Az egészségnevelési programhoz egy kutatás is kapcsolódik, melynek célja annak tisztázása, hogy egészségnevelő programunk hatékony-e, mérhető változást idéz-e elő a serdülők tudásában, motivációiban, attitűdjében és viselkedésében.

Mindezt egy kvalitatív és kvantitatív elemeket is tartalmazó, keresztmetszeti és longitudinális kutatással igyekszünk felbecsülni, melynek eredményeit folyamatosan publikáljuk.

Kutatási programunk nem valósulhatna meg a Semmelweis Egyetem Egészségfejlesztési Projekt Irodájának munkatársai, valamint önkéntes hallgatók, a balassagyarmati tanárok és természetesen a résztvevő diákok áldozatvállalása nélkül.

Ezen a ponton szeretnénk kiemelni a balassagyarmati kapcsolattartó tanárok rendkívüli szerepét, akik nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak számunkra a program megvalósításában. A fáradhatatlan munka, szinte folyamatos szervezés, elkötelezettség, lelkiismeretesség és bizalom, amit a program irányába tanúsítanak, példaértékű és nagyon hálásak vagyunk érte.

Illetve köszönjük a diákoknak, akik körülbelül 75%-ban kitöltötték a kérdőívünket, ez nemzetközi összehasonlításban is nagyon magas kitöltési aránynak számít, és ezáltal kiemelten javult a kutatás hitelessége! Külön köszönettel tartozunk a szülőknek is, hogy a kutatásban való részvételhez hozzájárultak.

TDK hallgatóink:

Harasztos Luca

Takács Luca

Cseh Annamária

Vajna Julianna

Volt TDK hallgatóink:

dr. Bikás Luca

dr. Rakonczai Marcell

dr. Van der Meer Borbála