A 2020. évben a 250. jubileumát ünneplő Semmelweis Egyetem Magyarország és Közép-Európa orvosképzésének és kutatásainak egyik vezető intézménye. A Semmelweis Egyetem a jubileumi évben is nagy hangsúlyt fektetett a lakosságnak szánt, prevenciós célú, népegészségügyi programokra. A több mint 250 éves intézmény az oktatás, betegellátás és kutatás mellett a tudományos ismeretterjesztés feladatát is felvállalja, ezért indította útjára az idősebb korosztálynak és hozzátartozóiknak szánt ingyenes előadássorozatot 2019. szeptemberében,  Szenior Akadémia címmel. 2024. október 7-én nyílik a sorozat tizenegyedik szemesztere. 

A kurzus szakmai vezetője, Dr. Nagy Zoltán professzor emeritus. A Szenior Akadémián az érdeklődők megtanulhatják a korosztályt érintő, leggyakoribb betegségek felismerését, kezelési lehetőségeit, azok megelőzését, valamint betekinthetnek az orvostudomány legújabb eredményeibe. Az egyetem vezető professzorai, kutatói az előadások után fórumot is tartanak, ahol a közönség tagjai kérdezhetnek a szakemberektől. 

Az előadássorozat ingyenes, de a férőhelyek korlátozott száma miatt regisztrációhoz kötött! Regisztrálni csak egyszer kell, a sorozat megkezdése előtt.

AZ ELŐADÁSOK RÖGZÍTÉSRE KERÜLNEK, A KÉSŐBBIEK FOLYAMÁN MEGTEKINTHETŐ csakúgy mint a régebbi előadások VIDEÓ felvételei is – erre a linkre kattintva tekinthetik meg a felvételeket.

Az ezidáig elhangzott előadásokról készült beszámolók – a közreadott diasorokkal – ezen a linken olvashatók →

Az előadássorozat tervezett programja:

2024. ŐSZ

A rendezvényt online tartjuk meg, az előadások interneten keresztül, a Zoom program segítségével követhetők.

Bővebben a Zoom használatáról

MEGHÍVÁS ELFOGADÁSA

  1. A regisztrációkor megadott email-re küldjük meg az egyes előadások Zoom link-jét.
  2. A linkre kattintva automatikusan elindul a csatlakozás, de legelső esetben egy segédprogram letöltésére, és telepítésére is szükség lehet, mely rendkívül egyszerűen (a videóban látható módon) megoldható. Érdemes letölteni a Zoom szoftvert a számítógépünkre, mert könnyebben lehet használni, mint a böngészős változatot.
  3. Ezt követően meg kell adni a jogosultságokat a Zoom rendszer számára (kamera, mikrofon) és ezután máris csatlakozik az értekezlethez a meghívott személy.

Amennyiben Ön meghívást kapott egy Zoom-megbeszélésre, úgy a mellékelt videóban látható módon tud csatlakozni, Önnek semmilyen regisztrációra nincs szüksége.

 

 

SZENIOR AKADÉMIA a SEMMELWEIS EGYETEMEN

A Semmelweis Egyetem ismét meghirdeti népszerű szabadelőadás-sorozatát,

amelyen az egyetem vezető professzorai, kutatói mutatják be

a LEGGYAKORIBB BETEGSÉGEKRE VONATKOZÓ ÚJ ISMERETEKET

és az ORVOSTUDOMÁNY LEGÚJABB EREDMÉNYEIT.

 

A rendezvényt online tartjuk meg, az előadások interneten keresztül, a Zoom program segítségével követhetők. Javasoljuk, hogy amennyiben korábban még nem használta a programot, tekintse meg a fenti, erről szóló tájékoztatónkat! 

 

Az előadások időpontja: 2024. október 7-től hétfőnként 18 órakor

A részvétel ingyenes, ugyanakkor a programsorozatra egyszeri, online regisztráció szükséges,

a lenti kék, REGISZTRÁLOK gomb megnyomásával.

Az egyszeri regisztrációval minden előadásra jelentkezik.

A szervezők a jelentkezés során megadott e-mail-címre küldik majd az előadások elérhetőségét, vagyis a Zoom-linket tartalmazó válaszlevelet.

