A Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikája lett az „Év kórháza” a Házipatika.com által szervezett internetes szavazáson. Az elmúlt évben a Városmajori Klinikán megháromszorozódott a szívátültetések száma, és három héttel ezelőtt elvégezték a második végleges műszívbeültetést is.

Az intézmény mind az öt kategóriában (orvosi-szakmai ellátás, ápolás és szakszemélyzet, infrastruktúra, ellátás, környezet és tisztaság) magas pontszámot kapott a betegektől. Dr. Merkely Béla, a klinika igazgatója a díjátadón úgy fogalmazott: a mindennapi betegellátás során a betegtől kapott pozitív visszajelzések adják számukra a legtöbb erőt a munkavégzéshez. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a díj szól a Semmelweis Egyetemnek is, amely az ország csúcsellátó intézményeként támogatja a szív- és érrendszeri megbetegedések kezelését. „Ezen a területen rendkívül sok lehetőségünk van arra, hogy ha időben érkezik a beteg, akkor megmentsük az életét, s teljes gyógyulást biztosítsunk” – mondta Dr. Merkely Béla. A főigazgató kitért arra is, bár a 2012-es év nem volt könnyű az ágazat számára, a Városmajori Klinikán megháromszorozódott a szívátültetések száma, és három héttel ezelőtt elvégezték a második sikeres végleges műszívbeültetést is.

Mint arról már beszámoltunk: Magyarországon először a Városmajori Klinikán végeztek sikeres végleges műszívbeültetést tavaly szeptemberben. A második ilyen műtét három héttel ezelőtt történt meg,a műtött 54 éves férfi annyira jól van, hogy már több száz métert sétál naponta. A beavatkozás súlyos szívelégtelensége miatt vált szükségessé. Állapota folyamatosan romlott, többször is visszaesett, legutóbb két hónapja, ekkor került fel a transzplantációs listára. Ritka (AB) vércsoportja miatt azonban orvosai a műszív beültetés mellett döntöttek, amely végleges megoldás lehet betegségére.

Az alig 10 centis műszívet a szíve mellé ültették be, a miniatűr pumpa segíti a bal kamra működését, áramoltatja a vért. Várhatóan még két hétig a kórházban kell maradnia, amíg megtanulja a szerkezetet biztonságosan kezelni, viselni, mozogni vagy például fürdeni vele. A szerkezet elektromos árammal működik, a bőrön keresztül egy vékony kábellel kapcsolódik az akkumulátorokhoz. Az elemeket egy övön lehet hordani, így a beteg nincs ágyhoz kötve. A férfi azt tervezi, hogy három hónap múlva már visszamegy dolgozni munkahelyére.

Az első végleges műszívvel élő 51 éves beteg a karácsonyt az otthonában, családjával töltötte, és már kiveszi a részét a házimunkából is. Havonta jár kontrollra, gyógyszerei dózisát kezelőorvosai jelentősen csökkenthették.