzív együttműködés alakult ki az egyetem két vezetője között. Mindez persze nem azt jelenti, hogy nem lehetnek majd viták, de ha egy a cél – az egyetem jövője –, akkor nem kétséges, hogy a vitákból nem a rektor vagy a kancellár kerül ki győztesen, hanem maga az egyetem. 

„Hihetetlen nagy feladat előtt állunk közösen, amiben az én részem az, hogy az egyetem még hatékonyabban, szakszerűbben, törvényszerűbben és átláthatóbban működjön” – fogalmazott Dr. Szász Károly. A kancellár kitért arra, hogy a duális vezetési struktúra nem idegen tőle, hiszen a multinacionális szervezetek irányítására is jellemző. Szólt arról, hogy a jogszabály hatvan napot ad az új Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) elkészítésére, de addig is átmeneti rendelkezéseket terjeszt majd be ezzel kapcsolatban a Szenátus elé.

A kötelezettségvállalással és teljesítésigazolási jogkörrel összefüggő, a törvényben a kancellárhoz rendelt feladatok, jogosítványok már átkerültek a kancellárhoz, természetesen a költségvetési keretekben meghatározott mértékig és szempontok figyelembevételével. November 18. óta az 5 millió forint feletti kötelezettségvállalásokhoz, illetve beszerzésekhez előzetes kancellári jóváhagyás szükséges.

Dr. Szász Károly azt mondta, nyitottságot és segítőkészséget tapasztal az egyetemen, és ennek megfelelően fog mindenkivel együttműködni.

Tovább a Dr. Szél Ágoston rektorral készült interjúra.

Tovább a Dr. Szász Károly kancellárral készült interjúra.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.