Összesen 2286 fő nyert felvételt a Semmelweis Egyetem hat karára a most zárult általános felvételi eljárás keretében, ami öt százalékos létszámnövekedést jelent az előző évhez képest. Az egyetem képzéseire átlagosan hatszoros volt a túljelentkezés, de például fogorvosnak tizenegyszer annyian jelentkeztek, mint ahányan sikeresen bekerültek. Az egyetem népszerűsége továbbra is kiemelkedő a továbbtanulók körében: a múlt évhez képest húsz százalékkal többen adták be jelentkezésüket a Semmelweis Egyetemre, és szinte minden képzés esetében itt lett a legmagasabb a ponthatár. Az állami ösztöndíjas alap és osztatlan képzések közül a legtöbb pontot az általános orvos szakhoz (423), a fogorvosszakhoz (419) és a gyógytornász szakhoz (391) kellett elérni.
„Az idei felvételi eredmények azt mutatják, hogy a Semmelweis Egyetem továbbra is a legkiválóbb hallgatók első számú választása az orvos- és egészségtudományi képzések területén. Ennek egyik legfontosabb oka, hogy hallgatóink már a képzés korai szakaszától magas színvonalú, betegágy melletti gyakorlati oktatásban részesülnek, amelyet a blokkgyakorlatokra épülő képzési modell is támogat” – hangsúlyozta az eredményeket értékelve dr. Merkely Béla rektor.
 
Kiemelte, hogy az elmúlt időszak jelentős fejlesztései tovább erősítik ezt a vonzerőt. „Átadtuk a Nemzeti Orvosi Innovációs Képző Központot (NOIKK), megújult herceghalmi oktatási bázisunk, hamarosan elkészül az Anatómiai, Szövet-és Fejlődéstani Intézet új épülete, valamint folyamatban van az EOK2, vagyis az Elméleti Orvostudományi Központ új épületének megvalósítása is, amely tovább bővíti az oktatási infrastruktúránkat” – sorolta a rektor. Ezek a beruházások korszerű környezetet biztosítanak az anatómia oktatásához, a gyakorlati készségek fejlesztéséhez és összességében az orvos- és egészségtudományi képzés további erősítéséhez.

Mindez hozzájárul ahhoz is, hogy a Semmelweis Egyetem a világ 200 legjobb orvos- és egészségtudományi egyeteme között szerepel, és egyre több kiemelkedő teljesítményű fiatal választ bennünket első helyen

– mutatott rá a rektor.

„Töretlen a Semmelweis Egyetem népszerűsége a felvételizők körében: a múlt évhez képest húsz százalékkal többen jelentkeztek az intézmény képzéseire, és ezen belül tovább nőtt azok száma is, akik számára a Semmelweis az első választás, vagyis első helyen jelölték meg az egyetem valamely képzését” – részletezte az eredményeket dr. Hermann Péter rektorhelyettes. „Az egyetem hat karára összesen 2286-an nyertek felvetélt a mostani, általános felvételi eljárás keretében, 2086 fő állami ösztöndíjas, 218 fő önköltséges képzésre; ez öt százalékos létszámnövekedés tavalyhoz képest. A Semmelweis Egyetemen a túljelentkezés átlagosan hatszoros, de egyes képzéseken ennél is magasabb. Az Általános Orvostudományi Kar új pszichológia mesterképzéseire és az Egészségtudományi Kar dietetikus képzésére mintegy tízszer többen szerettek volna bejutni, a legmagasabb, tizenegyszeres, a fogorvos szakon volt a túljelentkezés” – ismertette dr. Hermann Péter.    

Országos szinten szinte mindenhol a Semmelweis Egyetemen kellett a legmagasabb pontszám a bejutáshoz az orvos-egészségtudományi képzések területén, és kiemelendő, hogy a felvettek átlagpontszáma jelentősen magasabb a megállapított minimum pontszámnál – mutatott rá a rektorhelyettes, hangsúlyozva, hogy mindez az ide bekerülő hallgatók kiválóságát bizonyítja.   

Dr. Hermann Péter emlékeztetett arra is, hogy az idei volt a harmadik év, hogy a felvételi eljárásnak szóbeli meghallgatás is része volt, amely fontos eleme annak, hogy a legkiválóbb és legrátermettebb hallgatók kerüljenek be az egyetemre.

