Mély fájdalommal és megrendülve tudatjuk, hogy szeretett Kollégánk, dr. Szabó János a Szent Rókus Kórház korábbi Főigazgatója, életének 75. évében, tragikus hirtelenséggel, 2024.09.13-án elhunyt.

Szabó Igazgató Úr 1949. 05. 06-án született Debrecenben. 1975-ben szerzett diplomát a debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. 1980-ban általános orvostanból, 1984-ben bőrgyógyászatból tett szakorvosi vizsgát. 1988-tól a Karcag Városi Tanács Kórház bőrgyógyász főorvosa és igazgatóhelyettese lett. 1990-től a karcagi Bőr- és Nemibeteg-gondozó Intézet igazgató főorvosaként dolgozott, majd 1991-től a Kátai Gábor Kórház (Karcag) főigazgatójának nevezték ki.

1990-től 1994-ig Országgyűlési képviselőként dolgozott, de orvosi hivatását továbbra is gyakorolta.

1996-tól – 2005-ig a Szent Rókus Kórház és Intézményeinek Főigazgató Főorvosaként tevékenykedett és a Pest megyei Bőr- és nemibeteg- gondozóintézetet is vezette. 

2005-től – 2021-ig a Szent Rókus Kórház és Intézményeinél a szakrendelő Intézet igazgatói pozícióját töltötte be. A továbbiakban, már nem kívánt vezető pozíciót betölteni, de a Semmelweis Egyetem Szakrendelő Intézetében tovább dolgozott bőrgyógyászként, egészen a váratlanul bekövetkezett haláláig.

Megnyugtató személyisége, szakmai tudása mind betegei, mind kollégái körében elismert emberré tették.

Emlékét szeretettel megőrizzük.

A Szent Rókus Klinikai Tömb közösségének nevében:

Dr. Göböl Zsolt orvos-főigazgató

Dr. Varga Péter igazgató

Batki Szilvia tömbigazgató