KÖZLEMÉNY

 

A Kutatóegyetemi pályázatnak köszönhetően év végére humán műtéteket is végezhetnek az intelligens onko-késsel. Jelenleg az ország három pontján tesztelik a világhíres magyar szabadalmat, amely már műtét közben tájékoztatja az orvost, hogy ép, vagy rákos sejtettel találkozott-e. Jelenleg daganatos kutyákat mentenek a speciális szikével, de az innovációs alap, és egyéb források befagyasztása miatt félő, hogy piacra kerülése már nem Magyarországhoz kötődik majd.

 

„A társadalmi környezet nem kedvez az innovációs tervek megvalósításának. Jelenleg az innovációs alaphoz való hozzáférés, és minden egyéb forrás egyelőre nagyon nehéz.” – mondta a Semmelweis Egyetem mai sajtótájékoztatóján Dr. Tulassay Tivadar, az intézmény rektora. Ennek ellenére az intézmény meghirdette a Kutatását évét.

„Azt remélem, hogy az átmeneti forrástalanságot – legalább ilyen speciális esetekben, mint az onko-kés – fel tudják oldani. Mert nem lehet sikeres egy nemzetgazdaság, ha az alap és alkalmazott kutatás, és az arra épülő hasznosuló, hasznosító kutatásokat nem tudja piacképes termékké alakítani.” – mondta a rektor.

 

A kutatóegyetemi cím, és az ehhez társuló forrás azt hangsúlyozza, hogy a kiválóság kitörési pont, össztársadalmi szinten is. A Semmelweis Egyetem 3 milliárd forintot kapott, a következő három évre a TÁMOP-4.2.1.B-09/1/KMR pályázat keretében, melynek témája a “Modern Orvostudományi Technológiák a Semmelweis Egyetemen”.

„A 3 milliárd forint 2/3-ada kutatócsoportokhoz került, 22 olyan kutatócsoportot választottunk ki, akik vagy már bizonyítottak K+F+I területen, vagy nagyon ígéretes, fiatalok, akik máshogy nem tudnának elindulni ezen a rögös úton. Az összeg másik részét olyan műszerekre költöttünk, melyeket egyébként az egyetem nem tudott volna beszerezni. Bázislaborokat hoztunk létre.”- mondta Dr. Tóth Miklós tudományos és innovációs rektorhelyettes.

 

Dr. Takáts Zoltán, a Semmelweis Egyetem (SE) kutatója fejlesztette ki az eszközt, melyre már a Harvard Medical School és a World’s Best Technology (WBT) fóruma is felfigyelt. A találmány lényegesen felgyorsítja a biológiai szövetek analízisét, csökkenti a ráksebészeti vizsgálat időtartamát, ugyanakkor megnöveli annak pontosságát, azaz képessé teszi az orvost arra, hogy gyorsabban és jobban döntsön a gyógyszer kiválasztásáról és adagolásáról. Az eszköz fő alkalmazási területe a ráksebészet, az érsebészet, illetve a bőrgyógyászati és a plasztikai sebészet.