Történetünk

régmúlt

A Klinika ősének tekinthető József főhercegről elnevezett tüdőbeteg katonák otthona, a „K.u.K. Erzhr. Josef Heilstaette für Lungenkranken Soldaten, Budakeszi” – ahogyan egy korabeli intézeti fejbélyegző lenyomata is tanúsítja – 1918. május 1-én nyitotta meg kapuit.

Az ünnepélyes megnyitásról csak egy korabeli képeslap „díszkapus bejárata” tanúskodik, amelyet – szóbeszéd szerint – az itt ápolt katonák készítettek az intézmény felavatására érkező díszvendégek fogadására.

Hivatalosnak tekinthető dokumentum a magyar királyi honvédség „Kisközlöny”-ének 1918. szeptemberi száma, ebben olvashatunk a tüdőbeteg katonák otthonának megnyittatásáról. A rendelet 36 tiszti és 250 legénységi férőhelyről tesz említést.

A „Tüdőbeteg katonák otthona” elnevezés a korszak politikai viharait tükrözve a két világháború között több változáson esett át (Fodor József Szanatórium- Budakeszi Tüdőszanatórium, Honvéd Szanatórium stb.).

Az intézmény környéke – Budapest tüdeje

Az otthont Budapest-Budakeszi határába telepítették, mintegy 2 km távolságra Mátyás király egykori kedvenc vadászterületétől. A táj szépsége nemcsak az otthon megálmodóit, de korábbi korok képviselőit is elbűvölték. A régi fővárosiak is szívesen keresték fel a vidéket. Már 1796-tól „fijáker kotsisok” szállították hétvégeken a jó levegőre vágyó városiakat. Később lóvasúttal és gyalogosan lehetett megközelíteni a környék kisvendéglőit.

A Budapest tüdejének is nevezett terület jellegzetes növényvilággal rendelkezik: cser-tölgyes, gyertyános-tölgyes, bükkerdő váltakozása ad otthont az igen gazdag madárvilágnak, amely sajnálatos módon a tarvágások következtében az utóbbi időben ugyancsak megritkult, de emlékét még a híres Makkosi rét évszázados fái őrzik.

A hely kiválasztása bölcs elmére utal: a gazdag fauna, a pavilonok dél-nyugati tájolása, a nyitott-félig fedett kúrafolyosók teret engedtek a napfénynek, a jó klimatikus viszonyok jó esélyt nyújtottak a gyógyulásra váró tbc-s betegeknek.

A kezdet: az első világháborút követő korszak:

Az intézmény alapítása idején országos probléma volt a tüdő tbc elleni küzdelem, amelyben nemcsak a lakosság, de a frontról hazatérő sebesült katonák is érintettek voltak. A kor szociális intézkedései közé tartoztak a rokkant katonák hasznos munkával való ellátása, amely a mai szemmel a rehabilitáció részeként munkaterápiának is tekinthető.

A sorozatos névváltozások a kor egészségügyi – részben szociális – követelményeit is tükrözték. Jó 50 éven keresztül az intézmény katonai fennhatóság alatt állt. A második világháborút követően 2 évig még szovjet hadikórházként is működő intézmény 1950-ben – igen siralmas állapotban – 330 ággyal végleg átkerült a Honvédelmi Minisztériumtól a Népjóléti Minisztérium fennhatósága alá, dr. Euler Ödön vezetésével. Ez idő tájt az intézmény változatlanul a tbc elleni küzdelem színtere volt. A kórház ettől fogva egészen 1975-ig ismét Fodor József, az egykori neves orvosprofesszor, higiénikus nevét viselte.

A második világháború utáni korszak:

A második világháborút követően a tüdő tbc mellett az extrapulmonális tbc ugyancsak felszámolásra várt.

1952-től Dr. Riskó Tibor nevével fémjelzett időszak jelentős változásokat hozott az intézmény életében. Az irányítása alá került intézményben nagy lelkesedéssel fogott hozzá az extrapulmonális tuberkulózis eredményes gyógyításához szükséges – a kor követelményeinek megfelelő – korszerű műtők, diagnosztikai egységek (röntgen, bakterológiai, kórszövettani labor, kisállat laboratórium) kialakításához, megteremtéséhez.

Ezen időszak megoldandó szociális problémái között jelentkezett újból a kérdés: mit kezdjen az ország a szakma nélküli rokkantak seregével? A munkába állás problematikája belopódzott az intézet falai közé: 1952-ben megindult – mint foglalkozási rehabilitáció – a műszerészképzés. 1952 és 1987 között 800 tbc-s és mozgássérült beteg kapott általános műszerész oklevelet.

Az intézmény helyet adott a nővérképzésnek is, amely nemcsak országosan, de az intézmény állandó nővérhiányán is segített. Még ma is dolgoznak a klinikánkon olyan munkatársak, akik itt szerezték meg szakképesítésüket.

Az eredményes tbc elleni küzdelemnek köszönhető, hogy fokozatosan alakult át az intézmény profilja: a pulmonológiai ágyakat – az országban egyedülállóként – önálló paraplég osztály (1961-) váltotta fel Dr. Novoszel Tibor vezetésével.