„A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán (ÁOK) az államilag finanszírozott helyekre idén 423 ponttal lehetett bekerülni, míg a költségtérítéses képzésre 422 pontra volt szükség. A tavalyi évhez képest tovább nőtt a jelentkezők száma: öt százalékkal többen szerettek volna ide felvételt nyerni, és több mint felük – 55 százalék – első helyen jelölte meg az egyetemet – emelte ki dr. Nyirády Péter, az ÁOK dékánja. A túljelentkezés ötszörösnél is magasabb volt, és a tavalyinál hét százalékkal több hallgatót tudtunk felvenni: összesen 517 főt, akik közül kilencen az önköltséges képzésben kezdhetik meg tanulmányaikat” – tette hozzá. A dékán hangsúlyozta: a számok jól mutatják az orvosképzés, és azon belül a Semmelweis Egyetem presztízsét és visszaigazolják az eddigi munka sikerét. Dr. Nyirády Péter kitért arra is, hogy az ÁOK-n idén először három pszichológiai témájú mesterképzést is hirdettek, amelyeket óriási érdeklődés övezett, több mint tízszeres volt a túljelentkezés.

„Az Egészségügyi Közszolgálati Kar (EKK) a mostani felvételi eljárás keretében egy alapképzést és hat mesterképzést hirdetett meg, és összesen 212 hallgatót (165 államilag finanszírozott és 47 önköltséges) tudott felvenni, amely jelentős, csaknem 30 százalékos növekedés az előző évhez képest” – tájékoztatott dr. Lám Judit általános dékánhelyettes. Az egészségügyi szervezés alapképzés digitális egészségügyi szervező specializációjára 320 ponttal lehetett bejutni; a tavalyi évhez képest magasabb volt az ide jelentkezők száma. A képzés országos szinten egyedülálló módon a Semmelweis Egyetemen érhető el nappali munkarendben. A mesterképzések közül a legnagyobb túljelentkezés az egészségügyi menedzser szakra volt, minden idők második legnagyobb jelentkezőszámát regisztrálták, és összesen 75-en kezdhetik meg itt a tanulmányaikat. A Semmelweis Egyetem új pszichológia mesterképzései közül az egyik az EKK-n indul, az angol nyelvű rendszerszemléletű pszichológia mesterképzésre húszan nyertek felvételt.  A kar több képzés esetében is indít majd pótfelvételi eljárást a szabad kapacitások tükrében. Dr. Lám Judit kiemelte: a felvételi eredmények azt mutatják, hogy képzési portfóliójuk jól illeszkedik a változó egészségügyi, társadalmi és digitális igényekhez, és a hallgatók egyre tudatosabban és célzottabban jelentkeznek hozzájuk.

„Az Egészségtudományi Karon (ETK) 11 alapképzésre és 4 mesterképzésre lehetett jelentkezni a most zárult felvételi eljárásban, és 1038 hallgató nyert felvételt. A jelentkezők száma lényegesen magasabb volt mint tavaly, ugyanakkor a bejutáshoz szükséges ponthatárok is emelkedtek, így a felvettek száma nagyságrendileg megegyezik a korábbiakkal” – ismertette dr. Vingender István oktatási dékánhelyettes. Az államilag finanszírozott képzések esetében mindenhol 300 pont felett volt a ponthatár. A legnépszerűbb képzések listáját továbbra is a gyógytornász és a dietetikus szak vezeti, előbbire államilag finanszírozott formában 391 pontra volt szükség, utóbbihoz 350-re. A top 5-ben benne van az optometrista képzés és a mentőtiszt szakirány is, emellett szemmel láthatóan nőtt az érdeklődés az ápolóképzés iránt is. Két új specializáció is indul idén a karon: sportegészségügyi szervező és kardiotechnikai és keringéstámogató szakápoló. Ezekre alapszakokon belül lehetett jelentkezni, így a felvettek pontos létszáma a beiratkozás után látszik majd, de az biztos, hogy a pótfelvételi eljárás keretén belül is lesz majd lehetőség jelentkezésre. Pótfelvételit tartanak még a hagyományokhoz híven a népegészségügyi ellenőr és a hang-beszéd-nyelésterapeuta szakon – ismertette a dékánhelyettes.

Kiemelkedően magas pontszámra volt szükség a kar két költségtérítéses levelező képzésén: a dietetikus szakon 438, orvosi diagnosztikai analitikus szakon 422 pontot kellett elérni a bejutáshoz.

