Minden korábbinál többen jelentkeztek, illetve vettek részt a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program Tehetségnapjain, amit három év kihagyás után ismét megrendeztek. A partnerközépiskolákból érkező diákok az egyetemi klinikák, intézetek és laborok munkájába kaptak bepillantást.

Hatalmas érdeklődés és jelentkezés mellett zajlott a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program idei Tehetségnapja – mondta honlapunk érdeklődésére Szluka Beáta, a program egyik koordinátora. A koronavírus-járvány miatt három éve először a partner középiskolák számára megtartott Tehetségnap eleve azért bővült kétnaposra, mert minden korábbinál több diák jelezte részvételi szándékát. Így végül 510 középiskolás érkezett 30 partneriskolából, köztük például a komarnói Selye János Gimnáziumból, Szlovákiából is. A résztvevők száma jelentősen meghaladta a legutóbb 2019-ben, a koronavírus járvány előtti utolsó évben megtartott rendezvény látogatottságát (akkor 300 diák érkezett a Tehetségnapra).

A Tehetségnap célja a legtehetségesebb, egészségtudományok iránt érdeklődő diákok bevonzása a Semmelweis Egyetem képzéseibe, az utánpótlásnevelés korai elkezdése – mondta honlapunknak dr. Szabó Attila, a Kerpel-program titkára. Hozzátette: a különböző programsorozatokkal – mint a Junior Akadémia előadássorozata, középiskolákban kihelyezett előadások, egyetemi helyszínlátogatások – formálni szeretnék a középiskolás diákok gondolkodását, ablakot nyitni számukra a tudományos világra és korai lehetőséget biztosítani, hogy bepillantsanak a Semmelweis Egyetem különböző intézeteiben folyó tudományos műhelymunkába. „Partneriskolai programunkban figyelünk a hozzánk közel álló, kiváló középiskolák tanárainak és diákjainak igényeire, kérdéseire, megkönnyítve ezzel a felvételi folyamatot és elsőkézből tájékoztatva őket akár az egyetemen elérhető lehetőségekről, akár a változó felvételi rendszer újdonságairól. A Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program kiemelten fontosnak tartja minden korosztály megszólítását a tehetséges diákok közül és a Partnerközépiskolai programot hosszútávú stratégiájának kiemelt elemeként kezeli” – jegyezte meg dr. Szabó Attila.

A Tehetségnapokon a résztvevő középiskolás diákok az egyetemi intézetekbe, klinikákra, laborokba látogathatnak el 10-12 fős csoportokban, amelyet egy-egy Kerpeles hallgató vezet. Az idei rendezvényen összesen 30 intézet várta az érdeklődőket, november 22-én 25, 23-án pedig 28 részleg tevékenységébe nyerhettek bepillantást.

Az Egészségtudományi Kar mindkét napon a pályaorientációt helyezte fókuszba, és az egészségtudományi szakmák sajátosságaival ismertette meg az érdeklődőket, máshol pedig inkább egy-egy részterület érdekességeire hívták fel a figyelmet. Többek között dr. Bottlik Olívia tartott előadást a 3D modellek sebészeti eljárásokban való alkalmazási lehetőségeiről, a Gyógyszerhatástani Intézet idén a pszichiátriai genetika rejtelmeibe avatta be a diákokat, a Magatartástudományi Intézet az Alváslaborban, a Semmelweis Szimulációs Központ a szimulációs orvosi képzésben zajló munkát mutatta be, míg a Patológiai, Igazságügyi és Orvostani Intézetben a csütörtöki napon dr. Magyar Lóránt, az első hazai nemzetközi igazságügyi antropológus képesítést szerző szakember beszélt a munkájáról. A felsoroltak mellett további klinikákat és intézeteket is meglátogathattak a fiatalok. A diákok érdeklődése alapján egyébként leggyorsabban hagyományosan a sebészeti, a képalkotó és a gyermekklinikák, a patológia, a sejt és immunbiológia által meghirdetett helyek teltek be.

Az idén a szakmai előadások egyúttal a Kerpel-program 11-12. évfolyamos, és az érdeklődő – fakultációválasztás előtt álló, fiatalabb – középiskolások számára szervezett Junior Akadémia programsorozatának hivatalos előadásai is voltak, amelyeket a decemberi alkalommal online is levetítenek. Az első napon dr. Szijártó Attila, a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika igazgatója beszélt a robotsebészetben rejlő lehetőségekről, illetve a klinikán eddig ezzel kapcsolatban gyűjtött gyakorlati tapasztalatokról. A második napon pedig dr. Holló Péter, a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatójának előadását hallgathatták meg a napsugárzás bőrünkre gyakorolt hatásairól, illetve a melanóma jelentette kockázatokról.

Galéria

6kép

A Tehetségnap a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program ösztöndíjas hallgatóival való kötetlen beszélgetéssel zárult. A tehetséggondozó programban egyébként ebben a tanévben 196-an vesznek részt, 180 magyar és 16 külföldi hallgató. A kétnapos program a középiskolák visszajelzései alapján nagy sikerrel zárult, amelyért köszönet illet minden szervezőt.

2023. októberében lezárult a Junior Akadémia előadássorozat első évada, ahol havi rendszerességű, online programsorozat keretében bemutatkoztak a Semmelweis Egyetem karai és több mint 1000 érdeklődő középiskolás bepillantást nyerhetett a karokon folyó tudományos munkába és diákéletbe. Az elkövetkező évadok fókuszában a Semmelweis Egyetem tudományos műhelyeiben született újdonságok és a jövő szakembereinek szemléletformálása áll az egyetem state-of-the-art projektjeinek megismerése által. Az előadássorozattal elsősorban azon középiskolás diákokat célozzák, akik tudományos diákköri hallgatói, majd kutatói utánpótlásként folytathatják a Semmelweis Egyetem hosszú múltra visszatekintő tudományos tradícióit. További cél, hogy felkeltsék az érdeklődést az egészségtudományok iránt azon tanulókban is, akik később mégsem ezt a pályát választják, ezzel bővítve a lakossági ismeretterjesztési palettát az egyetemen és az össztársadalmi egészségtudatosságot. A Junior Akadémia előadássorozat minden hónapban fix időpontban jelentkezik az online térben, ezáltal is mindenki számára elérhetően az ország bármely pontján és a határon túli magyar középiskolákban is.

Kiss Melinda Katalin
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.