 

Az előadássorozat tervezett programja:

  • 2024. október 7. 18:00
    Prof. Dr. Merkely Béla: A Semmelweis Egyetem jelene, jövője
  • 2024. október 14. 18:00
    Prof. Dr. Hacki Tamás: Időskori hangképzési és nyelési zavarok
  • 2024. október 21. 18:00
    Prof. Dr. Rácz József: Pszichoterápiás lehetőségek az addikciók kezelésében
  • 2024. október 28. 18:00
    Prof. Dr. Masszi Tamás: Új lehetőségek a hematológiai betegségek kezelésében, gyógyítás sejtekkel
  • 2024. november 4. 18:00
    Prof. Dr. Réthy Lajos Attila: Civilizációs betegségek korai prevenciója – avagy új trendek a családgondozásban az első ezer életnaptól
  • 2024. november 11. 18:00
    Dr. Nardai Sándor: Trombektómia a stroke ellátás új lehetőségei
  • 2024. november 18. 18:00
    Prof. Dr. Rényi-Vámos Ferenc: Mellkassebészet, Tüdőtranszplantáció Magyarországon
  • 2024. november 25. 18:00
    Dr. Mohos Anita: Hajhullás, kopaszság az öregedés velejárója?
  • 2024. december 2. 18:00
    Prof. Dr. Dank Magdolna: Új lehetőségek az onkológiában
  • 2024. december 9. 18:00
    Prof. Dr. Nagy Zoltán: EEG, EEG a neuroesztétikai kutatásban

 

REGISZTRÁLOK

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk életkortól függetlenül!

További információt a seniorakademia@semmelweis.hu e-mail-címen kérhet Tóthné Varga Melittától.

A 2024. évi őszi előadássorozat meghívója itt érhető el.

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

2024. TAVASZ

Ez a programsorozat már lezárult. 

 

SZENIOR AKADÉMIA a SEMMELWEIS EGYETEMEN

Dr. Nagy Zoltán professzor emeritus szakmai vezetésével, a Semmelweis Egyetem ismét meghirdeti népszerű szabadelőadás-sorozatát.

A 10. szemeszterben is az egyetem vezető professzorai, kutatói mutatják be

a LEGGYAKORIBB BETEGSÉGEKRE VONATKOZÓ ÚJ ISMERETEKET

és az ORVOSTUDOMÁNY LEGÚJABB EREDMÉNYEIT.

 

A rendezvényt online tartjuk meg, az előadások interneten keresztül, a Zoom program segítségével követhetők. Javasoljuk, hogy amennyiben korábban még nem használta a programot, tekintse meg a fenti, erről szóló tájékoztatónkat! 

Az előadások időpontja: 2024. február 5-től hétfőnként 18 órakor
(kivéve április 1-ét)

 

A részvétel ingyenes, ugyanakkor a programsorozatra egyszeri, online regisztráció szükséges. A programsorozat lezárult.

A szervezők a jelentkezés során megadott e-mail címre küldik majd az előadások elérhetőségét, vagyis a Zoom-linket tartalmazó válaszlevelet.

 

Az előadássorozat tervezett programja:

  • 2024. február 5. 18:00
    Prof. Dr. Bitter István: Az elmebántalmak gyógyíthatók (!?)
  • 2024. február 12. 18:00
    Prof. Dr. Nagy Zoltán: Hol tart az agyi érkatasztrófák ellátása Magyarországon?
  • 2024. február 19. 18:00
    Prof. Dr. Takács István: Csontritkulás
  • 2024. február 26. 18:00
    Dr. Pászthy Bea: Gyermekkori pszichiátriai zavarok 
  • 2024. március 4. 18:00
    Dr. Bodzay Tamás: Leggyakoribb sérülések időskorban
  • 2024. március 11. 18:00
    Prof. Dr. Pethesné Dávid Beáta: Az idősügy, mint önálló diszciplína a Semmelweis Egyetemen
  • 2024. március 18. 18:00
    Prof. Dr. Gerber Gábor: Fogpótlás időskorban
  • 2024. március 25. 18:00
    Dr. Sármán Beatrix: Göbök a pajzsmirigyben
  • 2024. április 8. 18:00
    Prof. Dr. Bánhidy Ferenc: Méhnyakrák: Van megelőzés?
  • 2024. április 15. 18:00
    Prof. Dr. Holló Péter: Mesterséges intelligencia a bőrgyógyászatban
  • 2024. április 22. 18:00
    Prof. Dr. Molnár Mária Judit: Mit is jelentenek a ritka betegségek?
  • 2024. április 29. 18:00
    Prof. Dr. Vágó Hajnalka: A sportkardiológia aktuális kérdései a szabadidő sporttól az élsportig

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

További információt a seniorakademia@semmelweis.hu e-mail címen kérhet Tóthné Varga Melittától
(tel.: 06-1-459-1500/56557).

