Dr. Merkely Béla egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem rektorának közleménye:

Ma, 2026. november 5-én a Szenátus előtt tájékoztatást adtam rektori megbízásom nyolc és fél esztendejének céljairól, történéseiről, eredményeiről, sikereiről, amelyeket együtt, az egyetemi polgárok (oktatói, kutatói, egészségügyi dolgozói, támogatói és hallgatói) közösségével értünk el.

A Szenátus a rektori beszámolót teljes egyetértésben, egyhangúlag fogadta el.

Az egyetemi tevékenység mindhárom meghatározó területén – az oktatásban, a kutatás-fejlesztésben és a betegellátásban – a vállalt feladataimat teljesítettem.

Intézményünk a világjárvány alatt is kiemelkedő munkát végzett a hallgatók, az oktatók, az ápolók és az orvosok közreműködésével. Az Egyetem azóta az ország legnagyobb betegellátójává nőtte ki magát.

A Semmelweis Egyetem Közép-Kelet Európa legjobb egyetemeként bekerült a világ 250 legjobb felsőoktatási intézménye közé.

Mind a magyar, mind a nemzetközi hallgatók száma soha nem látott magasságba emelkedett.

A kétlépcsős kurrikulumreformmal a Semmelweis Egyetem csatlakozott a világ ma legkorszerűbb orvos és egészségügyi képzési modelljéhez.

Az Egyetem építésében, infrastrukturális fejlesztésében a Semmelweis Polgárokkal együttműködve komoly sikereket értünk el.

E közös erőfeszítést, munkát, elkötelezettséget a Szenátus tagjainak megköszöntem, és ez úton köszönöm minden Semmelweis Polgárnak.

Egyúttal tájékoztatom az egyetem valamennyi polgárát, hogy az alábbiakban olvasható levéllel 2027. január 1-jei hatállyal rektori megbízásomról lemondok.

 

Tisztelt Kuratórium, 

Alulírott dr. Merkely Béla egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem rektora, a Kuratóriummal kapcsolatos bizalmi nehézségekre tekintettel, az Egyetem fejlődésének fenntartása érdekében, a rektori megbízásomról 2027. január 1. hatállyal lemondok. Az Nftv. 37.§ (8) bekezdése folytán alkalmazandó 29.§ (3) bekezdése alapján szíveskedjenek a lemondásomat az oktatási és gyermekügyi miniszter útján továbbítani a köztársasági elnöknek.

A hátralévő időben a rektori feladatok jogszerű ellátásának folyamatosságát változatlanul biztosítom.

 

Tisztelettel:

Dr. Merkely Béla

rektor

Semmelweis Egyetem

 

Rektori beszámoló 2026