Az ország minden vármegyéjében van már olyan gyermekorvos, aki komplex segítséget nyújthat az elhízott gyermekek életmódváltásához, miután 25-en elvégezték a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Életmód ambulanciája által kidolgozott képzést. A Richter Anna Díj támogatásával megvalósuló program mellett hamarosan a könyvesboltokba kerül az ambulancia szakemberei által kidolgozott, gyermekeknek szánt önsegítő könyv, a Túl súlyos füzet is.

„A legnagyobb sikerünk az elmúlt két évből az volt, hogy egy kiskamasz fiú életében először ötöst kapott magatartásból, szerepelhetett az iskolai ünnepségen és bejutott abba a középiskolába, amibe szeretett volna” – válaszolta honlapunk érdeklődésére dr. Gács Zsófia endokrinológus, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Életmód ambulanciája vezetője. A túlsúlyos gyermekek életmódváltási nehézségeinek komplexitására példaként említett fiú 130 kilogramm volt az ambulanciára való bejelentkezéskor, és kivizsgálásakor magas vérnyomással és inzulinrezisztenciával diagnosztizálták. Emellett kiderült, hogy nagyon sok konfliktusa volt az osztálytársaival, és ez a jegyein is meglátszott. És noha a kezelés első három hónapja alatt lényegében nem változott a súlya, viszont a kapott pszichológiai segítséggel, és azzal, hogy az önértékelése, önhatékonysága is javult, egyre kevésbé kötöttek bele az osztálytársai, elmúltak körülötte a verekedések, összeütközések, és ötöst kapott magatartásból. Ez pedig olyan megerősítést, lendületet adott neki az életmódváltás folytatásához, aminek eredményeképp végül egy év alatt tíz kilogrammot fogyott, és elmúltak a vérnyomás és inzulin problémái – idézte fel a szakorvos. Hozzátéve, hogy az általa vezetett programban a magatartásjegyekkel kapcsolatos sikerélmény épp annyira fontos, mint hogy mi történik a gyerek anyagcseréjével.

Az elhízás olyan, gyermekkorban kezdődő krónikus betegség, amit mi meggyógyítani nem tudunk, csak lehetőség szerint minél jobban végigkísérni a gyermekkor alatt, aztán átadni a pácienst a felnőtt ellátásnak. Tudatosítanunk kell magukban, hogy erre nincs két-három olyan jó tanács, amitől megoldódna, viszont tanulható az a szemlélet, azok a mondatok, amivel a lehető legjobban tudjuk kísérni és az életmódváltásban támogatni a családot azért, hogy a gyermek egészséges legyen

– mondta dr. Gács Zsófia. Az Életmód ambulancia kifejezetten azért jött létre két éve, hogy az életmódváltásban komplex ellátással és a hazai egészségügyben új szemlélettel segítse a gyermekek egészségének helyreállítását. Az elmúlt időszak tapasztalatait a hazai viszonyok között kipróbált életmódváltást támogató módszertanról pedig a Házi Gyermekorvosok Egyesületével közös képzésen – melynek megvalósításához a Richter Anna Díj támogatását is elnyerték – június 15-én további 25, az alapellátásban résztvevő gyermekorvosnak is továbbadták. Az Obesitás prevenció: nem elhízni könnyebb, mint lefogyni elnevezésű projekt révén most már minden vármegyében van olyan gyermekorvos, aki elvégezte a képzést és a későbbiekben átadhatja a tanultakat a kollégáinak.

Becslések szerint minden negyedik gyermek túlsúlyos Magyarországon. Gyermekkorban az esetek 2-5 százalékában áll csak valamilyen betegség az elhízás hátterében, 95-98 százalékban a genetikai adottság és az életmód az, ami a túlsúly kialakulásáért felelős.

A végül hibrid – azaz jelenléti és online módon – megvalósított egész napos kurzus szakmai tartalmát az Életmód ambulancia csapata – Magyar Emma pszichológus, Maráczi Farkas Krisztina és Félegyházi Edina dietetikusok, Tarr Zsófia gyógytornász, és Farkas Flóra, a klinikán korábban rezidensként dolgozó pszichológus, gyógypedagógus – állította össze. Az elhízás pszichológiája mellett kitértek többek között az egészségügyi dolgozók körében a túlsúlyosakkal szemben fennálló előítéletek azonosítására, önmagukban való tudatosításának módjára, kezelésére, mivel a szakirodalom szerint is tetten érhető, hogy más ellátást kapnak a túlsúllyal élők a gyermek és a felnőttellátásban is.