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják. 

A régebbi, már lezárult előadások videó felvételei itt elérhetők

2023. ŐSZ

Ez a programsorozat már lezárult.

SZENIOR AKADÉMIA a SEMMELWEIS EGYETEMEN

A Semmelweis Egyetem ismét meghirdeti népszerű szabadelőadás-sorozatát,

amelyen az egyetem vezető professzorai, kutatói mutatják be

a LEGGYAKORIBB BETEGSÉGEKRE VONATKOZÓ ÚJ ISMERETEKET

és az ORVOSTUDOMÁNY LEGÚJABB EREDMÉNYEIT.

 

A rendezvényt online tartjuk meg, az előadások interneten keresztül, a Zoom program segítségével követhetők.  

Az előadások időpontja: 2023. október 2-tól hétfőnként 18 órakor
(kivéve október 23-át)

 

A részvétel ingyenes, ugyanakkor a programsorozatra egyszeri, online regisztráció szükséges. A programsorozat lezárult.

A szervezők a jelentkezés során megadott e-mail címre küldik majd az előadások elérhetőségét, vagyis a Zoom-linket tartalmazó válaszlevelet.

 

Az előadássorozat tervezett programja:

  • 2023. október 2. 18:00
    Dr. Kardon Tamás: Méregtelenítés egy kutatóorvos szemszögéből
  • 2023. október 9. 18:00
    Prof. Dr. Kiss András: A daganatok keletkezésének biológiája
  • 2023. október 16. 18:00
    Dr. Jakus Zoltán Péter: A nyirokrendszer szerepe egészségben és betegségben
  • 2023. október 30. 18:00
    Prof. Dr. Szabó Miklós: Koraszülöttek korszerű gyógyítása
  • 2023. november 6. 18:00
    Prof. Dr. Tamás László: Az időskori halláscsökkenés és a fülzúgás
  • 2023. november 13. 18:00
    Prof. Dr. Prohászka Zoltán: Az immunválasz alapjai. Talán mindnyájan kicsi(t) krumplik vagyunk?
  • 2023. november 20. 18:00
    Prof. Dr. Merkely Béla: Minimálinvazív beavatkozások a kardiológiában időseknél
  • 2023. november 27. 18:00
    Prof. Dr. Perczel Forintos Dóra: Tudatos jelenlét (mindfulness)
  • 2023. december 4. 18:00
    Dr. Balog Piroska: A szív-érrendszeri betegségek pszichoszociális rizikótényezői – a negatív érzelmek és a szívbetegség
  • 2023. december 11. 18:00
    Prof. Dr. Bagdy György: A szerotonin, mint gyógyszercélpont forradalma: „boldogsághormon”-e a szerotonin?
  • 2023. december 18. 18:00
    Prof. Dr. Préda István: A testmozgás és életmód szerepe a szívbetegségek megelőzésében és gyógyításában

 Minden érdeklődőt szeretettel várunk, életkortól függetlenül!

További információt a seniorakademia@semmelweis-univ.hu e-mail címen kérhet Tóthné Varga Melittától.

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják. 

Adatkezelési tájékoztató itt olvasható.

A régebbi, már lezárult előadások videó felvételei a itt elérhetők

 

2023. tavasz

Ez a programsorozat már lezárult.

SZENIOR AKADÉMIA a SEMMELWEIS EGYETEMEN

A Semmelweis Egyetem ismét meghirdeti népszerű szabadelőadás-sorozatát,

amelyen az egyetem vezető professzorai, kutatói mutatják be

a LEGGYAKORIBB BETEGSÉGEKRE VONATKOZÓ ÚJ ISMERETEKET

és az ORVOSTUDOMÁNY LEGÚJABB EREDMÉNYEIT.