„Minden idők egyik legnagyobb mértékű túljelentését tapasztalta a Fogorvostudományi Kar: a fogorvosképzésre tizenegyszer, míg a digitális fogászati tervezés alapszakra hatszor annyian jelentkeztek, mint ahányan felvételt nyertek” – mondta dr. Szabó Bence Tamás, a FOK oktatási dékánhelyettese. Emellett a szakterületen az egyetem Fogorvostudományi Karán volt a legmagasabb a megállapított ponthatár, és ide vették fel a legtöbb hallgatót a hazai képzőhelyek közül. Hozzátette: az, hogy évről-évre magasabb pontszámokkal lehet bejutni a kar képzéseire, mégis folyamatosan emelkedik a jelentkezők száma, egyrészt a Semmelweis Egyetemen megszerezhető diploma elismertségének, másrészt a kiemelkedően gyakorlatorientált képzésnek és a kar nemzetközi beágyazottságának köszönhető.

Mindkét szak esetében emelkedett az első helyes jelentkezések száma is. A ponthatár húzást követően fogorvosképzésre 126 jelentkezőt vettek fel államilag finanszírozott, és 5 főt önköltséges formában. A bejutáshoz 419, illetve 420 pontra volt szükség, ami pár ponttal magasabb a tavalyi ponthatároknál. A digitális fogászati tervező szakon 30 államilag finanszírozott és 5 önköltséges helyet sikerült betölteni az általános felvételi eljárásban, mindkét esetben a tavalyinál magasabb pontszámmal lehetett bejutni. Amíg tavaly 334 és 303 pontra volt szükség, addig idén már 349, illetve az önköltséges képzésnél 329 pontot kellett elérni a sikeres felvételhez.

„Idén 14 százalékkal emelkedett a Gyógyszerésztudományi Karra jelentkezők száma, és a korábbiaknál is többen jelölték meg első helyen a Semmelweis Egyetem képzését. Szeptembertől 184-en államilag finanszírozott, míg 19-en önköltséges formában kezdhetik meg tanulmányaikat, amihez előbbi esetben 350, míg utóbbiban a tavalyinál magasabb, 332 pont megszerzésére volt szükség” – tájékoztatott dr. Antal István dékán. Az államilag finanszírozott férőhelyekre felvettek száma nyolc százalékkal emelkedett 2025-höz képest. Ez találkozik a társadalom és a szakma elvárásaival is, segítve a létszámhiány csökkentésével a hazai gyógyszerészetet – mondta dr. Antal István, hozzátéve, hogy a most felvett 203 hallgatóval idén is a GYTK-é a legnépesebb gyógyszerész évfolyam Magyarországon.

A dékán hangsúlyozta azt is, hogy azon hazai gyógyszerész képzőhelyek között, ahol szerveztek szóbeli felvételi beszélgetést, a Semmelweis Egyetemen volt a legmagasabb a ponthatár. A felvételi eljárás tapasztalatai szerint elhivatott és felkészült diákok jelentkeztek és nyernek felvételt az egyetemre – jegyezte meg. 

„Idén konduktor alapszakra 68 állami finanszírozott és 20 költségtérítéses hallgatót vettünk fel. Neurorehabilitáció mesterszakra pedig húsz államilag támogatott és 3 önköltséges hallgató jutott be” – mondta honlapunknak dr. Matos László, a Pető András Kar dékánhelyettese. Ez összességében 10-15 fővel elmarad a tavalyi felvételi létszámtól, ugyanakkor idén magasabb ponthatárokat állapítottak meg: az alapszaknál 2025-ben 358, az idén 362 pontra volt szükség a bejutáshoz, míg a kar mesterképzésére a tavalyival megegyező volt a ponthatár. „Büszkék lehetünk magunkra, mivel a pedagógus képzőhelyek között csak egy helyen magasabbak a ponthatárok, mint nálunk, mi pedig abban bízunk, hogy a minél jobb érettségi eredménnyel, átlagponttal bejutott hallgatók egyben a legtehetségesebbek is” – mondta a dékánhelyettes.

Hozzátette: augusztus 17-én pótfelvételit tartanak majd mindkét szakon. Ez konduktor alapszak esetében egy négy területet felölelő alkalmassági vizsgát, míg a neurorehabilitáció mesterszak esetén egy szóbeli elbeszélgetést jelent. „Mivel az idén az alapszakra másfélszeres, míg a mesterszakra kétszeres volt a túljelentkezés, ezért előreláthatólag nem okoz majd gondot a be nem töltött helyek feltöltése” – fűzte hozzá dr. Matos László.

Galéria

5kép

Dobozi Pálma, Kiss Melinda Katalin
Fotó: Zellei Boglárka, Barta Bálint – Semmelweis Egyetem