A Semmelweis Egyetem rektora 2012. március 27-én megküldte az egyetemet fenntartó nemzeti erőforrás miniszter részére a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán dr. Schmitt Pál ún. kisdoktori értekezésével kapcsolatban létrehozott Tényfeltáró Bizottság jelentését, tájékoztatásul, valamint állásfoglalás céljából (felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 115.§ (2) bek. ea. pont, (3)-(4) bek., 103.§ (2) bek.).

A nemzeti erőforrás miniszter, illetékesség hiányára hivatkozva felbontás nélkül visszaküldte a Tényfeltáró Bizottság jelentését.

Jóllehet az egyetem álláspontja szerint a fenntartó nemzeti erőforrás miniszter figyelmét elkerülte, hogy a felsőoktatásról szóló törvény értelmében kizárólag az ő joga ellenőrizni az egyetem működésének és a döntéshozatalának a jogszerűségét – valamint ő jogosult kezdeményezni a bíróságnál a kiállított oklevél érvénytelenné nyilvánítását is –, a törvényességi ellenőrzés és a döntéshozatal mellőzésére vonatkozó fenntartói döntést az egyetem tudomásul vette.