 

A rendezvényt online tartjuk meg, az előadások interneten keresztül, a Zoom program segítségével követhetők. Javasoljuk, hogy amennyiben korábban még nem használta a programot, tekintse meg a fenti, erről szóló tájékoztatónkat! 

Az előadások időpontja: 2023. február 6-tól hétfőnként 18 órakor
(kivéve az április 10. és május 1. munkaszüneti napokat)

 

A részvétel ingyenes, ugyanakkor a programsorozatra egyszeri, online regisztráció szükséges. A programsorozat már lezárult. 

A szervezők a jelentkezés során megadott e-mail címre küldik majd az előadások elérhetőségét, vagyis a Zoom-linket tartalmazó válaszlevelet.

 

Az előadássorozat tervezett programja:

  • 2023. február 6. 18:00
    Prof. Dr. Falus András: A pandémia tanulságokkal és felelősséggel
  • 2023. február 13. 18:00
    Prof. Dr. Rihmer Zoltán: A depresszió tünetei, kezelése
  • 2023. február 20. 18:00
    Dr. Erőss Loránd: A krónikus fájdalom neuromodulációs kezelése
  • 2023. február 27. 18:00
    Dr. Varga Csaba: A Sürgősségi Orvostani Klinika szervezése, működése, az idős betegek ellátása
  • 2023. március 6. 18:00
    Prof. Dr. Gera István: Parodontológia
  • 2023. március 13. 18:00
    Prof. Dr. Dávid Beáta: Átrendeződés? Visszarendeződés? Bizalmas kapcsolathálózatok alakulása a pandémia idején – fókuszban az idősek
  • 2023. március 20. 18:00
    Prof. Dr. Székács Béla: Hipertónia, a csendes és hosszútávú gyilkos: féken tartása különbözhet-e időskorban?
  • 2023. március 27. 18:00
    Dr. Piros László: Hazai transzplantáció lehetőségei 
  • 2023. április 3. 18:00
    Prof. Dr. Mócsai Attila: Jelátviteli folyamatok gyulladásos betegségekben
  • 2023. április 17. 18:00
    Prof. Dr. Klebovich Imre: Gyógyszer étel, alkohol, dohányzás, koffeininterakciók és klinikai jelentőségük
  • 2023. április 24. 18:00
    Prof. Dr. Igaz Péter: A hormonbetegségekről: fókuszban a mellékvese
  • 2023. május 8. 18:00 
    Dr. Kovács Éva; Dr. Mayer Ágnes: Az időskori elesések megelőzése és a sérülések kezelése

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk, életkortól függetlenül!

További információt a seniorakademia@semmelweis-univ.hu e-mail címen kérhet Tóthné Varga Melittától.

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják. 

A régebbi, már lezárult előadások videó felvételei a itt elérhetők

2022. ősz

Ez a programsorozat már lezárult.

SZENIOR AKADÉMIA a SEMMELWEIS EGYETEMEN

A Semmelweis Egyetem ismét meghirdeti népszerű szabadelőadás-sorozatát,

amelyen az egyetem vezető professzorai, kutatói mutatják be

a LEGGYAKORIBB BETEGSÉGEKRE VONATKOZÓ ÚJ ISMERETEKET

és az ORVOSTUDOMÁNY LEGÚJABB EREDMÉNYEIT.

 

A rendezvényt online tartjuk meg, az előadások interneten keresztül, a Zoom program segítségével követhetők. Javasoljuk, hogy amennyiben korábban még nem használta a programot, tekintse meg a fenti, erről szóló tájékoztatónkat! 

Az előadások időpontja: 2022. október 3-tól hétfőnként 18 órakor
(kivéve az október 31. munkaszüneti napot)

 

A részvétel ingyenes, ugyanakkor a programsorozatra egyszeri, online regisztráció szükséges. A programsorozat már lezárult. 

A szervezők a jelentkezés során megadott e-mail címre küldik majd az előadások elérhetőségét, vagyis a Zoom-linket tartalmazó válaszlevelet.