1966-tól már Dr. Borsay János igazgatása alatt folytatódott ez a folyamat: az igényekhez alkalmazkodó átalakulás. 1969-re a scoliosisos gyerekosztály (mely bentlakásos oktatási lehetőséggel bírt), 1972-re a hemiplég betegek osztálya, 1975-re az önálló ortopédiai, továbbá a krónikus csontízületi gennyedések gyógyítására specializálódott szeptikus mozgásszervi rehabilitációs osztály, majd – a sokak által elutasított érszűkületes betegek – amputációs osztálya kezdte meg működését. Vezetése alatt még meghatározottabbá vált a „vissza a munka világába” eszméje.

Az 1971-ben alakult kis ortopéd-műhelyt 1975-re jelentős mértékben fejlesztették.

Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet időszaka

A teljes profilváltás, a mozgásszervi rehabilitáció felvállalása 1975 év végére gyakorlatilag már megtörtént, és 1975. december 1-én megalakult az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet az Egészségügyi Minisztérium rendelete alapján.

Már mint országos intézet vállaltuk fel a posttraumás, majd 1979-től a koponya- agysérült betegek rehabilitációját. 1987-től az országban elsőként lymphoedema kezelésére szakosodott labor kezdte meg működését.

Dr. Kullmann Lajos igazgatása alatt (1991-2006) az intézet a rehabilitációs szakorvosképzés, továbbképzés elismert központja lett, mindezek mellett folyamatosan segítettük a társszakmák (fizioterapeuták, gyógypedagógusok, orvos-biológiai szakmérnökök, szociális munkások stb.) képzését az oktató intézményekkel együttműködve.

Az intézet 1993-ban – szakorvosiképzési tevékenysége elismeréseképpen – a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem oktatókórháza lett.

Nemcsak országosan – de nemzetközi viszonylatban is ismert szakmai műhellyé váltunk. Ezen időszak alatt aktívan részt vállalt az intézet nemzetközi (WHO, UEMS) és hazai szervezetek rehabilitációra irányuló munkálataiban, különböző osztályozási módszerek (FIM, ICF, FNO, QOL stb.) hazai alkalmazásában, a különböző mérési módszerek oktatásában.

Az intézet több rehabilitációs tankönyv, kézikönyv kiadásában is közreműködött, ily módon nyújtva komoly segítséget a szakvizsgára való felkészüléshez.

A már végzett rehabilitációs szakorvosok számára 1995-ban kezdődtek el az évenként tartott továbbképzések.

A rehabilitációs tevékenységre jellemző teammunkában részt vevő szakképzettek száma az igényeknek megfelelően megnövekedett. Pszichológusok, gyógypedagógusok, konduktorok, logopédusok, zeneterapeuták teammunka keretében segítik a betegek rehabilitációját.

Országos intézetként további feladatot jelentett a rehabilitáció szakmai irányítása: módszertani levelekkel, az ország különböző pontjain létesülő rehabilitációs osztályok kialakításánál segédkeztünk. Fennállásunk óta helyet adtunk a Rehabilitációs Szakmai Kollégiumnak, valamint az időközben megalakult Magyar Rehabilitációs Társaságnak is.

A korábbi pavilonrendszerben működő részlegek már nem szolgálták a korszerű követelményeket, a gazdaságos betegellátáshoz új épületet igényelt. A különálló osztályoknak szükségük volt a központi betegellátó egységek könnyű elérésére (műtők, tornaterem, hidroterápia, fizikoterápia, ambulancia, szolgáltató részlegek).

Az Intézet rekonstrukciója központi állami beruházás keretében történt, és többéves előkészítés után 2000 őszén került sor az új épület alapkőletételére. Ezzel a pavilonrendszer támasztotta nehézségek elhárultak. Az épület több ütemben készült el, az utolsó szakasz műszaki átadására 2011. május 19-én került sor. Az új szervezeti egységek 2012. július 1-én kapták meg a szakmai működési engedélyt. Változatlanul szép környezetben, az új épület nyújtotta kulturált körülmények között, jól képzett team tagokkal végezzük betegeink komplex rehabilitációját.

Új korszak 

2021. április 1-jétől a Covid-19 járvány okozta komoly nehézségek közepette Intézetünk összevonásra került az Országos Reumatológia és Fizioterápiás Intézettel, Országos Mozgásszervi Intézet néven, melyhez társintézményként a Parádfürdő Állami Kórház is csatlakozott.

2024. március 1-ével Dr. Cserháti Péter igazgató vezetésével az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet jogutódjaként  intézményünk csatlakozott a Semmelweis Egyetem népes családjához, így új elnevezésünk Semmelweis Egyetem Rehabilitációs Klinika lett.

Klinikánk ugyan számtalan névváltozáson esett át, de egyetlen területen állandóságot mutat: a „megküzdés” komoly fizikai és lelki teljesítményt igényel mind a rehabilitációban részt vevőktől, mind az itt dolgozó munkatársaktól. 

Hosszú távon ezt a munkát csak kemény akarattal, szilárd meggyőződéssel, összetartozással lehet végezni, a közös cél – a kiszolgáltatottság megszüntetése – érdekében.

Galéria

11kép