Az országban elsőként a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikáján jött létre uroonkológiai osztály, mely 2008 óta Uroonkológiai Centrumként működik. A részleg felújítása alkalmából rendezett átadó ünnepségen dr. Szél Ágoston rektor úgy fogalmazott: egy egyetemi vezető számára nincs nagyobb öröm annál, mint mikor valami újat, szépet avathat fel, melyet egy klinika, intézet hozott létre.

20130917-IMG_1572-uroonkologia-atado-webA rektor visszaemlékezett arra, hogy mester és tanítványa, vagyis dr. Romics Imre a klinika volt igazgatója és dr. Nyirády Péter jelenlegi igazgató, akkori adjunktus, öt-hat évvel ezelőtt még mint a Doktori Tanács elnökét keresték fel az urológiai doktori program elindítása érdekében. A tanítvány most nem egy oktatási programban, hanem egy építkezésben lett a mestere követője, építő szándékának folytatója. Fontos pillanat, mikor tanítvány és mester, előd és utód munkássága ennyire folyamatos. Dr. Szél Ágoston kitért arra is, hogy a mai nehéz gazdasági helyzetben nagy fegyvertény, hogy átadhatnak egy felújított részleget – ebben része van a klinikának, magának az egyetemnek és a szponzoroknak is, akik szintén sok segítséget nyújtottak.

20130917-IMG_1691-uroonkologia-atado-webDr. Nyirády Péter, az Urológiai Klinika igazgatója az átadón kiemelte, hogy a beruházással hármas céljuk valósult meg. Egyrészt szerették volna, ha az uroonkológiai betegségben szenvedők európai színvonalon, a Semmelweis Egyetemhez méltó körülmények között gyógyuljanak. Emellett fontos volt, hogy a környezettudatos gondolkodásnak megfelelően alakítsák át a fűtés- és világításrendszert, valamint az is, hogy az itt dolgozók kollégák, kolléganők munkakörülményei is javuljanak.

20130917-IMG_1598-uroonkologia-atado-webJOODr. Szócska Miklós államtitkár az átadón az onkológiai fejlesztésekkel összefüggésben a megelőzés fontosságáról, s azon belül is a férfiakat érintő prevencióról beszélt. Az országos szűrőprogram keretében a férfiakat is fontos mobilizálni, s az őket érintő betegségek korai felismerése is kiemelt fontosságú – hangsúlyozta. Mint elmondta, hamarosan indul a vastagbélrák-szűrés, egyelőre modellprogramként egy megyére kiterjesztve. Fontos a hazánkban és Európában vezető haláloknak számít prosztatarák időbeli felismerése is, mely több szakmai összefogásával biztosítható.

20130917-IMG_1659-uroonkologia-atado-webA Semmelweis Egyetem Uroonkológiai Centrumában olyan szakemberek látják el a betegeket, akik urológusok és egyben onkológusok is, így megvalósult az a betegközpontú szemlélet, mely szerint az urológiai daganat szűrése, felismerése, diagnosztikája, műtéti kezelése és onkológiai ellátása is ugyanazon intézményben végezhető el. A felújított Uroonkológiai Centrumban évente 7-800 onkológiai kezelést végeznek, mindezt immár európai minőségben felújított, modern környezetben.

A szakterülettel összefüggő onkológiai kérdések közül fontos kiemelni, hogy a fiatalkorban végzett here szűrővizsgálatokkal egyrészt időben felismerhetők a növekvő számban előforduló hererákok, másrészt fontos eszköz a nemzőképességi zavarok felismeréséhez is.

Európában és hazánkban is az egyik vezető halálok a prosztatarák, amely korai felismeréssel gyógyítható. Különösen az 50 év felettieknél és daganatos családi halmozódás esetén hasznos a célzott szűrés, korai felismerés.

A vesedaganatok előfordulása az utóbbi évtizedben meredeken emelkedik. Itt is igaz az a megállítás, hogy a korán felfedezett daganat gyógyulási esélye sokkal nagyobb, kisebb vese tumor esetén a szerv még megőrizhető. A korai felismerést lehetővé teszi a rutinszerűen végzett ultrahangvizsgálat.

A hólyagdaganatok keletkezésében a tüdőrák mellett egyértelmű szerepe van a dohányzásnak. Felszínes tumor esetén kisebb műtéttel a hólyag megőrizhető, itt is a megelőzés lehet a leghatékonyabb, az egészségügyi felvilágosítás, oktatás szerepe kiemelt.

Dobozi Pálma

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.