 

Az előadássorozat tervezett programja:

  • 2022. október 3. 18:00
    Dr. Takáts Annamária: Amit a Parkinson kórról tudni kell
  • 2022. október 10. 18:00
    Dr. Szekeres György: Szorongás, szorongáskezelés
  • 2022. október 17. 18:00
    Prof. Dr. Tompa Anna: Környezeti toxikológia
  • 2022. október 24. 18:00
    Prof. Dr. Sótonyi Péter: Betegjogok, malpraxis
  • 2022. november 7. 18:00
    Prof. Dr. Tordai Attila: Amit a vérről, vércsoportokról tudni kell
  • 2022. november 14. 18:00
    Dr. Gaál Péter: Egészség, egészségbiztosítás és egészségügyi rendszerek a XXI. században
  • 2022. november 21. 18:00
    Prof. Dr. Torzsa Péter: Az alapellátás a frontvonalban, vidéki praxis, csoportpraxis, gate-keeper funkció, gondozás
  • 2022. november 28. 18:00
    Prof. Dr. Vásárhelyi Barna: Labor medicina – mit jelent a kóros érték?
  • 2022. december 5. 18:00
    Prof. Dr. Sárdy Miklós: A bőr öregedése, időskori bőrelváltozások és kezelésük
  • 2022. december 12. 18:00
    Prof. Dr. Alpár Alán: A szorongás neurobiológiai alapjai
  • 2022. december 19. 18:00
    Prof. Dr. Sándor József: Robotsebészet, távsebészet, űrsebészet

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk, életkortól függetlenül!

További információt a seniorakademia@semmelweis-univ.hu e-mail címen kérhet Tóthné Varga Melittától.

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják. 

 

2022. tavasz

Ez a programsorozat már lezárult.

 

SZENIOR AKADÉMIA a SEMMELWEIS EGYETEMEN

A Semmelweis Egyetem ismét meghirdeti népszerű szabadelőadás-sorozatát,

amelyen az egyetem vezető professzorai, kutatói mutatják be

a LEGGYAKORIBB BETEGSÉGEKRE VONATKOZÓ ÚJ ISMERETEKET

és az ORVOSTUDOMÁNY LEGÚJABB EREDMÉNYEIT.

 

A rendezvényt online tartjuk meg, az előadások interneten keresztül, a Zoom program segítségével követhetők. Javasoljuk, hogy amennyiben korábban még nem használta a programot, tekintse meg a fenti, erről szóló tájékoztatónkat! 

Az előadások időpontja: 2022. február 7-től hétfőnként 18 órakor
(kivéve a március 14. és április 18. munkaszüneti napokat)

 

A részvétel ingyenes, ugyanakkor a programsorozatra egyszeri, online regisztráció szükséges. A programsorozat már lezárult. 

A szervezők a jelentkezés során megadott e-mail címre küldik majd az előadások elérhetőségét, vagyis a Zoom-linket tartalmazó válaszlevelet.

 

Az előadássorozat tervezett programja:

  • 2022. február 7. 18:00 
    Dr. Arányi Zsuzsanna egyetemi tanár: Neuropátia, a perifériás idegek betegségei, újdonságok a diagnosztikában
  • 2022. február 14. 18:00
    Dr. Takács Mária címzetes egyetemi tanár: A vírusok különleges világa
  • 2022. február 21. 18:00
    Dr. Túry Ferenc egyetemi tanár: A civilizációs zavarok mintapéldányai: az evészavarok és a testsémazavarok
  • 2022. február 28. 18:00
    Dr. Merkely Béla rektor, egyetemi tanár: Eddigi tapasztalatok a COVID elleni küzdelemben
  • 2022. március 7. 18:00
    Dr. Bódizs Róbert PhD egyetemi docens: Alvás, neurális oszcilláció, kogníció
  • 2022. március 21. 18:00
    Dr. Szily Erika egyetemi adjunktus: Addikció, alkoholizmus
  • 2022. március 28. 18:00
    Dr. Szikora István PhD tanszéki csoportvezető: Korszerű minimálisan invazív módszerek a stroke kezelésében
  • 2022. április 4. 18:00
    Dr. Szabó Dóra egyetemi tanár, MTA doktora: Bakteriológia, baktériumrezisztencia
  • 2022. április 11. 18:00
    Dr. Pápai György orvosigazgató: Az Országos Mentőszolgálat működése
  • 2022. április 25. 18:00
    Dr. Erőss Loránd PhD főigazgató: Funkcionális idegsebészet
  • 2022. május 2. 18:00
    Dr. Buzás Edit egyetemi tanár, MTA tagja: Sejtbiológia
  • 2022. május 9. 18:00
    Dr. Nagy Zoltán professor emeritus: Öregedés, öregedő agy

 Minden érdeklődőt szeretettel várunk, életkortól függetlenül!

