„A legeredményesebb magyar sportág versenyzői megérdemlik a legmagasabb szintű egészségügyi gondoskodást!” Ez a mottója annak a megállapodásnak, melyet 2010 november 17-én írtak alá ünnepélyesen a Semmelweis Szalonban. A aláírással egybekötött a sajtótájékoztatón az egyetem képviseletében megjelent Dr. Tulassay Tivadar rektor és Dr. Tóth Miklós rektor-helyettes. A Kajak-Kenu Szövetséget Baráth Etele, a szövetség elnöke képviselte.

A kajak-kenu az utóbbi 15 év legeredményesebb magyar sportszakága.

A megállapodás alapján a kajak-kenu válogatott olimpiai „A” keretének kiemelt egészségügyi ellátását a jövőben a Semmelweis Egyetem és annak egységeként a Kútvölgyi Klinika fogja biztosítani, valamint az egyetem sportági tudományos kutatások elvégzésével is segíteni fogja az elsőszámú magyar sikersportág válogatott versenyzőinek felkészülését.

A kajak-kenu válogatott a legsikeresebb olimpiai csapatunk, így egyetemünk számára presztízs értékű a szerződés. A válogatott egészségügyi felügyelete kutatási és fejlesztési szempontból is rendkívüli kihívást jelent.

 

Kéttípusú szolgáltatást nyújtunk a sportolóknak:

 

1. Az olimpiai felkészülés segítése: ez tartalmazza a csapat melletti állandó sportélettani felügyeletet, terheléses vizsgálatokat, biokémiai és genetikai paraméterek mérését és az eredmények alapján az edzéstervek kialakításának műhelymunkájában való részvételt.

2. Panasz vagy betegség esetén a sportolók klinikai ellátásával is foglalkozunk. Az ortopédiai hátteret Hangody László professzor úr, a kardiológiai hátteret Merkely Béla professzor úr, az általános belgyógyászati hátteret a Kútvölgyi Klinikai Tömb VIP részlege biztosítja.

Számos kiemelt egyetemi K+F+I projektk tartalmaz sportolói komponenst. Így a Szentágothai János Tudásközpont, a Kardio08, a Kutatóegyetemi Pályázat, amelyek összes támogatása közel 5 milliárd forint. A keretekből a sportolókra több száz millió forintot tudunk költeni, mely folyamat egyes részei, már a Pekingi Olimpia óta folyamatban vannak.

Elsősorban sportkardiológia, sportproteonika, sportgenomika, és az autonóm idegrendszer vizsgálatával foglalkozunk.

A kajak-kenusokon végzett vizsgálatokat műhelymunkának tekintjük, melynek tapasztalataira alapozva jöhetne létre a Nemzeti Sportegészségügyi Központ (NSK). Az NSK a Sportkórház jelenlegi funkcióira építve, egyetemi környezetben valósítható meg megfelelő tartalommal, hiszen a különböző szakterületek együttműködésével (sportegészségügy, népegészségügy, sporttudomány, innováció, oktatás, szakképzés, sportpiac) jönne létre.