Indulhat a húszezer négyzetméteres, hétszintes Központi Betegellátó Épület építése a Semmelweis Egyetem Üllői úti, Klinikák metrómegállónál található területén, miután eredményesen lezárult az egyetem Korányi projekt kivitelezésére indított közbeszerzési eljárása. Az ezzel kapcsolatos vállalkozási szerződést ma írta alá a Semmelweis Egyetem, valamint a Swietelsky Magyarország Kft. és a Hőszer-Trade Kft. által alkotott konzorcium. A tervek szerint a kivitelező 2014 nyarán adhatja át az épületet.

SOTE.smallA több mint 12 milliárdos projekt keretében  megvalósuló új épületben radiológia, központi laboratórium, az országban egyedülálló intenzív osztály, száztíz ágyas traumatológia, valamint ortopédiai osztály is helyet kap. Új szolgáltatási egységként létrejön egy kiemelt sürgősségi központ és egy modern fizioterápiás részleg, az épület tetején pedig helikopterleszálló lesz. Az így létrejövő új központi épületet a szomszédos klinikákkal átjáró rendszer (belső folyosó-hálózat) köti majd össze, így nem kell kimenni az udvarra ahhoz, hogy valaki az egyik klinikából átjusson a másikba.

korányi-projekt-alairasA 8,1 milliárd forintos európai uniós támogatással megvalósuló Korányi projekttel olyan átszervezés indulhat el, amely egységesíti és gyorsítja az ellátást. A fejlesztés hatására lerövidülnek a betegutak, gyorsabban jutnak a betegek a megfelelő ellátáshoz és hatékonyabbá válik a szolgáltatás.

A nettó 6,6 milliárdos építési beruházás mellett a projekt keretében nagy értékű eszköz- és műszerfejlesztés is megvalósul. Létrejön a teljesen digitalizált radiológia, jelentős előrelépés lesz az automatizált központi laboratórium, valamint teljesen új felszereléssel indul útjára a 29 ágyas központi intenzív osztályt.

SOTE_2.smallA kivitelezési munkák megkezdése előtt az egyetemen jelentős előkészítő munka folyt. 2012 második felétől több régi épületet elbontottak és számos átalakítás is történt (például közműkiváltások). Új parkoló és egy ideiglenes, fedett közlekedő folyosó is készült, amely nemcsak a biztonságos betegszállítást, de az akadálymentes közlekedést is szolgálja az építkezés ideje alatt. Az előkészítő munkák legnagyobb részben a II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikát, valamint a Radiológiai Klinikát magába foglaló épületet érintették, amely a Korányi projekt révén egységes homlokzatot kap és egybeépül az új, hétszintes épülettel. A kivitelezés a betegellátás biztonságát soha, semmilyen körülmények között nem érintheti. Az építés folyamatainak szervezése úgy történik, hogy a klinikák működése zökkenőmentes legyen, és a betegek is folyamatos tájékoztatást kapnak.

KMOP-4.3.1/A_2-09-2f-2010-0001

TÁMOP ERFA