88 éves korában, 2026. június. 15-én meghalt dr. Bodor Elek, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati klinikájának szívsebész professzora, korábbi igazgatóhelyettese, a hazai szívsebészek harmadik generációjának és a magyarországi szívtranszplantáció meghatározó alakja. Dr. Bodor Eleket a Semmelweis Egyetem saját halottjának tekinti.

A Budapesti Orvostudományi Egyetemen summa cum laude szerzett általános orvosi diplomát 1962-ben és még ugyanazon év októberében felvételt nyert a Kudász József professzor által vezetett IV. Sz. Sebészeti Klinikára, közismert nevén a Városmajori Klinikára. A Városmajor abban az időben a hazai szív-, ér- és mellkassebészet szinte egyedülálló és meghatározó fellegvára volt. Az egyetemről frissen kikerült Bodor Elek olyan unikális sebészeti műhelybe csöppent, amelynek Kudászon kívül már akkor számos olyan meghatározó munkatársa volt, mint az ugyancsak szívsebész Gömöry András és Szabó Zoltán, az érsebész Soltész Lajos, Papp Sándor, Szabó Imre és Ránky László, a mellkassebész Besznyák István és Pintér Endre. Kivétel nélkül valamennyien leendő professzorok, osztályvezető főorvosok, a magyar sebészet emblematikus alakjai. Néhány héttel a klinikára történt belépését követően Bodor Elek már a szívsebészeti osztályon találta magát, amely – az első és meghatározó szakmai élmények hatására – a következő csaknem fél évszázadra állandó életterévé vált. Ezt a fél évszázadot foglalja méltó keretbe az extracorporális műtétek városmajori bevezetése és a harminc évvel később elindult szívátültetés.

Bodor Elek azon utolsó szívsebészek egyike volt, aki a kongenitális szívműtétektől kezdve a szívátültetésig terjedő teljes gyermek és felnőtt szívsebészeti repertoárt gyakorolta, beleértve a szívbillentyű, a koszorúér és az aorta műtéteket is. Szabó Zoltán professzor irányításával 1985-ben kezdték meg a szívátültetésre történő városmajori felkészülést. Bodor Elekre kulcsszerep hárult a transzplantációs előkészületek koordinálásban. A Szabó professzor által 1992-ben elvégzett első sikeres hazai szívátültetésben első asszisztensi szerep jutott számára, de a két héttel későbbi második transzplantáció elvégzését Szabó professzor már átengedte neki, egyben magára vállalva az első asszisztensi pozíciót. Megsüvegelendő főnök és helyettese közötti baráti kapcsolat! Még ugyanebben az évben egyetemi tanári kinevezést kapott, majd Szabó Zoltán nyugdíjba vonulása után a szívsebészeti osztály vezetését is átvette, egyben a klinika igazgatóhelyettesi feladatival is megbízták. Legfontosabb vezetői sikere, hogy eredményesen oldotta meg a szívtranszplantáció programmá, ha úgy tetszik napi rutinná történő fejlesztését. Csapatkapitányként is igazi csapatjátékos maradt. Tisztában volt azzal, hogy a transzplantáció csak abban az esetben válhat sikeres programmá, ha abban minden munkatársa fontos szerepet kap. Fél tucat általa elvégzett műtét után az operatőri feladatokat fokozatosan átengedte fiatalabb sebész kollégáinak is, de minden esetben úgy, hogy az első asszisztensi pozícióból Ő taníthatta be számukra a transzplantáció sebésztechnikai fortélyait.

Jó főnök volt! Tudta és gyakran mondogatta is, hogy „etetni kell a juhot, ha nyírni akarjuk!” A csapat akkor lesz hatékony és eredményes, ha minden tagja jól érzi magát benne, ha mindenkinek megfelelő szerep jut és mindenki egyformán részesül a szakmai sikerekből! Ez motiválta a fiatalabbak posztgraduális képzésében, hazai és külföldi kongresszusokra történő delegálásukkal is! Elvárta, hogy minden kongresszusról legalább egy olyan újdonságot hozzanak haza, amely a Városmajorban is bevezethető, megvalósítható és ami előrébb viszi a szívsebészeti osztály munkáját!

Bodor Elek szívsebészeti tevékenységét végig az alázat jellemezte. Tisztában volt azzal, hogy a beteg gyógyulásához a sebész felkészültségén, a páciens gyógyulni akarásán túl nem ritkán a Jóisten segítségére is szükség lehet! Minden műtétét – már szikével a kézben – egy halk „Istenem segíts” fohásszal kezdte. Egy váratlanul nehezebben alakuló műtétből történő sikeres „kimászást” követően mindig figyelmeztette az érintett operatőrt Szent Antal iránti kötelességére!

A hazai szívsebészeti társadalom megszervezésében is komoly szerepet vállalt. A Magyar Szívsebészeti Társaság 1994-es megalakulását komoly személyes sikerének tartotta és a társaság első elnökeként eredményesen bábáskodott többek között a Dunamenti Szívsebészeti Fórum éves kongresszusainak megszervezésében, illetve katalizálta a Duna-menti országok szívsebészeti centrumainak együttműködését.

Bodor professzor 2003-ban, 65 éves korában önként lemondott a szívsebészeti osztály vezetéséről tanítványa, Szabolcs Zoltán javára, de annak munkáját tanácsaival rendületlenül segítve. 2007-ben, 69 éves korában végleg elköszönt a Városmajortól, de a búcsú évében még szakmai tanácsaival, transzplantációs tapasztalataival és személyes műtéti részvételével segítette az első gyermek-szívátültetés sikeres elvégzését. Életének utolsó két évtizedére családja visszakapta a szívsebészettől a szerető férjet, a gondoskodó apát és a hét unokájában büszke örömét lelő nagyapát! „Bodor Lexi” váratlan halálával, mert ennek bekövetkezte valahogy minden esetben váratlan, magunkra maradtunk mi, városmajori családjának egykori tagjai. Ugyanakkor közös városmajori életünk számtalan emléktöredéknek életben tartásával kicsit talán gondoskodhatunk arról, hogy „Lexi” továbbra is velünk maradjon!

Dr. Merkely Béla, rektor, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója
Dr. Szabolcs Zoltán, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika professor emeritusa