További információt a seniorakademia@semmelweis-univ.hu e-mail címen kérhet Tóthné Varga Melittától.

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják. 

 

2021. ősz

Ez a programsorozat már lezárult. 

SZENIOR AKADÉMIA a SEMMELWEIS EGYETEMEN

A Semmelweis Egyetem ismét meghirdeti népszerű szabadelőadás-sorozatát,

amelyen az egyetem vezető professzorai, kutatói mutatják be

a LEGGYAKORIBB BETEGSÉGEKRE VONATKOZÓ ÚJ ISMERETEKET

és az ORVOSTUDOMÁNY LEGÚJABB EREDMÉNYEIT.

 

A rendezvényt online tartjuk meg, az előadások interneten keresztül, a Zoom program segítségével követhetők. Javasoljuk, hogy amennyiben korábban még nem használta a programot, tekintse meg a fenti, erről szóló tájékoztatónkat! 

Az előadások időpontja: 2021. október 4-től hétfőnként 18 órakor
(kivéve a november 1. munkaszüneti napot)

A november 8-i előadás kezdési időpontja 19 óra.

 

A részvétel ingyenes, ugyanakkor a programsorozatra egyszeri, online regisztráció szükséges. A programsorozat már lezárult. 

A szervezők a jelentkezés során megadott e-mail címre küldik majd vissza az előadások elérhetőségét, vagyis a Zoom-linket tartalmazó válaszlevelet.

 

Az előadássorozat tervezett programja:

  • 2021. október 4. 18:00
    Dr. Maurovich-Horvat Pál: Mesterséges intelligencia és a jövő radiológiája
  • 2021. október 11. 18:00
    Prof. Dr. Réthelyi Miklós: Rendszerváltoztatás egyetemünkön
  • 2021. október 18. 18:00
    Dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea: A konduktív nevelés alapelvei
  • 2021. október 25. 18:00
    Feketéné dr. Szabó Éva: A konduktív nevelés gyakorlata
  • 2021. november 8. 19:00  
    Prof. Dr. Szabó Attila: Post COVID tünetegyüttes gyermek- és felnőtt korban
  • 2021. november 15. 18:00
    Prof. Dr. Rosivall László: Vese, az intelligens szervünk
  • 2021. november 22. 18:00
    Prof. Dr. Hegyi Péter: A hasnyálmirigy fontossága mindennapjainkban
  • 2021. november 29. 18:00
    Prof. Dr. Antal István: Betegközpontú gyógyszeradagolási formák, hatóanyag-felszabadító rendszerek
  • 2021. december 6. 18:00
    Prof. Dr. Szabolcs Zoltán: Szívtranszplantáció
  • 2021. december 13. 18:00
    Prof. Dr. Szócska Miklós: Adatvezérelt egészség és mesterséges intelligencia az egészségügyben

 Minden érdeklődőt szeretettel várunk, életkortól függetlenül!

További információt a seniorakademia@semmelweis-univ.hu e-mail címen kérhet Tóthné Varga Melittától.

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják. 

 

2021. tavasz

Ez a programsorozat már lezárult.

SZENIOR AKADÉMIA a SEMMELWEIS EGYETEMEN

A Semmelweis Egyetem ismét meghirdeti népszerű szabadelőadás-sorozatát, amelyen az egyetem vezető professzorai, kutatói mutatják be a LEGGYAKORIBB BETEGSÉGEKRE VONATKOZÓ ÚJ ISMERETEKET és az ORVOSTUDOMÁNY LEGÚJABB EREDMÉNYEIT. 

