a Semmelweis Egyetem
19 nap
-2 óra
7 perc
3 mp

lumni kép 2Az Alumni iroda tavalyi felhívására számos festménnyel, fotóval pályáztak az egyetem hallgatói és dolgozói, a beérkezett alkotásokból kiállítás nyílt a novemberi Alumni Találkozón, a képek egy része pedig mostantól az egyetem intézeteiben és klinikáin látható. Az alkotások így már a II. Sz. Gyermekgyógyászati, a II. Sz. Belgyógyászati és a Neurológiai Klinika mellett az MR Kutatóközpont, illetve a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika falait díszítik.

alumni képA II. Sz. Gyermegyógyászati Klinikán Dr. Szomor Zsuzsanna Virágcsendélet I. című képe látható, míg a Neurológiai Klinikára és az MR Kutatóközpontba Dr. Hajdu Ilona mediterrán témájú fotói kerültek. A Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikán Zsárik Judit Perspektíva című képét, valamint Bányai Bálint két budapesti témájú fotóját állították ki. Dr. Hajdu Ilona, Gál Lajos és Bányai Bálint fotói pedig ezentúl a II. Sz. Belgyógyászati Klinika falait díszítik.

Az Alumni iroda a 2014. november 15-i Alumni találkozón nyíló kiállítására továbbra is várja a dolgozók, hallgatók alkotásait.

Mozer Mária

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.