„A Semmelweis Egyetem nyíltan fellép a prevenció érdekében. Célunk, hogy elérjük: A prevenciós szemlélet megkerülhetetlen legyen annál az orvosnál, aki diplomát kap az elkövetkező években, 2012 ezért a prevenció éve a Semmelweis Egyetemen.” Dr. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora felhívta a figyelmet arra: mostantól kisvárosnyi páciens szűrését végzik el évente a hallgatók a Prevenció az egészségért tantárgy keretében.

Dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem általános rektorhelyettese elmondta: Magyarországon a szervezett formában zajló szűrővizsgálatokon rossz a részvételi arány. Az új tantárgy az egyetem mind a hat karának összes hallgatója számára kötelezően választható lesz, és minden diáknak legalább tíz embert kell felkutatni és szűrővizsgálatba bevonni. Meg kell győzni, fel kell világosítani az embereket, meg kell tanítani őket, hogy vigyázzanak az egészségükre, így egy ilyen kezdeményezés közvetlen népegészségügyi hatása is jelentős, a következtetések pedig tudományos munkára is lehetőséget adnak. Így a Prevenció az egészségért mind az érdeklődő, motivált páciensnek, mind a vizsgálatot végző orvosnak hívó szó lesz.

A Semmelweis Egyetemen eddig is komoly súllyal szerepelt a prevenció, ennek példája az a részletes szív- és érrendszeri felmérés, melyet a Semmelweis Egyetem, a Magyar Kardiológusok Társasága, a TÁRKI és a Budakalászi Önkormányzat Budakalász városában indított. Ennek célja a teljes felnőtt lakosság (kb. 8000 fő) szűrővizsgálata és a kardiovaszkuláris megbetegedés és halálozás elemzése társadalmi, gazdasági, valamint kulturális kontextusban. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a magyar lakosság 52 százaléka szív- és érrendszeri betegségben hal meg. Az Európai Unió átlagához képest Magyarországon többen dohányoznak és fogyasztanak alkoholt. Ezzel szemben a magyar lakosság kevesebb zöldségfélét és gyümölcsöt fogyaszt, illetve gyakran mozgásszegény életmódot folytat. Ezek a rizikótényezők összesítve a szív- és érrendszeri halálozások közel 80 százalékáért tehetők felelőssé. Dr. Merkely Béla, a Városmajori Klinikai Tömb elnöke hangsúlyozta: Az általuk elkezdett vizsgálat eredményei adhatják majd az alapokat a következő évek, évtizedek során végrehajtandó hazai népegészségügyi stratégiák meghatározásához.

A Semmelweis Egyetem „Modern Orvostudományi Technológiák a Semmelweis Egyetemen” (TÁMOP-4.2.1.B-09/1/KMR-2010-0001) által is finanszírozott vizsgálat még zajlik, de néhány megdöbbentő adat már rendelkezésre áll – emelte ki Dr. Merkely Béla. A fontos kardiovaszkuláris rizikófaktorok közül a magas vérnyomás betegség 49.4%-ban, a magas koleszterinszint 26.7%-ban, a – végtagok verőér-megbetegedéseit jelző – kóros boka-kar index 10.9%-ban fordult elő. Az átlagos testtömeg index 28.3, ami már túlsúlyra utal. Az emberek 15 százaléka nem tudja, hogy magas a vérnyomása és nem szed rá gyógyszert, 14 százalékuk nincs tisztában azzal, hogy magas a koleszterinszintje. A keresztmetszeti vizsgálat várhatóan három éven belül befejeződik, és ezt követi egy utánkövetéses, hosszú távú vizsgálat. Ez potenciálisan számos olyan tudományos megfigyelést eredményez, amik később hozzájárulhatnak a lakosság prevenciós szemléletének kialakulásához és az egészségügyi közállapotok javulásához.

2011 a Kutatás Éve volt a Semmelweis Egyetemen. Az elnyert „Kutatóegyetem” cím és az ehhez kapcsolódó projekt hangsúlyozta, hogy a kiválóság kitörési pont össztársadalmi szinten is. 2012 a Prevenció Éve, melynek célja a szemléletváltás, a népegészségügyi szempontból fontos egészségfejlesztő kultúra továbbadása.

SzZs