Az előadások időpontja: 2021. február 8-tól minden hétfőn 18 órakor
(kivéve a március 15-i és április 5-i munkaszüneti napokat)

Az előadássorozat tervezett programja:

  • 2021. február 8. 18:00
    Prof. Dr. Hosszúfalusi Nóra: A cukorbeteg
  • 2021. február 15. 18:00
    Prof. Dr. Benyó Zoltán: Az agyi vérkeringés szabályozása és a kognitív funkciók
  • 2021. február 22. 18:00
    Prof. Dr. Purebl György: Alvás, alvászavar
  • 2021. március 1. 18:00
    Prof. Dr. Hermann Péter: : A digitális technológia térhódítása fogpótlások készítése során
  • 2021. március 8. 18:00
    Dr. Bartha Károly: Hogyan őrizhetnénk meg mindnyájan sokáig a fogainkat?
  • 2021. március 22. 18:00
    Prof. Dr. Bereczki Dániel: Fejfájós beteg
  • 2021. március 29. 18:00
    Prof. Dr. Németh Zsolt: Szájüregi daganat, az elkerülhető rémálom
  • 2021. április 12. 18:00
    Prof. Dr. Gadó Klára: Az idős emberek megbetegedéseinek és gyógyításának sajátosságai
  • 2021. április 19. 18:00
    Prof. Dr. Cserháti Péter: Rehabilitáció, helyreállító orvoslás
  • 2021. április 26. 18:00
    Dr. Balogh Zoltán: Az otthonápolás feladatai és lehetőségei – ápolási és gondozási tanácsok
  • 2021. május 3. 18:00
    Veresné dr. Bálint Márta: Az időskori táplálkozás sajátosságai – táplálkozási tanácsok időseknek
  • 2021. május 10. 18:00
    Prof. Dr. Gellér László: Szívritmus, ritmuszavarok korszerű ellátása

További információt a seniorakademia@semmelweis-univ.hu e-mail címen kérhet Tóthné Varga Melittától.

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

2020. ősz

Ez a programsorozat már lezárult. 

  • 2020. szeptember 28. 18:00
    Prof. Dr. Merkely Béla: A hazai COVID-19 fertőzés tanulságai
  • 2020. október 05. 18:00
    Prof. Dr. Falus András: COVID-19, a molekuláris immunológia kihívása
  • 2020. október 12. 18:00
    Prof. Dr. Nyirády Péter: A kutatástól a klinikumig az urológiában
  • 2020. október 19. 18:00
    Prof. Dr. Kárpáti Sarolta: Történetek a hólyagokról
  • 2020. október 26. 18:00
    Prof. Dr. Müller Veronika: A COVID-19 támadása a tüdő ellen
  • 2020. november 02. 18:00
    Prof. Dr. Perczel Forintos Dóra: Holisztikus szemlélet a modern egészségügyben: a klinikai pszichológia szerepe az alapellátástól a szakellátásig
  • 2020. november 09. 18:00
    Prof. Dr. Ferdinandy Péter: Gyógyszerfejlesztés frontvonalai a 21. században
  • 2020. november 16. 18:00
    Prof. Dr. Kalabay László: A korszerű családorvosi ellátás helye az egészségügyben
  • 2020. november 23. 18:00
    Prof. Dr. Jávor András: A közjó szolgálatában, egészségpolitika
  • 2020. november 30. 18:00
    Prof. Dr. Urbancsek János: Az asszisztált reprodukció aktuális kérdései és negyed évszázada a Semmelweis Egyetemen
  • 2020. december 07. 18:00
    Prof. Dr. Réthelyi János: A pszichiátriai betegellátás és kutatás újdonságairól
  • 2020. december 14. 18:00
    Prof. Dr. Nagy Zoltán: Neuroesztétika. Az esztétika és az agykutatás találkozási pontjai.

 Minden érdeklődőt szeretettel várunk, életkortól függetlenül! 

 További információt a seniorakademia@semmelweis-univ.hu e-mail címen kérhet Tóthné Varga Melittától.

 A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják. 

 

2020. tavasz

Ez a programsorozat már lezárult. 

Az előadások időpontja: hétfőnként 18 óra (április 13-a kivételével)
Az előadások helyszíne: Nagyvárad Téri Elméleti Tömb Díszterem
1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. földszint
Parkolóhelyet nem tudunk biztosítani.

