Kutatók Éjszakája országszerte idén kilencedszer

Idén országszerte mintegy 70 intézmény 2000 programmal csatlakozik a Kutatók Éjszakája tudományos fesztiválhoz, melynek előzetes sajtótájékoztatóját idén a Semmelweis Egyetemen tartották a főszervező Tempus Közalapítvány és Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány, valamint a legnagyobb vállalati támogató Ericsson Magyarország részvételével.

20130924-IMG_2478-kutatok-ejszakaja-sajtotaj-webA házigazda Semmelweis Egyetem nevében Dr. Tímár József oktatási rektorhelyettes kiemelte: nagy öröm, hogy Magyarországon ilyen népszerű lett a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat, mivel ez sokat segít abban, hogy megnyíljon az az „elefántcsonttorony” melyben a közvélekedés szerint a kutatók dolgoznak. A rektorhelyettes szerint egyébként a valóságban szó sincs „elefántcsonttoronyról”, a kutatók a társadalmi hasznosságot szem előtt tartva végzik munkájukat, és nagyon fontos számukra, hogy ne csak a szakmai, hanem a szélesebb közvélemény is megismerje eredményeiket.

A népszerű tudományos programsorozat másik nagy előnye, hogy esélyt ad a pályaválasztás előtt álló fiataloknak betekinteni a kutatói életpályában. Dr. Tímár József úgy fogalmazott, reméli, hogy lesznek olyanok a résztvevők között, akik a programok alapján ezen a területen kezdik el tanulmányaikat.

A Semmelweis Egyetem számos olyan programmal igyekszik vonzani az érdeklődőket, amelyek közelebb hozzák az emberekhez a gyógyító munkát, és rámutatnak, hogy miként tud az orvostudomány segíteni a betegségek korai felismerésében – mondta a rektorhelyettes, hozzátéve, hogy az egyetem több szűrőprogrammal is készül, melyekkel a megelőzés fontosságára is fel kívánják hívni a figyelmet. A Semmelweis Egyetem félszáz helyszínen mintegy 120 programmal várja az érdeklődőket szeptember 27-én kora estétől hajnalig.

20130924-IMG_2524-kutatok-ejszakaja-sajtotaj-webA sajtótájékoztatón résztvevők többek között a Semmelweis Egyetem egyik programjából is ízelítőt kaphattak Dr. Fritúz Gábor központvezető segítségével. A Kutatók Éjszakáján ugyanis megnyílik az érdeklődők előtt az egyetem egyik legújabb centruma, az Ernő utcai Semmelweis Szimulációs Központ, ahol átélhetik a látogatók a szimulációs orvosi képzés izgalmait (Amikor az orvos szimulál című program). A high-tech babák, amelyeken az orvostanhallgatók gyakorolnak, lélegeznek, beszélnek, pislognak, és igazi tüneteket produkálnak – fulladnak, szívrohamot vagy akár sokkot kapnak. A lélegző, pislogó műpácienseken oxigénszintet, vérnyomást lehet mérni, adott esetben defibrillálni, mellkascsövezni is lehet őket, sőt, akár a sürgősségi csontkanül behelyezése is szimulálható.

Az Európai Bizottság kezdeményezésére és támogatásával 2005 óta évente megrendezett Kutatók Éjszakája fesztiválon egyébként szinte minden tudományág képviselteti magát. Foglalkozhatunk többek között genetikával, robotikával, pszichológiával, fonetikával, és szinte minden helyszínen látványos fizikai és kémiai kísérletek is lesznek. A csillagászat változatlanul az egyik legnépszerűbb tudományterület, a szeptemberi égboltot ezen az éjszakán több városban is csillagászati távcsövekkel és szakértő segítséggel kémlelhetjük. A Kutatók Éjszakáján az egyetemek füvészkertjei is kinyitnak, s éjszakai kalandtúrára várják az érdeklődőket – például a szegedi Tudományegyetemen vagy az ELTE-n. A központi budapesti programnak a Dürer Rendezvényház ad otthont. Itt megtudhatjuk, hogyan lesz egy kutatásból termék és innováció, megismerhetjük a biolumineszcencia, vagyis a világító élőlények rejtelmeit, de a parlagi sasok műholdas nyomkövetéséről is szó lesz. Az összes program ide kattintva érhető el.KÉ_ikon

A Semmelweis Egyetem több mint 120 programját tartalmazó kétoldalas ismertető a képre kattintva letölthető pdf formátumban és kinyomtatható! (A programot folyamatosan frissítjük.)

Dobozi Pálma

printNyomtatás ▲ Fel ◀ Vissza

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.