A sebészet gyakorlati oktatásában és a kutatásban tölt be fontos szerepet a Semmelweis Egyetem Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézetének új Sebészeti Gyakorló és Kutató Laboratóriuma. A laboratóriumban, ahol nagyállat-műtétek is végezhetők, a manuális szakmák rezidensei kapnak képzést. Az új létesítmény emellett alkalmas tudományos kutatásra is; lehetőséget ad a sebészeti beavatkozásokhoz szükséges eszközök kifejlesztésére és ezek preklinikai vizsgálatára is.

Az avató ünnepségen Dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora a gyakorlati képzés fontosságát hangsúlyozta, míg a Dr. Wéber György, a Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet igazgatója azt emelte ki, hogy lesznek olyan sebészjelöltek, akik itt végezhetik majd el életük első műtétjét. Az ünnepségen a labor névadója, a magyar származású Dr. George Berci is részt vett. A világhírű 91 éves, Amerikában élő sebészkiemelkedő szerepet játszott a laparoszkópia hazai elterjesztésében.

A George Berci Sebészeti Gyakorló és Kutató Laboratórium, valamint az ennek helyet biztosító herceghalmi Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet között szoros együttműködés kezdődik, igényes hátteret biztosítva a sebészeti jellegű kísérleti kutatások elvégzéséhez, amelyek révén egy európai szintű innovatív oktató-kutató központ jöhet létre.