Dr. Szél Ágoston jelenlegi és dr. Tulassay Tivadar korábbi rektor együtt avatták fel dr. Szentágothai János szobrát a Belső Klinikai Tömb udvarán dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke és a Szentágothai család több tagja jelenlétében.

Dr. Szél Ágoston ünnepi beszédében hangsúlyozta: a szobor felállításával a világhírű tudósra, iskolateremtő agykutatóra, a Semmelweis Egyetem anatómiai tanszékének egykori vezetőjére emlékezünk.

Arról beszélt, hogy a Szentágothai János jegyében telt elmúlt néhány hét különösen emlékezetes volt mindannyiuk számára. Kiemelte a MTA dísztermében tartott ünnepséget, amelyen Szentágothai János tanítványai mondták el gondolataikat a géniuszról. Mint mondta, ebbe a sorba illeszkedik az egykori tanítvány, dr. Somogyi Péter előadása a Semmelweis Budapest Awardon, illetve dr. Freund Tamás előadása az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet új előadótermében. Ez a sorozat is példázza, hogy egy nagy személyiség milyen sokféle módon tud hatni a jövőre – fogalmazott. Példaként említette, hogy megjelennek közleményei, amelyeket évtizedekig vagy még tovább idéznek és olvasnak, emlékeznek rá, vagy készül róla egy csodálatos műalkotás. A legfontosabb, ami pedig végképp az örökkévalóság felé vezet, az a tanítványok sora – hangsúlyozta. A szobor kapcsán szólt arról is, hogy a Semmelweis Egyetem számára kiemelten fontos az akadémiával való együttműködés.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az ünnepségen úgy fogalmazott: a szobor megőrzi Szentágothai János életművét, személyiségét és emlékét. A tudós méltó arra, hogy emlékezzünk rá és méltó arra, hogy itt álljon nemzeti nagyjaink között – tette hozzá.

Szavai szerint a műalkotás minden szónál szebben, hívebben és maradandóbban őrzi meg és kutatja fel Szentágothai Jánost, az embert, a professzort, a barátot, az akadémia egykori elnökét.
Véleménye szerint azzal, hogy a szobor az egyetem udvarán áll, hozzáköti az itt tanuló generációkat ahhoz a generációhoz, amelyhez a tudós is tartozott és a többi „nagy” generációkhoz is.

Törley Mária, a szobor alkotója rengeteg írásos dokumentumot olvasott el és filmet nézett meg Szentágothairól, de így is szüksége volt fél-háromnegyed évre, hogy a tudós olyanná váljon számára, mint egy ismerős. A személyiségének az esszenciáját próbáltam megjeleníteni. Az volt a célom, hogy legyen olyan aurája a szobornak, hogy megnézzék, azt szerettem volna elérni, hogy tovább éljen az emlékezete – hangsúlyozta a szobrászművész.

Szentágothai János szobrának felállítását dr. Tulassay Tivadar rector emeritus kezdeményezte. Az ünnepségen a többi közt részt vett Sántha Péterné, a Józsefvárosi Önkormányzat alpolgármestere, dr. Szentágothai Klára és dr. Réthelyi Miklós rector emeritus, valamint a Szentágothai-család több tagja.

T-Sz.Sz.