Megkerestük önmagunkat a Semmelweis hallgatóinak segítségével Október 25-én, egy pénteki napon a fővárosi Semmelweis Egyetem orvostanhallgatói egy egész napos foglalkozást tartottak osztályunknak a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház dísztermének falain belül. Ám nem az orvoslás rejtélyeiről és az egészségünk megőrzéséről hallhattunk egy előadást – habár így, első látásra mindannyian azt hittük –, hanem egy igen kényes, ugyanakkor célszerű témát boncolgattunk interaktív játékok és foglakozások keretében: a napunk tárgya az önismeret és a jövőnk elképzelése volt. Ismertük már a foglalkozást tartó fiatal hallgatókat régebbi közös munkákból, ahogyan tudtuk azt is, hogy nagyjából mivel fognak nekünk készülni – azaz, mi csak azt hittük, hogy tudjuk. Repkedtek a találgatások, a vadabbnál vadabb teóriák és ötletek az osztályban, de arra egyikünk sem számított, hogy nem az egészségügy, hanem mi magunk leszünk a nap főszereplői. Egy-egy hallgatóval karöltve kisebb csoportokra tagolódtunk, majd meg is kezdtük a „munkát”, ami néha ezeknek a kis csapatoknak a körein belül, néha pedig osztályszinten játszódott le. Őszintén kijelenthetem, hogy mindannyiunk számításait felülmúlták érdekes és csapatépítő játékaikkal, elgondolkodtató kérdéseikkel, és azzal a komolysággal és megértéssel, ahogyan minket és olykor a legmélyebb titkunkat kezelték. A nap végére olyan dolgokat tudhattunk meg egymásról és saját magunkról, amikre sosem számítottunk volna. Így még a leg passzív-agresszívabb társunk is jókedvűen lépett ki a kórház ajtaján. 
És hogy valójában miért is volt szörnyen hasznos ez az egy nap, ami csak úgy elrepült? Mert sokunknak segített rájönni arra, hogy ki is ő valójában, hogy mik az erősségei és a gyengeségei, hogy mi érdekli, mivel foglalkozna később az életében, és hogy saját osztálytársai hogyan is vélekednek róla. Mert az mindannyiunkra jellemző volt, hogy abban a pillanatban, ha valamelyikünk elbizonytalanodott önmagában és tulajdonságaiban, a többiek azonnal ott termettek és végeláthatatlanul sorolták azokat a jellemzőket, amiket ők látnak abból az emberből. Ön- és emberismeret – ezen volt most a hangsúly. És nem győzöm hangsúlyozni, hogy erre mekkora szüksége van a mai fiatalságnak. A híres magyar együttes, a Halott Pénz egyik dalszövegének részlete így szól: „Elhúzom a függönyt, hogy belásson a világ, / Hogy a világot lássam, magamat is látnom kell.” Meg kell ismernünk egymást, de ahhoz az is kell hogy saját magunkat is ismerjük. A kettő egymás nélkül nem működik. 
Ezúton is köszönöm egész osztályom nevében a hallgatóknak a törődésüket, az elkötelezettségüket, a jókedvüket és az érdeklődésüket, de legfőképpen azt, hogy felkínálták és meg is adták nekünk azt a lehetőséget, hogy a hömpölygő tömegben elkezdjük megkeresni önmagunkat. Mert a keresés elkezdődött, a következő lépés a megtalálás. Doman Flóra Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, Balassagyarmat 11.o.