Fontos, hogy orvosként ne akarjuk a saját testeszményünket rávetíteni a páciensre, hanem csak a gyermek egészségére koncentráljunk, és elérendő célként olyan testarány-változtatást tűzzünk ki, ami például a magas vérnyomását vagy a cukoranyagcsere-zavarát segít leküzdeni

– hangsúlyozta dr. Gács Zsófia. Mint mondta, fontos különbség a gyermek- és a felnőttkor között, hogy amíg felnőttkorban ahhoz, hogy az egészségügyi mutatókat javítani tudjuk, valószínűleg mindenképp csökkenteni kell a súlyt, addig gyerekkorban, a növekedéssel javuló testarányváltozás miatt nem feltétlenül muszáj az összes „plusz” súlytól megszabadulnia ahhoz a gyereknek, hogy hosszútávon egészséges legyen.

A kommunikációs és motivációs technikák ismertetésén túl a résztvevők részletes, gyakorlati tanácsokat kaptak annak felméréséhez is, melyek azok a körülmények, amelyek mellett érdemes egyáltalán elkezdeni egy ilyen kezelést, hogyan lehet felépíteni a terápiát, egy-egy tanácsadást, milyen sűrűn ajánlott találkozni a családokkal, hogyan, milyen eszközökkel lehet benntartani őket a programban, kitérve a kerülendő, a családokat a folytatástól inkább elriasztó mondatokra is.

Az életmódváltás sosem egyszerű, a mi célunk pedig az, hogy a család életkörülményeinek, belső dinamikájának felmérése mellett megtaláljuk azokat a mondatokat, a közösen kialakított, reálisan elérhető célokat, amelyekkel ezt valóban támogathatjuk, és arra szeretnénk megtanítani a háziorvosokat is, hogyan legyenek ebben hatékony partnerei a családnak 

– mondta dr. Gács Zsófia. A résztvevő gyermekorvosok számára eddig is ismertek voltak a túlsúllyal járó egyéb betegségek jelentette kockázatok és a kezelési lehetőségek. A túlsúlyos gyerekeknél gyakori a magas vérnyomás és a cukoranyagcsere zavara, továbbá a vesét is károsító, és a köszvény kialakulásához vezető magas húgysavszint, valamint az emelkedett vérzsírszint, ami már gyermekkorban károsítani kezdi az érfalakat. De az orvosok találkoznak az alsó végtagokat érintő ízületi, illetve refluxos panaszokkal, légzési nehézségekkel, alvászavarral és kóros pszichés állapotokkal is. Most részletesebben megismerhették a túlsúlyhoz kapcsolódó kóros pszichés változásokat, a szorongást, depressziót, illetve szó volt az evészavarok felismerésének fontosságáról is. A képzés kitért a gyógypedagógiai aspektusokra, és igen részletes, praktikus, gyakorlatias tanácsokat is kaptak az orvosok a dietetikai tanácsadáshoz is az étkezési naplók értelmezése mellett az alapanyagcsere számításokon át egészen a száz százalékosan teljes kiőrlésű lisztből készült ételek finommá varázsolását célzó konyhai praktikákig bezárólag.

Galéria

6kép

A következő három hónapban várják a gyermekorvosok visszajelzéseit a tanultakkal kapcsolatban, emellett tanácsokkal, ötletekkel is támogatják a résztvevőket. Az elnyert támogatásból finanszírozzák, hogy a résztvevők 5-10 példányt kaphassanak az egyéni életmódváltást két orvosi találkozó között gyakorlati feladatokkal is segítő, gyermekeknek szánt Túl súlyos füzetből, ami a Csimota Kiadó gondozásában jelenik meg a nyár végén. Hosszabb távon a gyermekorvosok visszajelzésétől függően akár pontszerző szakmai továbbképzéssé is fejleszthetjük a képzést – mondta a jövőről szólva dr. Gács Zsófia.

Kiss Melinda Katalin
Fotó: Zellei Boglárka, Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.