2015-ben is több ezer középiskolást és egyetemistát vár a Semmelweis Egyetem a Kutatók Éjszakáján. Idén a korábbi évek legérdekesebb programjaival várják az egyetem önkéntesei a látogatókat.

Az intézeti programok közül évek óta a legnépszerűbbek a RS15666__ZZS9143-scrbonctermi látogatások és a sebészeti, robotsebészeti gyakorlatok, vagy akár az interaktív lézer bemutató. Ezen az éjszakán a nagyközönség előtt egész évben zárt laborokba is bejuthatnak, van ahonnan például hazavihetik a DNS-üket, a máshol pedig több ezer éves múmiákat csomagolhatnak ki virtuálisan.

Nem marad el idén sem a gyerekek számára tartott videó-endoszkópos sebészet, és érdekes orvosi kémiai és biokémiai kísérleteketláthatnak az Orvosi Vegytani Intézetben, sőt a vállalkozó kedvűek maguk is bekapcsolódhatnak a kísérletekbe. Azokat a lányokat, hölgyeket is várja a Semmelweis Egyetem, akik tudni szeretnék milyen egy csecsemőt karban tartani, öltöztetni, pelenkázni, fürdetni – ezen az éjszakán ezt is megtehetik élethű demonstrációs babákkal.

RS16052_20130927-IMG_3665-kutatok-ejszakaja-scr

Természetesen az idősebbeket érdeklő programokkal is készül a Semmelweis Egyetem, például a halláskárosodásról, infarktusról szóló előadásokon is részt vehetnek, az Egészségtudományi Karon akár  gerincproblémákkal kapcsolatban személyes tanácsadást is kaphatnak.

Fejnyaki daganatok szűrésénis részt vehetnek a látogatók Fül-­Orr­-Gégészeti és Fej­-Nyaksebészeti Klinikán, vagy a „ tudhatnak meg többet az ország egyik legmodernebb szív-CT készülékének segítségével a  Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán.

SE_Kutatok_ejszakaja_programlista_2015_09_25

A gyógyítási, kutatási programokon túl a betegjogok iránt érdeklődők a Sok sebből vérzik a tárgyalóterem című előadáson egy fiktív betegjogi perben vehetnek részt, pozíciójuknak megfelelően érvelhetnek is, a tárgyalás végén a bíró ítéletet is hirdet.

A Semmelweis Egyetem letölthető programlap a jobb oldali képre kattintva tekinthető meg,  illetve megtalálható a Kutatók Éjszakája2015 oldalán.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem