Együttműködési megállapodást írt alá Nógrád Megye Önkormányzata nevében Becsó Zsolt elnök és a Semmelweis Egyetem rektora Dr. Szél Ágoston. Az együttműködés fő célja a megye és az egyetem 2014-2020-as tervezési időszakra vonatkozó terveinek összehangolása és közös projektek indítása.

Nógrád Megye Önkormányzata és a Semmelweis Egyetem szorosabb együttműködését a 2013-as Kutatók Éjszakája rendezvény sorozat rétsági eseményén jelentette be. Azóta a felek megállapodtak abban, hogy a Nógrád megyei egészségipar fejlesztése, a lakosság egészségi állapotának javulása és a foglalkoztatás növelése érdekében, a 2014-2020 között megnyíló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében csaknem tíz nagyprojektet indítanak közösen.

A budapesti székhelyű egyetem célja, hogy kinyissa kapuit a megye irányába, illetve tudományos eredményeit közvetlenül, a lehető leghamarabb hasznosíthassa a mindennapi orvoslásban. A legnagyobb innovációs kihívásnak és a legfontosabb társadalmi felelősségvállalásnak azt tartja az egyetem vezetősége, hogy a kutatások közvetlen gazdasági és társadalmi hasznot eredményezzenek.

„A Semmelweis Egyetem az ország egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye, amely az elmúlt évtizedekben mindhárom fő területén, a gyógyításban, a kutatásban és az oktatásban, Budapesten működött. Az egyetem vezetésének új stratégiai irányvonala alapján megkezdődött a nyitás a vidéki Magyarország felé. Ennek egyik első állomása Nógrád” – emelte ki Szél Ágoston rektor a megállapodás aláírásakor.

Az egyetem tavaly ősszel hozta létre a Semmelweis Kutatásfejlesztési és Szolgáltató Kft-t a Nógrád megyei Rétságon. A cég három korábbi jogelőd vállalkozás összevonásából jött létre és székhelye Rétságon van. A kutatásfejlesztési cég innovációs eredményeket hasznosító vállalkozások számára inkubációs szolgáltatásokat fog nyújtani a térségben. Emellett kiemelt szerepet kíván vállalni az innováció helyi oktatásában is.

„A megye fejlesztésében kiemelt szerepet szánunk a tudásgazdaságnak, ezért fontosak számunkra a kutatásfejlesztési és innovációs együttműködések. Szeretnénk meghonosítani a megyében egészségipari és egészségszolgáltató vállalkozásokat. Ehhez nyújt nagy segítséget a Semmelweis Egyetem innovációs részlegével történő együttműködés” – hangsúlyozta Becsó Zsolt, a megyei önkormányzat elnöke.