  • 2020. február 03.
    Prof. Dr. Banczerowski Péter: Új lehetőségek a gerinc-sebészetben
  • 2020. február 10.
    Prof. Dr. Kovács Gábor: A gyermekonkológia új perspektívája
  • 2020. február 17.
    Prof. Dr. Kovács József: Aktuális kérdések a bioetikában
  • 2020. február 24.
    Prof. Dr. Schaff Zsuzsa: Vírus eredetű daganatok
  • 2020. március 02.
    Prof. Dr. Kellermayer Miklós: Hogyan fogjunk meg egyetlen molekulát?
  • 2020. március 09.
    Prof. Dr. Nagy Zoltán Zsolt: Szürkehályog, egy új népbetegség?
  • 2020. március 16.
    Prof. Dr. Sándor József: Robotsebészet, távsebészet, űrsebészet
  • 2020. március 23.
    Prof. Dr. Hangody László: A térdízületi csúszó-felszínek helyreállításának lehetőségei – biológiai és endoprotetikai módszerek
  • 2020. március 30.
    Prof. Dr. Falus András: Genetika, genomika a biológia forradalma
  • 2020. április 06.
    Prof. Dr. Jávor András: A közjó szolgálata, egészségpolitika
  • 2020. április 20.
    Prof. Dr. Perczel Forintos Dóra: Hol a helye a modern klinikai pszichológiának az egészségügyi ellátásban?
  • 2020. április 27.
    Prof. Dr. Nagy Zoltán: Neuroesztétika, kapcsolat a humán és természettudományok között

A szervezők a programváltozás jogát fenntartják.

Jelentkezni a férőhelyek erejéig, legkésőbb 2019. december 20-ig lehet, a seniorakademia@semmelweis-univ.hu e-mail címen, Tóthné Varga Melittánál. A visszaigazolt jelentkezőknek a részletes programot e-mailben is elküldjük. A regisztrációval nem rendelkező kísérőknek helyet biztosítani sajnos nem tudunk. A helyszínen a be nem telt programokhoz kapacitás függvényében lesz lehetőség csatlakozni.

A jelentkező nevét és e-mail címét célhoz kötötten, az oklevél kiadásáig tároljuk. A regisztrációval Ön tudomásul veszi, és hozzájárul, hogy a rendezvényen fénykép- és videófelvételek készülnek, mely felvételeken a rendezvény látogatói felismerhetőek lehetnek. A felvételeket a rendezvény szervezője a rendezvény és az egyetem népszerűsítése érdekében kívánja felhasználni. Az esemény sajtónyilvános.

2019.

Ez a programsorozat már lezárult. 

Az előadások időpontja: hétfőnként 18 óra
Az előadások helyszíne: Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti részleg,
1082 Budapest, Üllői út 78/A, III. emeleti előadóterem

  • 2019. szeptember 30.
    Prof. Dr. Rosivall László: Semmelweis Ignác, aki legyőzte a kórt, de nem győzte meg a kort
  • 2019. október 7.
    Prof. Dr. Szél Ágoston: Szem, látás és színes látás
  • 2019. október 14.
    Prof. Dr. Nagy Zoltán: Miért sürgősségi állapot a stroke?
  • 2019. október 21.
    Prof. Dr. Merkely Béla: A modern kardiológia szemlélete, ritmuszavarok
  • 2019. október 28.
    Prof. Dr. Karádi István: Kell-e csökkenteni a vérzsírok szintjét?
  • 2019. november 4.
    Prof. Dr. Tringer László: A lelki működések, egészség, betegség
  • 2019. november 11.
    Prof. Dr. Poór Gyula: A mozgásszervi betegségek színes világa
  • 2019. november 18.
    Prof. Dr. Karlinger Kinga: Az MRI, a modern diagnosztika alapja
  • 2019. november 25.
    Prof. Dr. Polgár Csaba: Rákmegelőzés, a daganatos megbetegedés kezelési lehetőségei
  • 2019. december 2.
    Prof. Dr. Matolcsy András: Mire ad választ a kórszövettan?
  • 2019. december 9.
    Prof. Dr. Tulassay Tivadar: A civilizációs betegségekre hajlamosító tényezők felismerése a gyermekkorban
  • 2019. december 16.
    Prof. Dr. Kolev Kraszimir: Véralvadás: vérzéscsillapítás vagy trombózis?

A szervezők a programváltozás jogát fenntartják.